MAGYARORSZÁGI

NÉPSZOKÁSOK.

ÖSSZEGYŰJTÉ:

RÉSŐ ENSEL SÁNDOR

PESTEN,

KIADJA:
KUGLER ADOLF 1866.

I

NAGYMÉLTÓSÁGÚ
KIS-SENNYEI

Β. SENNYEI PÁLNE,

SZÜLETETT

Β. FÁΤΗ MÁRIA

Ő MÉLTÓSÁGÁNAK,A BUDAI NŐEGYLET ELNÖKNŐJE,MAGYAR PALOTAHÖLGYNEK

STB. STB. LEGMÉLYEBB TISZTKLETTEL.

A jó szokások a polgári társaságnak legbiztosabb és legtartósabb alapjait képviselik, ellenben a rosz szokásoknak hódoló legpolgáriasultabb nemzeteket, a legdurvább népcsordák is megigázhatják.

Jahrbücher der Geschichte 1838. 1. Β.

ELŐSZÓ.

A népszokások egybegyűjtése, régi óhajtása nemzeti irodalmunknak, a Kisfaludy társaság 1862-ik évben több lapokban, így a Vasárnapi újság 319 lapján is tett felhívást e téren, s indokolá a népszokások egybegyűjtésének hasznát; de a gyűjtemény, melynek oly régen kellett volna világ elé lépni, ez ideig sem jelent meg.

Magam is foglalkozván a népszokások összegyűjtésével, és már 1861-ben a Nefelejts 141/36 számában, és így tovább 1864. évvégéig, 35népszokást tévén közé, kötelességszerűnek ismertem gyűjteményemmel fellépni.

A szokások, melyek itt egybegyűjtvék, nemzetünk szellemének kifejezései. Nyelvben, szokásban él a nemzet, mond Kővári, s míg a nyelv, nemzeti irodalom mívelése, életfeltétel; szintén az a nemzeti szokások ápolása, nemesítése; hazafiúi kötelesség ezeket búvárlani, s ha viharok fenyegetik azt, fiatal nemzedéknek emlegetni, hogy öröksége gyanánt tekintse. Szép hazámnak nagyrészét utaztam be, s figyelmem ez irányban is kiterjedt vala, nem tartózkodtam megismerkedni a köznéppel, tanulmányoztam eredeti nemzetiségére mutató nyelvét, öltözetét, dalait, tánczát mondáit és szokásait, felkerestem őket mezőn, vidám lakodalmas házaik, gyásztoraiknál; és amit láttam, hallottam, mint hidegvérű szemlélő, feljegyeztem naplómba; hol miután az anyag egyre gyarapodott, abból előbb szerte a lapokban tettem egyes adatokat közé; jelenleg pedig azok egész egyetemlegével járulok at. közönség elé; szíves hálával említvén meg egyszersmind azon kútfőket is, melyekből irodalmilag merítést tettem.

Mint Erdélyi János „A Magyar Közmondások könyve” „Népdalok s Mondák” Bikkesy Heinbucker József „PannoniensBewohner in ihren Volksthümlichen Trachten” Kővári László „Magyar Viseletek” stb. gyűjteményeikkel szolgálatot tettek, úgy vélek én is szolgálatot tehetni-e gyűjtemény nyel.

Ε gyűjtemény hazánk több és különbféle vidékeiről van kiszemelve. Hol a szokások hívebben megőrizve, vagy bővebben kifejtve gyakoroltattak, ott mi is terjedelmesebben írjuk le azokat; míg az elhagyottakat, vagy eredetietlenségök miatt nagyjából fenlevőket rövidebben közöljük.

Ε gyűjteményből tanulmányozhatjuk azt is, mint keletkeztek a házasságok, hogy függtek a fiatalok szüleiktől, mily patriarchális élete volt e nemzetnek, mily határtalan hatalmat bírt az atya gyermekein, ez utón mint keletkeztek a násznagy ságok, a házassági kötésen, leánykiadáson mily hosszasak valának az alkudozások, koczódások, találkozunk a háztűznézés, kárlátóba menés, lakodalmi vacsorák, bekötözött kézzel pénzgyűjtést eszközlő szakácsnékkal. Táncz, zene, fiatalok serege, viglármázás, csutora hajtogatás, ünnepies menetek tárulnak fel előttünk; özönivel mondatnak elénk jóízű beszédek és versek, leánykérés, menyasszony elbúcsúztatás vagy lakodalmi vendégség közben. Szebbek és silányabbak szokván az efféle beszédek s versek lenni, iparkodtunk olyanokat egybeállítni, melyek még a könyvnyomtató műhelyekben nem kerültek a ponyva irodalom számára a sajtó alá.

1848 óta az idők változtak, lia figyelemmel visszatekintünk a múltra, a forradalom előtt divatozott, s azolta lábra kapott népszokások, a két egymáshoz oly közel álló időszakban, roppant eltérést és különbséget tüntetnek fel a nép mindenféle rétegeiben. Meg kell győződnünk egy pillantásra, hogy nemzetünk régi szokásaiba többé vissza nem helyezhető, és épen ezért sajátságos zamatú szokásainkat ideje volt egybegyűjteni. Mint nyelvünk, ép oly eredeti népszokásunk, őseink sem egyiket sem másikat nem áldozák fel idegen mozzanatoknak!

A szokásokra befolyással bír jelenleg a népnek 1848-ik évben úrbéries viszonyokból lett felszabadulása, a megváltás, politikai változások, melyek a nemzetet sarkig megrázták, alkotmányának felfüggesztése, különböző közvetett és közvetlen adó behozása, mostoha idők stb. A lakodalmaknál vehetjük észre a különbséget, melyek hajdan korszakot képeztek a családok életében, a patriarchális életnek ezen legfőbb jellege a múltban ezer féle szokásokban tűnt fel, a kunyhóktól egész a palotákig most egyöntetű idomulást nyernek. Eltűntek a családias, bizalmas összejövetelek.

A nemzeti szokások mind megannyi díszlombok; sok jó, hasznos, és szép gondolat rejlik is valóban azokban. Vegyük csak a keresztelést, mely a családi élet örömünnepe vala, mint fűzte ez egybe a ház barátait kereszt komákká, és mint pótolák ezek sokszor az elhalt szülőket kereszt gyermekeik irányában.

Hogy a szokásra egyáltalában már őseink nagy súlyt fektettek, igazolják azt ama számos példabeszédek, melyek közöl néhányat idézni nem lesz érdektelen: Ki mint szokta, akkép ropja. Amint szokja, úgy fogja. Amint szokunk, úgy élünk. Könnyebb amihez szoktunk. Természetté válik a szokás. Jó szokás tartja az országot. Ami szokás illendő is. Régi szokás, régi erkölcs. Egy jó szokás többet és három jó cselekedetnél. Régi szokás mindig megtér. Rögzött szokás megköti a józan értelmet. Nehéz a rögzött szokást ehagyni. Jó szokás gazda a háznál, stb. A jó szokások valóban ápolói is a nemzeti érzelem s költészetnek, a népet haladásra azok serkentik. s boldogsága létesítése, előmozdításában is jelentékeny részt vesznek.

Az 1856-ik évre megjelent „István bácsi naptára” jól jegyzi meg az 55-ik lapon hogy: Ki a népnél a rosz szokásokat elnyomja, előmenetelének fő gátjait rombolja el; s ki jó szokásokat hoz divatba, a községnek kettős jóltevője, mert szunyadozásából életre serkentve, azt egyszersmind iránynyal és éltető szellemmel látja el.

Minden nemzet ragaszkodással van szokásaihoz, azért írja a „Reisen und Landbeschreibungen” czimü könyv 1835. V. Lief. 1. 1. Die Erforschung des Ursprungs alter Sitten und Gebräuche, und der Veränderungen und Umgestaltungen im Laufe der Zeit, ist namentlich für die Culturgeschichte von Bedeutnng. Die Volksfeste besonders übten auf die Bildung des Volkes einen grossen Einfluss. Sie erinerten dasselbe an die Begebenheiten und Thaten der Väter, und hielten die Vaterlandsliebe immer wach, indem sie ihre Belohnung durch Ehre, und immer erneuerten Ruhm, bei der Nachwelt zeigten, stb.

A rosz szokásokat, mint melyek értelmi és erkölcsi fejlődéseinket gátolnák, s népéletünkön különben is rágódó férgek valának, e gyűjteményből többnyire kihagytuk, a felosztásnál tárgyias betűrendet tartottunk, fős zónák vettük a helynek honnét a népszokás ered, vagy a tárgynak nevét, melyről a szokás szól. p. o. agárdiak lakodalmi szokásai, bika hajsz stb. de azért egybeállítvák ott a tavaszi népszokások: mint zöldelő májusiak állítása, és körültánczolásn. pünkösdi királyságok; a nyári népszokások: mint aratási ünnepek; ősziek: méz gyümölcs borszüret örömei; téliek: pincze látogatások, tor, táncz. lakmározás stb. Kiterjeszkedtünk a kapcsolt országok népszokásaira is, sőt csillag alatt idézünk idegen tartománybeli szokásokat is. hogy összehasonlításokat tehessünk; de történelmi szempontból nem feledkeztünk meg a régiebb, elhagyott, százados szokásokról sem, mint a régi czéh szokások; és adunk testvérnépekre vonatkozó adatokat is. mint a horvátok hajdan-kori temetéseik stb.

1864-ben, midőn már e munka sajtó alá rendezéséhez fogtam, kötelességemnek érzettem általános és nyilvános felhívást tenni a lapokban, eredeti újabb Népszokások közlésére, illetőleg ilyeseknek kezemhez gyűjteményembe leendő beküldésére, de két évi várakozás után

is igen kevés eredménye volt e felhívásnak. Azért pedig, hogy kikerüljek minden megtámadást, a kútfők idézésével támogatom adataimat.

Fogadd nyájas olvasó ezen úttörő művet, mint hézagot pótló irodalmi művet.

Pest, 1866 Jakab hó len.

Réső Ensel Sándor.

TARTALOM

Agárdiak lakodalmi szokásaik „ keresztelési szertartásaik „ temetéskori szertartásaik „ fonókái „ apróbb szokásaik Akasztó és Lak községi lakodalmi szokások Alföldi menyegzői szokások száz év előtt „ „ „ jelenleg „ arató ünnepekÁprilisba küldésÁrtány leverés Bakony környékéni szűrkitevés Bánáti bolgárok házassági szokásaik Baracskai kukoricza-fosztók estéje Baranyai ember lukmája „ sokacz lakodalom „ „ „ (másféle) Becskereki házassági szokások és gyászok Békepohárivás Berkenyéi és szendehelyi sváb lakomák Bethlenjárás Bikahajsz Bírói pálcza átadása Bonyhádi lakodalmi szokások és halottor Borsodi népszokások „ matyók házassági szokásaik Breznóbányai cs. k. favágók lakodalmi szokásaik Budai tisztviselők hivatalfoglalásuk hajdan Bukbálás Bukovinai magyarok házassági szokásaik Császártöltési népszokások Cserháti szüret és mulatságai „ eprészet „ majális Dabi csizmadia inas felszabadítása Dabon szokásos leánynevelés megköszönése Debreczeni leányvásár „ nászmenet Diakovári lábmosás Dobrai fonodái esték Dodola a szerbeknél Domoszlói pórnép udvarlása Drávamelléki lakodalmi szokások Dunatáji (felső) magyar pórok lakomái ,, „ német pórok lakomái Egri házassági szokások „ pinczézés „ apróbb szokások EgyházkelőEklézsia követés Elgyűrűzés és története Erdélyi lakodalmi és házassági szokások hajdanta „ keresztelési szokások hajdan temetési szokások hajdan Farsang eltemetése Felsőbányai kakasütés Garan sz. benedeki lapáttáncz Gergely és Balásnapja Giostra Göcseji virrasztó Gölniczbányai szokás Gömörmegyei lakodalmi szokások Gyermekkeresztelés Hajdúdorogi menyasszony ágy Határhányás emlékezetessé tétele Hátszegvidéki oláhság Nedeja ünnepe Hegyaljai szüret Hérész Hétfalusi kakasünnep Holdmezővásárhelyi lakodalom Lap-Holdmezővásárhelyi mesteremberek lakozása Horvát határöővideki házassági szokások Károlyvár vidékén „ harczi eskü a múlt időkben „ hősök eltemetése Húsvéthétfői szent-gellérthegyi népünnep Húsvéti határjárás Zala-Egerszegen „ „ Székelyföldön Ipolysági régi czéh szokás „ virágvasárnap Juhászok Dömötörje Kaláka Kalotaszegi házassági szokások „ keresztelőgyász „ apróbb szokások Kamóhúzás Kecskemétieknél a húsvét „ a disznótor Kolóniák sz. György napja „ apróbb szokásaik sz. Bálás napja „ Ivánnapi tűzugrásaik Körösi régi szokások Kosáradás eredete Krécsen Kun sz. mártoni mesterlegények lakozása farsangi időben Magyarok tornája Májusfa letűzése és története Mátravidéki palóczok bódoganyja Miskolczi szűrszabók dalidója Muraközi lakoma Nádasdi kakascséplés Nyitrai (felső) tót lakodalom „ „ „ legények társastánczaÓcsai coledálás Pajtaaljai czipózás Palóczvidéki lakodalmak Pécskai sz. Györgynapi cselédkiállítás Pesti állatviadalok Pünkösdi király és királyné választása Pábaközi tyúkverőRakamazi királyfutás Rákos-palotai lakodalmi szokások „ „ keresztelési szokások „ „ temetési szokások Római sánczok vidékén lakó ráczok lakodalmi szokásaik Rozsnyói czéh tánczvigalmak Sárosmegyei lakodalmi szokások „ tótcselédség karácsonfája Selmeczi bányász academicus fölavatása

Somlói szüret Soproni lakodalmi szokások Sümegi éjőrök kiáltásai Svábok apróbb szokásaik Syrmiai, bácskai, bánáti és határőrvidéki szerbek házassági szokásaik Szarvasi apróbb szokások Szászrégeni szász aratási ünnep Szatmármegyei vegyes szokások Székelyek lakodalmi szokásaik fonókái „ húsvétja Szent András éjjeli forrás látogatás, kerítésrázás s ablak alatti hallgatódzás Szentendrei mészáros remekelés Szent Iván napi tűzugrások Szent Márton lúdja Szentpéteri lakodalmi szokások Szerbek lakodalmi szokásaik Szerbek kóló táncza Szilágysági oláh lakodalmak „ „ temetés. Técsői lakodalmi szokások Tiszavidéki lakodalmi szokások Tobratinstvó Tóköziek vőféllevele Toroczkói nászszokáso „ apróbb szokások Trencséni tótok vagyis az u. n. hornyákok házassági szokásaik Turócz megyei házassági szokások Válivölgyi beköszöntőVendégség Verchovinai ruthenok házassági szokásaik „ „ keresztelesi ünnepélye „ „ halotti torozása „ karácson ünnepe „ „ húsvét ünnepe Verőczeiek lakodalma eljárása kisebb tolvajok ellen „ bíróválasztása Veszprémi leánykérők és menyasszony búcsúztatok mondókái Viski Jakodalmi szokások „ disznótor „ fonókák aratási ünnep Vízkereszt ünnepélyezése Vőféli régi versezet Zilahi szőcsök bálja Zombori leányvásár Zsitvamelléki aratási ünnep

Az agárdiak lakodalmi szokásaik.

Agárd, Nógrád megye déli határaihoz közel, Váczhoz két órányira, az úgynevezett Cserehát egy jókora magas dombján fekszik. Lakosai többnyire tótok, szellemben és szokásokra nézve azonban egészen elmagyarosodtak. Lakodalmaiknál következő szokásoknak hódolnak:

Midőn elérkezettnek hiszi az apa fia megházasit ási idejét, mi 18-22 év közé esik, élettársat többnyire ő választ neki. Ritkán történik, hogy kellő figyelembe vétetnék a fiú szívhajlama, valamint gyér azon eset is, hogy szülőinek választásán meg ne nyugodnék az illető. Ki lévén szemelve az óhajtott meny, innét nem annyira hozzá, mint egyenesen szülőihez, egy rokon vagy ily ügyben jártas más egyén küldetik, a leányt megkérendő. Az igenlő vagy tagadó válasz többnyire másnap adatik.

Igenlő esetben legott elkezdődnek mindkét háznál a lakodalmi ünnepély gondjai, melynek előzménye a szükséges segédek, vagy ha úgy tetszik, hivatalnokok választása. Ezek közé tartozik: a násznagy, ki mind a kézfogásnál, mind a lakodalomkor helyettese az örömapának, intézője a teendőknek, fentartója a rendnek. Azután az úgynevezett hívogató, kinek tiszte a nászünnepély előtt s alatt, a vendégeket meg és Osszehíni a vőféllel, ki rendszerént legények közöl választatik, lakomakor étkeket, italt hordani, s a násznagy rendeleteit végrehajtani. Továbbá a nyoszolyóasszony, kinek legfőbb feladata, a lakomához szükséges edények és evőeszközök megszerzése, mi nem csekély feladat, mert ki sem akarja edényeit, s kivált evőeszközeit oda kölcsönözni, honnan úgy, miként kapta, ritkán kapja vissza. Annakutána a nyoszolyó-leány, ki a násznép számára puszpáng lombokból bokrétát szerezni köteles, s egy és más apróbb dolgon kívül edénymosogatással foglalatos leginkább. Végezetre a csaplár, ki bor-csapolással van megbízva. Meglévén ezek választva, az ara szülői úgy intézik dolgaikat, hogy a kézfogás szombaton este történjék, midőn a fiatal házaspár néhány rokon, násznagy és nyoszolyóasszony kíséretében megjelen a papnál, s ha nincs mi házasságát törvényesen gátolhatná, ünnepélyesen kezet fog s eljegyeztetik.

Haza menvén a paplakból, az ara házánál következik a lakoma, mely alkalommal az ara vőlegényének egy kendőben egy jókora kalácsot, diót és körtvélyt vagy almát, amaz pedig mátkájának pénzajándékot, tehetsége szerént 20 krtól 1 frtig ad. A kendőváltás alatt néhány csintalanabb stiheder kolomppal megjelen az ablak alatt, s mindaddig kolompol, míg egy kancsó borral és kalácscsal le nem csitítják.

Azután beáll a háromszori kihirdetés ideje, s az eljegyzetteknek, az arának pártában, legalább egyszer el kell a templomba menniök, meghallgatni kihirdetésöket; mert különben születendő magzatjaik siketek maradnának. A háromszori kihirdetés ideje alatt a vőlegény estenden gyakrabban meglátogatja jegyesét, s mindkét részről folynak a nászkészületek. A vőlegény új öltözetről, zenészekről gondoskodik, kalácsot, kenyeret süttet, tyúkokat, s ha vagyonos szülők gyermeke, egy szarvasmarhát is ölet, törkölyből pálinkát főz; bort még szüretkor tett félre e szükségre. Mindez az ara házánál is történik, kinek gondjai közé tartozik azonfelül a kellő ajándékok beszerzése és az örömkalács megsütése. Jól tudva, hogy e kalács minőségétől függ lakodalomkor a dicséret vagy fitymálás, az ara mindent elkövet, hogy az a kívánt igényeknek megfeleljen Ε miatt sütéséhez valamennyi rokonnő meghívatik, s mindnyájának munkát ad e kalács földíszítése. Mert nagyságát, mely minél nagyobb, annál szebb, nem is említve, fölszíne különféle tésztából készített ábrarózsával van felcziczomáza. Azonfelül néhány ágas vesszőt szúrnak belé, s azokat vékony tésztával beszalagozzák, czérnára fűzött pattogatott kukoriczával, megaranyozott dióval beaggatják, s az ágakra legalább egy pár galambot, szintén tésztából illesztenek. Ez az úgynevezett örömkalács.

Ε készületek közbe elérkezik az esküvő napja. Mind a vőlegény, mind az ara, mi magában értetik, ünnepiesen felöltözködik. Különösen pedig az ara mindjárt reggel foghagymát tesz jobb lába alá a csizmába, azután menyasszonyi koszorúval, háta közepéig lenyúló szalagokkal földíszített s megaranyozott pártát tesz fejére, öltözéke kiegészítéséhez tartozik a prémes mente, mely nélkül férjhezmenetelre nincs ember, ki egy könnyen rábírná. A hívogató azután végig járja a vendégeket, kik, ezúttal csak a férfiak, lassanként gyülekeznek, a zene szól, a táncz járja, a kalács, bor, pályinka fogy. Emígy neki készülve, vendégei azon háznak, mely távolabb van a templomtól, elindulnak, s a másikéival egyesülnek Megjegyzendő, hogy ha esetleg az ara lakik távolabb a templomtól, a vőlegény és vendégei nem mennek érette, hanem bevárják míg megérkezik a vőlegény háza elé, s csakis ekkor, a menyasszonyi násznagy hívására, jő ki a vőlegény násznépe. Arra nagy az ügyelet, hogy elindulása előtt a menyasszony egy üvegcse pálinkát dugjon jobb hóna alá. Egyesülvén a két ház vendégei, zene, kurjongatás, dévajkodás, táncz közben, és legyen az út száraz, vagy térdig érő sár, azért a csárdásokat, vagy toborzókat csak aprózzák, s így vonulnak lassanként a templom felé. Oda megérkezvén, a hívogató egy korsócska borral s egy kalácscsal bejelenti megérkeztöket a Papnál, miután legalább egy jó órával előbb a vőfél által megtudakoztatták: jöhetnek e?

A násznép, miként fölebb megjegyzők, férfiakból áll, s az arát nyoszolyóasszonya és leánya, legfölebb egy pár rokonnővel kísérik. Esküvőnél nagyon felvigyáznak, hogy a menyasszony a vőlegény baloldalán álljon, s ha történetből nem így álltak meg, többnyire a násznagy, különben akárki megigazítja őket. Esküvő után, miként jöttek, zene, kurjongatás, dévajkodás és táncz közben, ismét azon házhoz mennek a vendégek, melyhez hivatalosak, s mind az ara, mind a vőlegény saját felekezetével.

Következik az ebéd. Ételeik ugyanazok, melyek tán hazaszerte, azokat a hívogató és vőfél azon mondókákkal adja elő, melyeket már számtalanszor lehete olvasni, s ismétlésökkel olvasóinkat untatni nem akarjuk. Az ebédet táncz követi, azután pedig a vőlegény menyasszonyáért megy vendégeivel. Oda érvén a vőlegény, nyoszolyóasszony és leány, úgy a vőfél is a kamarába, a többi pedig a szobába vezettetik. Emezek az ara násznépével borozva, tánczolva mulatnak, amazok kolbász, vagy más sülttel megvendégeltetnek, az ara nyoszolyóasszonyának főfeladata lévén a pálinkát, mit a menyasszony esküvőkor jobb hóna alatt tartott, a vőlegénynyel bájitalként megitatni. Megelégelvén a vőlegény násznagya a mulatságot, a menyasszonyt ünnepies szónoklattal szüléitől kikéri, s azok nevében az ara násznagya őt kiadva, ládáját, melyben ruhadarabjain kívül egy sült tyúkot, kalácsot, almát, diót találnánk, és párnáit, melyeket a vőlegénynek 1 frt. 15 kr. vit. kell kiváltania, szekérre felrakják, s a vőlegény vendégeinek, kikhez viszonzásul a menyasszonyéi csatlakoznak, kíséretében az új házaspár a vőlegény hajlékába, természetesen zene, táncz közben, vezettetik. Az egész menetre számos kandi gyermek, s főleg nőszem van ugyan függesztve; de mi sincs, mi magára a kíváncsiságot annyira vonná, mint a fölebb említett örömkalács, melyet a vőfél; többnyire hátul kullogva, fején visz. Férje házába lépvén a menyasszony, a családtagok üdvözlése után, első teendője a konyhába menni, s a kéménybe föltekinteni. Akkor újra kigyulad a táncz, kedv, s foly a vacsora idejének elérkeztéig.

Azon közben a menyasszony vendégei, kik őt férje lakába elkísérték, visszatérnek szülői házához, a mulatozást ott folytatandók.

A vacsorát, mely ha két nap tart a lakodalom, mint az ebéd, asszonyok nélkül megy véghez, táncz váltja fel. Tánczos-nöket úgy kapnak, hogy fonodákból a tánczkedvelő leányok és menyecskék nézökül oda mennek, és tánczosnőkül elkapatnak. Az ablakok is bámulókkal telvék sokszor egész éjfélig. Ez időtájban a násznagy intésére a nyoszolyóasszony és leány, legyen bár langy idő, vagy csikorgó hideg, mindig padláson, mert más alkalmas hely a háznál nincs, elkészítik a menyasszonyi ágyat, de úgy, miben találékonyságuk ismét kimeríthetlen, hogy valami csintalan tréfával rászedjék a lefektetendő házaspárt. Például rosz fazekat oly ügyesen raknak el a párnák alá, hogy azokat a fiatalházasok csak akkor veszik észre, midőn lefektök után ropognak alattuk. Ellévén imígy készítve az ágy, a vőfél jobb keze ujjai közt három égő gyertyát tart, s a hívogatóval, kinek azonban nincsenek gyertyái, vagy három tánczosnőt megforgat, aztán a menyasszonyt tánczba viszi, s úgy intézi a dolgot, hogy őt tánczközben a szobából ügyesen kiszöktesse; mert kivált a fiatalabb férfiak lesik a menyaszszonyt, hogy őt, míg csak a padlásra fel nem szökik, kalapjaikkal üthessék. A hívogató tehát azzal mutat ügyességet, ha mennél kevesebb kalapütlegben részesül a menyasszony, kit a padláson nyoszolyóasszonya és leánya, úgy szintén a vőlegény vár. Utána a vőfél megy, s hogy háborítlanul maradhassanak, a hágcsót maga után felhúzza. Aztán őveszi le a menyasszony koszorúját, s azt a pártával a házfödelébe szúrt villára akasztja. A pártának tulajdonkép övének kellene lenni, de azt a menyasszony rendszerént 10 kron megváltja. Aztán a menyasszony lehúzza a vőlegény csizmáját, s ez viszont amazét, s ekkor joga van a menyasszonynak a lehúzott csizmával férjét megverni, jeléül annak, hogy hatalmat fölötte azontúl nem fog gyakorolni, s tiszte lesz az engedelmeskedés.

Említenünk fölösleges, hogy e verést a menyasszony lehető gyöngédséggel végzi, s tán ritkán fordul meg agyában a gondolat, vajha férje is viszonozná e gyöngédséget, ha időmultával kedve jő csizma helyett botot forgatni kezében. A lefektetők is végezve feladatukat/ magokra hagyják a fiatal házasokat, s vagy akkor mindjárt meglesik, vagy más nap elbeszéltetik, miként sült el az ágygyal összekötött tréfa?

Reggel azután nyoszolyóasszony kötelessége a menyasszony fejét főkötő alá szorítani, s azt szalagokkal felcziczomázni. Ekkori dísz öltözékéhez fehér fátyol is múlhatatlanul tartozik, mely szalagokkal szegélyzetten, nyakától le a derekán, majd térdhajtásáig ér. Azután isten házába avatásra megy, s végezve áhítatoskodását, otthon ládájából előveszi a föntebb említett kalácsot, diót, almát, s azokból a család minden tagjának juttat, a tyúkkal pedig a násznagyot, nyoszolyóasszonyt és leányt a kamarában vendégeli meg. Azon közben a vendégek újra gyülekeznek, e mulatságukat, mint megelőzött napon folytatandók. Ε nap csak abban különbözik a múlttól, hogy este már az asszonyok is elmennek férjeik után, részt venni a lakomában, s mindegyik kalácsot visz az örömanyának, lakodalmi költségei némi födözéseül, mit ha csak egy napig tart a lakodalom, esküvő napján este tesznek meg. Vacsora végén felhozatik a fölebb említett örömkalács, melyet a násznagy úgy darabol fel, hogy minden asztalra jusson egy darab, melyet egyike az asztalnál ülőknek annyi részre oszt, ahányan vannak, s különös felügyelet fordíttatik arra, hogy az örömkalácsban minden vendég, oda értve a zenészeket is, ha csak egy falatban is, részesüljön, különben kész a keserű neheztelés. A násznagy is úgy köteles gazdálkodni e kalácscsal, hogy az asztaloknál ülőkön, kívül a felszolgálók, némelykor pedig a pap, tanító is megtiszteltethessenek valamelyes részecskéjével, s annak minden fölebb érintett vesszeje, rózsája, kukoricza szeme, diója, galambja nagy becsben áll. A kalács elosztása jelül szolgál, hogy a nászvigalom azon éjjel befejezendő, a menyasszony is siet tehát a hívogató, vőfél, nyoszolyóasszony és leány, úgy a szakácsnénak ajándékot adni a násznagy által, mely rendszerént kis zsebkendőből áll; valahányszor az asztalhoz ülnek a vendégek, vagy attól fölkelnek, a násznagy mindig imát mond, s áment reá a szobába szorult gyermekcsoport rikkant, úgy tesz most is, és véget vet a lakomának.

A menyasszony szülői vagy rokonai, csak az esküvő napján adnak lakomát, más nap pedig, ha akkor is tart a nászvendégség, ők maguk is vendégekül mennek a vőlegény házához, hol néha harmad nap is, a felszolgálók és rokonok 9-10 óráig, sokszor délig is, mulatnak; azután beáll a kölcsön kért asztalok, edények, evőeszközök széthordása, s a menyasszony mint családtag, minden teendőben osztozik. Következő vasárnap nagy megszólásnak tenné ki magát, ha meg nem jelenne a templomban, hol az ülőpadok közti üres helyen legelői állni van joga. Ε jog annyira tiszteltetik, hogy azt tőle egy menyecske sem akarja elvitázni, legyen nálánál ha csak egy héttel is idősb menyecske, életkorára ellenben sokkal fiatalabb, vagy gazdagabb szülők gyermeke, s bármint óhajtson első helyen hiúskodni. S e helyet mindaddig használja, míg ismét fiatalabb menyecske nem szerez magának főkötőalá kerültével jogot elébe állni. Délután pedig férje s ennek szüléivel vagy rokonaival apai házához megy, miként mondják, dunnáiért korhelykedni ... a párnákért vőlegény által fizetett díjt megenni meginni ... mi az új rokonságnak lakomával megpöcsétlése. A templomba menetel e szokásos kötelessége alól, első vasárnap csak vidéki menyecske mentheti fel magát illem megsértése nélkül, kinek nem veszik rosz néven, ha férjével, napa és ipával, szüléit megy akkor látogatni.

Ha vidékről kívánja házasítani gyermekét az apa, vagy helyben nem kaphatott menyet, a legény nagyobb választási szabadságot élvez, mert bejárva néhány helység fonóházait, tetszése szerént választ. Ki lévén szemelve az óhajtott élettárs, ezt többnyire más nap megkéreti, s a válasz, ha kiadandó a leány, rendszerént az, hogy szülői a legénynél háztüzet nézni megígérkeznek, s ha ez kedvezően üt ki, a leányt odaígérik. Ekkor beállanak a fönebb leírt gondok és készületek, azon különbséggel, hogy a lakodalom a vőlegénynél esküvő előtti este kezdődik, amidőn a vőlegény ifjú társainak, tőlük mintegy elbúcsúzandó, szokásos engedelmet ad házánál pár óráig tánczolhatni, mit ők hívatlanul annál örömestebb használnak, mert borral is megvendégeltetnek. Azután a meghitt vendégek tanácskoznak, ki és hogyan, szekerével s ha lehet szánon a vagy lóháton, menjen a kisasszonyért? Ennek elintézése, mi a násznagy kötelessége, oly lassan halad, hogy éjfél is ott lepi őket, s alig oszoltak haza, a hívogató többnyire szőlőhegyi kereplővel fellármázza őket, hogy készüljenek. Míg marháikat rendbe hozzák, a lakodalmi házhoz összegyűlnek, megreggeliznek . . . rendszerént megvirrad. Akkor a menet elindul. Elöl néhány lovas kendőkből csinált zászlókkal lovagol, utánok a vőlegény szintén lóháton, azután 3-4 szekér vagy szán, az utolsón zenészek. A vőlegény kísérete násznagy, hívogató, vőfél, nyoszolyóasszony és leány, végre pár rokonból áll, s a szekerek vagy szánok úgy ki vannak számítva, hogy e kísérőkön felül a menyasszonynak, ládája és párnáinak, nyoszolyóasszonya és leányának is illő hely jusson. Útközben a menet meg-megáll, s a vőlegény nyoszolyóasszonya a magával vitt bor, pálinka és kalácscsal oszlatja a netaláni éhséget és szomjat. Haza jövet a vőlegény, nem a menyasszonynyal kocsin vagy szánon, hanem ismét lovon ül. Egyéb szokásaik ilyenkor ugyanazok, miket fölebb vázolánk.

Ugyanazt mondhatni azon esetről, ha agárdi leány más vidékre vitetik; csakhogy ilyenkor a menyasszony házánál, legyen ez bármily vagyonos, csupán egy nap tart a lakodalom, vagyis a leány távozta után a násznép megvendégeltet-vén éjfél tájban, ameddig tart, többnyire duda, különben hegedűszó mellett a táncz, vége a lakomának. Megjegyzendő azonban, hogy a vidéki vőlegény, ha lovon jött a menyaszszonyért, nyergére vagy akárminő ruhadarabjára különösen felügyeljen; mert az agárdi legénység mindent elkövet, hogy a vőlegény nyergét, vagy más valamijét elcsenhesse, mit aztán, ha menyasszonyát haza akarja vinni, ki kell váltania, a váltságdíjt a csínt elkövetői a korcsmában borozzák aztán el. Ha a családnak van figyermeke, a leány többnyire kiadatik; vannak azonban esetek, kivált ha nincs fia az apának, vagy kiadandó volna a leány, de nem akad szerencséje, s megunta már a pártát, hogy a leányhoz vőt állítanak. Ilyenkor a leány kéreti meg a neki tetsző legényt:

Már mi nálunk az történt,

Lány kérette a legényt,

De a legény azt mondta,

Hogy férjhez nem megy soha.

Ez oka aztán, hogy a nép leányai közt, ha hibásak is valamely tagban, például púposak, sánták, vagy félszeműek, agg szüzet ritkán láthatni. Ha a legényt vidéken kellene keresni, ez megy a leányhoz háztűz nézni, s esküvő előtt néhány nappal elébb jő a házhoz, a nászkészületben segédkezet nyújtani.

Ha fiatalkori botlást követ el valamelyik pár, a leánynak kontyot a bába csinál, s a közvélemény nagyon rajta van, hogy egybekeljenek, mi ha a pap és vének közbenjártával sikerül, a menyasszony párta és koszorú nélkül megy az esküvőre, s elveszti jogát, melyet említénk, hogy menyecskék közt első helyen álljon a templomban, hanem hátul a karzat alatt kell helyet választania. Az összekelés kieszközlésének nem sikerülte esetében, a legényt legott megfenyítik, s fonodába többé nem járhat.

Özvegy férjhezmenetekor ugyanazon szokások divatoznak, csakhogy őt nem fektetik menyasszonyi ágyba, mint a leányt; mert miként mondják, ő már tudja, hogyan kell lefeküdni.

Magy. Erd. Képek. 1853. 2: 31-35.

Az agárdi nép keresztelési szertartásai.

Alig veszi észre a nő, hogy szerelme gyümölcsét hordja szíve alatt, azt nyomban valakinek háznépe közöl besúgni kötelességének tartja, mert attól fél, hogy a titkolódzás miatt születendő magzata néma fogna maradni. Hetek, havak folytával házbeliei legkisebb kíméletben sem részesítik, hanem velők együtt a legsúlyosb mezei munkákban egyenlően kell egész lebetegedésökig osztoznia. De nehéz munkákat kelljen bár végezniök, isten oly életerővel áldá meg a természet e gyermekeit, hogy a kora vagy halottszülés esetei ritkán fordulnak elő, hanem a szülök ép s egészséges magzatokkal örvendeztetnek meg. Világra jővén az új családtag, s beszereztetvén a paszita kellékei, a bába elküldetik meghíni a komákat, kiknek száma rendszerént 6, de ha úgy történt, hogy a gyermekágyast annak előtte hatnál többen hívák meg komaasszonynak, azok mind meghívandók. A bába tehát elindul egy jókora üveg pálinkával, s bejárja a kitűzőiteket, házaiknál mindenkinek, nagynak aprónak, ha inni akar, üvegcsével, hogy szerencsés legyen a gyermek, kínálja s elmondja, hogy ... a csecsemő szülői tiszteletűk mellett bocsánatot kérnek . . . től, mikép alkalmatlankodnak nekie, s arra kérik, lenne tanúja magzatuk megkereszteltetésének. A meghívás, habár néha nem is szívesen, elfogadtatik, s nincs példa, hogy az visszautasíttatnék, még akkor sem, ha a legszegényebb pásztorok, hogy pártfogókat nyerjenek, a vagyonosabb, s emiatt befolyásosabb családokat, s ezek adott alkalommal viszont amazokat kéretik fel komákul, miben a vallás sem tesz akadályt; mert jóllehet” túlnyomó része a lakosoknak evangélikus, ezek ily szükségben a római katholikusoknak s viszont szolgálnak. Meghívás után a komák a templomhoz gyülekeznek, a házhoz csak a körösztanya megy, keresztvízre viendő a gyermeket.

Keresztelés után a komák is a házhoz mennek, s elkezdődik a paszita, mely közben a bába vagy keresztanya kendőt térit az asztalra, s abba minden koma tehetsége szerént 50, 30 vagy még kevesebb krt, az úgynevezett keresztség-pénzt adja, mely egészen a gyermekágyas tulajdona, s gyermekének azon leginkább gyojcsvásznat vesz ingecskékre. Fölösleges említeni, hogy a lakoma pohárürítések, tréfák, dévajkodások, kaczaj közt vígan, soknál majd estig foly. A családatya pazarlásig bőkezű, kínálásban fáradhatatlan. Csodálhatni e tehát, hogy a lakomázok végtére neki hevülnek, s többnyire daliás közt, a vagyonosbaknál néha dudaszó mellett ... a böjti heteket kivéve, mert szilvájuk lehullana . . . tánczra kelnek, hogy nagyra nőjjön a kender. Ily alkalomkor a legszegényebb is legalább egy akó bort szerez. Kényökkedvökre kimulatván magokat, az anyára és gyermekére, az atyára s egész házra pazarul szórt áldáskívánatok közt, végre a komák s a többiek is dalolva eloszlanak, kikről megjegyzendő, hogy a hat közt múlhatlanul van egy legény s egy leány, kik valamint a keresztanya, főkötőt, inget vagy szoknyácskát vesznek a gyermeknek, s viszonzásul a gyermekágyas, midőn ily legény komája megházasodik s gyermeke lesz, okvetlenül keresztanyának hívatik meg, leánykomaasszonyának pedig férjhezmenetelekor fejkötővel kedveskedik. Ilyen legény s leány komákul nem egyszer 12-13 évesek is meghivatnak, a nevezetes, hogy őket a háznak, melyben komáskodtak, legkorosb tagja sem tegezi többet, hanem kendezi s komaurának vagy komaasszonyának czímezi.

A paszitát követő napokban, a gyermekágyasnak komaasszonyai ételt négy vagy ötször, gazdagabbak többször is és többfélét, aztán egyszer egy nagy tál kalácsot visznek. Nagy megvetésnek tartaná mind a gyermekágyas, mind komaasszonya, ha ez a négy vagy többszöri étel közt legalább egyszer tyúkot nem vinne; de a család is böcsületbeli kötelességének ismeri, hogy az így rakottan jött komaasszonyt valamivel megvendégelje, különösen borral felvidítsa.

Az anya lepedőkkel körülvett gyermekágyában tartózkodik, ki ritkán s akkoris óvakodva megy, leginkább idegen férfiak szemeitől, melyek neki közvélemény szerént megárthatnak, őrizkedik, s magát és gyermekét mindenfelől veszélylyel környezetnek hiszi mindaddig, míg avatásra nem megy. Az ifjabbak között találtatnak ugyan a balhiedelmen túl emelkedettek, kik avatás előtt mind udvarokban, mind pedig az utczán, félelem nélkül megjelennek, de azért a korosbaktól elég pirongatást, sőt komoly feddést is kell hallgatniok, azonban ilyenkor mezei vagy más súlyos munkára még nem szoríttatnak.

Kötelessége a bábának egy hétig, s ha a körülmények úgy kívánnák, tovább is a gyermekágyast naponként kétszer meglátogatni, ha kell megkenni, a gyermeket megfüröszteni, s egyéb dolgot végezni, s első szülésnél 3, különben 2 hétre az anyát avatásra elkísérni, s ezzel tisztét az anya körül befejezé, bérül egy negyed gabonát kapván.

Avatás után az ágy körül függött lepedők levétetnek, mi jelül szolgál a gyermekágyasnak, hogy a rosz szellem hatalmat fölötte nem gyakorolhat, így szabadon, félelem nélkül járhat kelhet, s járnia kelnie ugyancsak kell; mert kivált mezei munka idejében, azonnal veszi gyermekét, ringafáit, s a mezőre dolgozni megy. Ott a csecsemőt, kezeit és lábait több hétig bepólyálva, ringafák közé kötött lepedőbe fekteti, s ha van nagyobb, olyan 5-6 éves gyermek a családban, azzal ringathatja; ellenkező esetben magára hagyja, s hozzá többnyire csak akkor megy, midőn elrekedésig kisírta magát.

Súlyos betegség eseteit s más gátló körülményeket kivéve, az anya többnyire 2 évig, némelyik tovább is szoptat, s ha példakép úrigyermekekre hivatkozunk, hogy előbb is elválasztható a magzat, feleletül azt nyerjük, hogy az úri-gyermek, ha gyengébb korában választatik is el, jó úri étkekkel felnövelhető; de a nép szegényes konyhája kellő tápot, mely nélkülözhetővé tenné oly korán az emlőt, nem adhat a kis világpolgárnak.

Így növeltetik az agárdi nép gyermeke. S alig érte el az 5-6-ik évet, mi alatt a himlőt is vonakodás nélkül beléoltatták, szüléi máris kora tavasztól későőszig egyremásra pl. libaőrzésre, bárány és marhalegeltetésre stb. szorítják, téli hónapokban pedig, 11-12 éves koráig, jóllehet sok, betegség vagy más okszülte félbeszakítással, a szegényebbek is iskoláztatják.

A csecsemő aztán így lesz ifjúvá és hajadonná, hol újabb teendők és foglalkozások várnak reá.

Magy. Erd. Kép. 1853.2. 27-28.

Az agárdiak temetéskori szertartásaik.

Tán sohasem szánandóbb e nép, mint betegsége napjaiban, kivált ha azok a mezei munka hónapjaiban jelentek meg. Beteg lovát, ökrét kíméli, igába nem fogja; de essék kórba családtagja, ez kíméletre számot nem is tart, tudva, hogy abban részesíteni nem fogják. Meg kell vallanunk ami igaz, hogy házi szerekkel eléggé kuruzsolják a beteget, hogy minél előbb úgy dolgozhassék a többivel, mint egészséges; így a beteg míg mozoghat, kikerülendőövéinek dünnyögéseit, mozog s tehetsége szerént dolgozik. S még akkor is, ha fekvő beteg lesz valaki, orvost még a vagyonosbak sem hínak, hanem vizet s némi tápot hagyva a sínlődőnek, a többi kimegy a munkára. A természetereje legtöbb esetben helyrehozza az ápolás hiányát ezen edzett fiainál. Súlyos, de csak hosszas betegségben nem vonakodnak orvosi segélytől; azonban többnyire akkor, midőn már késő, s a bajon maga a tudomány sem segíthet, vagy ha segítne is, ha egy két nap nincs segítve a betegen, felhagynak az orvossal. Különös tapintattal bírnak a halál közelgésének kiösmerésében, s innen magyarázható az, hogy bár betegeiket munka időben magukra hagyják, nincs példa, hogy a halál órájában ne legyen valaki mellettök. Hosszas betegségben, nyilvános istentiszteletkor, imádkoztatnak a betegért, s meggyóntatják őt, ha pedig sokáig vívódik, a rokonok s övéi, félretéve a munkát is, szent éneket zengedeznek ágyánál. Különben a korosbak, még éltökben elkészítik a ruhákat, melyekbe haláluk után felöltöztetendők. A végrendeletet akkor csinálják, midőn csügged rernényök az élethez, sőt félig már eszmélet nélkül vannak.

Meghalván a beteg, mindjárt úgy felöltöztetik, mint éltében ruházkodott, míg a vagyonosbak egészen új ruhát adnak halottaikra.

Halottbejelentéskor jobbadán füllentenek, a halált 10-12 órával is elébb történtnek állítván a valónál, hogy a kimúltat minél előbb eltakaríthassák s munkáik után mehessenek. A koporsó, melyet a község házában lakó molnár ingyen tartozik megcsinálni, s jutalmul érte a torba hívatik meg, egyszerű, s nem lévén községi koporsótakaró, arra temetéskor tiszta lepedőt terítenek, s arra annyi kendőt aggatnak, mennyi a halottvivő, a kendők a temetőben utóbbiaknak adatván. A kis gyermekhalottat, ha fiú, azon leány, ha pedig leány, azon legény viszi a sírhoz, ki körösztöléskor komaasszony, vagy komának volt híva. A nemkülönbségre ügyelnek mindazoknál, kik ifjú korukban megházasodtak, vagy férjhezmenetelök előtt halnak el. Halottakat, voltak bár kedvesek, vagy gyűlöltek, kivált a nők, koporsóra borulva czifra szavakkal siratják, s vannak a gyászkísérők közt, kik e szavakra mohón vigyáznak, nem kaphatnak-e belőlök olyakat föl, mikből aztán tréfát, vagy gúnyt űzhessenek; mert meg kell vallani, hogy a siratok olyakat is mondanak néha, mik valóban nevetségesek. A fiatalabbakat búcsúztatóval, a korosabbakat szintén búcsúztatóval, mely mindenkor az udvaron mondatik el, azonfelül templomban tartott predicátióval, a gyermekeket és szegény halottakat csak énekszóval temetik el. A halva szülötteket a bába takarítja el, valamely sírt felnyitván a temetőben.

A hulla eltakarítása után a halottvivők és rokonok a sírásó által torba hivatnak meg, melyet szent énekek elzengése és ima fejez be. A sírt körülhantolják az illetők, s valamivel megjelölik, hogy évek múlva is ráismerjenek kedveseik nyughelyére. Ily jelekül többnyire gyümölcsfákat használnak,, melyek szép külsőt adnak a temetőnek, és jól is jövedelmeznek.

Magy. Erd. Képek. 1853. 2. 35-36.

Az agárdi fonoda vagy fonó.

Fonodának nevezzük azon házat, hol téli hónapokon át, a leánysereg fonás végett, szombatot, vasárnapot és más ünnepnapokat kivéve, esténként, legyen bár a legnagyobb sár, vagy zúgjon a legdühöngőbb zivatar, összegyűl. Alig hozzák t. i. az asszonyok rendbe a paszkoncza vagyis virágos kendert, September dereka táján, hosszabbodván már az esték, egy vasárnap néhány meglettebb leány szétenéz a faluban, s kiszemel néhány házat, melyeket fonodául alkalmasoknak vél. Ezek azután társnőikkel tartott tanácskozás után felszólítják a kiszemelt házak birtokosait, engednék meg, hogy hozzájok járjanak fonni. Ha kedvet mutat rá a háztulajdonos, megköttetik az alku, mi minden leánytól rendszerént kialkudott mennyiségűeledel, vagy kukoricza, vagy kender s más efféléből, vagy abból áll, hogy néhány este a házát átengedő gazdasszonynak minden leány fon, de csak az ő kenderéből. Mivel pedig az egész falubeli leánysereg az udvarlására járandó legénységgel egy szobában bajosan férne el, fonodául két házat, a helység két végén alkusznak ki, s úgy osztakoznak el, hogy mindenkinek legközelebb esik vagy az egyik vagy a másik ház. Itt szerepelnek azután a kedves társasjátékok és tarkabarka mulatságok. Nem csoda tehát, hogy e helyekre a fiatalságot annyi vágy vonza, hogy az itt találja fel a szent Mekkát s álmai Eldorádóját.

Alig áll be ugyanis az estszürkület, a leányok nem ünnepiesen ugyan, de szokottnál csinosabban felöltözve, Összegyűlnek a fonodában, s helyeiket elfoglalva, 10-11 óráig folytonos tréfa, kaczaj, dalolás, mesélés, talányok feladása közben szorgalmasan fonnak. A legények sem késnek sokáig, hanem serényen szállongnak a fonodába, hol nem ők a leányok iránt, hanem ezek buzognak gyöngéd figyelmet, udvariasságot kitüntetni amazok iránt, mennyiben legott helyet adnak nekik az asztal körül, a kisebb leányokat zugakba, vagy zsámolyokra szorítva; mit a legények azzal viszonoznak, hogy legalább kétszer, kiki pár garast adva, néhány font gyertyát vesznek a fonodába, s furulyázással mulattatják a leányokat. Dalaik, meséik, talányaik közé társas játékot vegyítenek. Talányaik közöl adunk néhányat:

1) Kisebb az egérnél, magasabb a háznál, keserűbb a méregnél, édesebb a méznél (... dió ...) mely kisebb az egérnél; fája magasabb a háznál, héja keserűbb a méregnél, maga a mag pedig édesebb a méznél.

2) Száz ujj, öt körösztség, öt fej, négy lélek (... halott és vivői...) a halott s négy vivőjén összesen száz ujj van, mind az öt meg van keresztelve, öt fej szintén van, de csak négy lélek, mert a halottban már nincs.

3) Erdőben nőtt, réten legelt s vas szája van... fúvó... fája erdőben nőtt, a ló vagy más állat, melyről bőre vétetett, réten legelt, s csöve vagyis szája vasból van stb.

Ezen s hasonló talányaik többnyire rímekben foglalvák. Lássunk azonban néhányat a szokottabb fonodái játékokból is:

1) Szerető vallatás. Egy leány tányérba vizet önt, s azzal körüljárva a szobát, minden fonó guzsalyból egy kis kendert vagy csöpüt húz, azt a tányér vizébe mártja, és a gyertyánál szárítja. Egy másik leány hozzá közelit, kérdvén, nem látta-e lúdjait. Ε kérdés azonban csak ürügy, szándoka pedig amattól elvenni a kendercsomót, s addig nem tágít, míg nem fortélyos fogásokkal azt csakugyan elcsenné. De a kendercsomótól megfosztott leány is addig mesterkedik, míg azt vissza nem cseni. Mind a két leány leleményes ötletek és szókkal törekszik egymáson kifogni, s a többit megkaczagtatni. Visszanyervén kendercsomóját az elsőleány, ismét a fonók mindegyikéhez megy, s a csomóból mindegyiknek azon parancs mellett ad, hogy egye meg ez s ezzel, s itt szeretőjét nevezi meg. Kiosztván emígy csomóját, ott hol elkezdé az osztogatást, vallatni kezdi a leányt, kivel ette meg részletét; s másokat kaczagtatólag addig zaklatja a kérdezettet, míg kedveért meg nem nevezi. S így folytatja sorban mindazon leánynyal, kiknek a kendercsomóból jutott.

2) Legényidézés. Ha hosszalják a legények kimaradtát, egy leány söprőt vesz, s minden társa előtt söpör, kérdvén kit söpörjön oda? A kérdezett szeretőjét nevezi meg. Ekkor amaz egyet toppant a seprővel, mondván, hogy a nevezett legény mindjárt ott teremjen. Emígy söpörve minden társa előtt, a szemetet, háttal ajtó felé leülve a szoba közepére, ölébe veszig és a söprőt feje fölött az ajtó felé dobja, s ha az nyéllel fordul kifelé, a legények eljönnek. Tudni akarják azonban azt is, merről fognak megérkezni? A szemetet tehát kiviszik az útra, reáállva füttyentgetnek, s honnan kutyaugatást hallanak legelőbb, onnan jövendnek a legények.

3) Lisztőrlés. Egyik a leányok közöl padra fekszik, s alatta két fatányérral malomkelepeléshez hasonló zörejt csinál· Egy másik pedig lepedőbe burkoltan a fekvő fölé hajol, s pálczikával egy szitára ver. Ε két zörej meglehetősen utánozza a malomét.

4) Gedó. Egy leány szakajtóból púpot, csöpübül szakált és bajszot csinál magának, szűrt ölt, fejére kalapot tesz, és sorban járva a leányok mellett, mindegyiktől kérdi: volt-e itt az öreg Gedó úr? Felelet reá: volt. Mit akart? Felelet reá: leányokat. Adtatok neki? Felelet reá: neki adtunk, neked is adunk, ha tudsz ... itt a kérdett valami munkát nevez . . . kályhát tapasztani, káposztát ültetni, kévét kötni stb. A kérdő azután a tőle kívánt munkát képleg utánozza, s kérdi? Jól végezte-e? Ha „nem” a kapott felelet, búsongva jár a szobában, míg azt nem nyeri válaszul „jól” ekkor ugrál örömében.

5) Zsidó pap. Egyet a leányok közöl felöltöztetnek úgy, hogy puszta látásra is kaczajt ébresszen, s végre lepedőt akasztanak nyakába. Ekkor padra vagy kályha mellé áll, s elkezd érthetlen szókat handabandázni, a zsidó kiejtést utánozva.

6) Bárányölés. Egyike a legnagyobb leányoknak jobbjában kést, baljában vízzel megtöltött csuprot tartva, zsámolyra áll, segédül pedig egy kisebb leánykát, ki azon fonószakban kezde hozzájok járni, s a bárányölés tréfáját még nem látta, választ s maga elé állit. A kés képviseli a bárányt, a víz annak vérét. Ekkor a nagyobbik leány leejti néhányszor a kést, és segédével felemelteti, s végre midőn emez a kés után azt felemelendő alkalmasan lehajol, amaz őt csupor vizével nyakon önti.

7) Kútőrzés. Éhez is, mint az élőbbemhez, oly kisebb leány kívántatik, ki a tréfát még nem látta. A szoba közepén kiszemelnek egy gödröcskét, s abba vizet öntenek az a kút. Őreül a kiszemelt leánykát földre ültetik, kezébe pedig vesszőt adnak azon utasítással, hogy ki a kútból meríteni akar, azt a vesszővel üsse meg. Ekkor néhányan a nagyobbak közöl körülállják az őrt, s a kútból meríteni akarnak, de az őr utasítása szerént tesz. Míg így foly az inderkedés, a háta mögött állók magukra fordítják valamivel az őr figyelmét, s mihelyt hátra tekint, az előtte állók megragadják, s végig húzzák a pocsolyán.

8) Bolhácska. Ε játék a polgárrendűek kútba estem-játékával azonos. Egy legény leül zsámolyra, s felhí valamely leányt, hogy emelje fel. A felhitt oda megy s megcsókolja, aztán a zsámolyra ül, és legényt nevez meg, ki viszont őt hasonlóan felemelje s így tovább

9) Csoda. Fölebb érintők, hogy két fonodába járnak a leányok, ezek néha látogatóba mennek egymáshoz, s ekkor van helye e játéknak. Amely fonoda fiatalsága meg akarja látogatni a másikét, egy leányt igazi csodává öltöztet fel, úgy hogy az is, ki kísértetet nem hisz, véletlenül találkozva vele, alkalmasint nem kevéssé döbbenne meg. S ily felöltöztetésben kifogyhatlanul találékony az ifjúság. Kész lévén a csoda, az egész fonodái fiatalság elindul a másik fonodába, s itt egy követe által bejelenteti, hogy valami újdonság . . . utazó, állat, áru, termény stb ... látható a faluban, meg akarják-e azt nézni? Kedvező válasz adatván, a csoda kíséretével bemegy, s feladata a társaságot bohóságaival kaczagtatni, mit azután közös táncz követ. Pár hét múlva a másik fonoda szintén csodával viszonozza a látogatást.

Ezen s más fonodái játéknál főkellék, hogy a szereplők a jelenlevőket folyvást derült kedvben tartsák. Valamint a leírtakból az is látható, hogy azokban valamennyi leány részt, hogy fonhasson, nem vesz, de természetöknél fogva nem is lehet, mert legtöbbjében csak néhány szerepölhet. Világos, hogy vannak eme játékok közt olyanok is, melyek csak a legények távollétében játszhatók.

Farsangban legalább egyszer minden leány egy kevés lisztet, vagy zsírt hoz, s az így összehordott készletből pogácsát sütnek, aztán tánczolnak.

Így tölti az agárdi ifjúság fonodákban a hosszú téli estéket. Csodálhatni-e tehát, ha e házak oly vonzó erővel bírnak? De van még különösen egy, mely azokat fölöttébb böcsösekké teszi. A vidéki legény t. i. házasodni akarván, egyenesen csak a fonodába megy, s ott tart szemlét a falusi szépek fölött, ott mutatja be magát a leányoknak, ott választ feleséget.

A fonodát következő csinos versekbe foglalta egy hölgy.

Zordon az idő künn, hull a hó javában,

Be másként van itt a jó meleg szobában!

Pattog a tűz vígan, s fellobogó lángja

űzi egymást, mintha kedve volna tánczra.

Sarokba szorulva hever a ház őre,

Künn szaglált a hóban még vizes a szőre,

A gazda szunyókál, nem hallgat a szóra,

Nyolczat ütött már az öreg fali óra.

Az idősbje ott ül a kemencze mellett,

Csepü-darabokból bajszot rak a gyermek,

Kis öcscse már alszik, felfeküdt a padra;

Mellette gyököntve dorombol a macska.

Szomszéd s komámasszony titkosan susognak Ki tudhatná végét, hosszát a dolognak! Egyik állítást a másikkal lerontják, Ami meg se történt, még azt is elmondják.

Tovább lányok, ifjak ülnek csinos renddel. Vidám nevetés közt apad a len s kender. Ott egy fürge barna orsóját elejti, S szemét ama sugár legénykén felejti.

Aki bizony nem rest, gyorsan érte hajlik, Szíve dobogása majd hogy ki nem hallik, Régen lesé már ő ezen kis jószágot, Föl sem is cserélné érte a világot.

Kapdossa a többi . . . Mind vágynak reája, Hisz e lány a falu legszebb tulipánja, Orsóját az ifjú jó magasra tartja, Nevet Örömében csókra sóvár ajka.

S győzelme jelével megy a lány elébe, Forró epedéssel súgja a fülébe: Eszem a kis szádat, én édes szerelmem,Váltsd ki ezt az orsót, most mindjárt itt helyben!

Váltsd ki tulipántom, ne piruljon arczod, Avagy te a csókot büntetésnek tartod?! . . . Hej tudom a bajt már ...! volna csak itt Pista, Egy csókjáért kettőt, hármat adnál vissza.

Fáj a szíved érte, a szemedből látom,Megyek, hívom tüstént, úgyis jó barátom.Légy boldog ám véle! ... ha nem szeretsz engem,A más szerencséjén hadd örüljön lelkem.

Eképen évődik, úgy tesz mintha menne. Neheztel a lány. Ő gyönyörködik benne. Hiszen tudja jól, hogy bár ki fia volna, Szerelmes galambja máshoz nem hajolna.

Isten áldjon meg hát! szól a hamis fajta. Biztatja a többi: no csak rajta, rajta! S már ha ennyibe van, mit tegyen a lányka, Csak hogy el ne menjen, orsóját kiváltja,

Sokszor mondta már, hogy Övé szíve lelke, De szavait csókkal le nem pecsételte. S hogy először is most sok szem látta csókját, Szégyenkedve rejté kötényébe arczát.

Szól a házi asszony: „Elég is lesz mára,

Rég volt, hogy az óra tizenegyre jára −

Folytatjuk, ha Isten segít holnap este,

Én szívesen látom, akinek lesz kedve

Mind eligérkeznek, s megköszönik szépen

Párosával rendre, kiki haza mégyen.

Szakad a hó, szél zúg. Alig hogy mehetnek,

El-elsikamodnak s rá jókat nevetnek.

Hideg van, de hogyha még hidegebb volna,

Az a boldog ifjú mit se tudna róla:

Ott ég a csók ajkán édes melegével,

Mit törődik ő az idő hidegével!

Magy. Erd. Kép. 1854. 2 köt. 29-31. Vas. Újs. 1865. 6. sz.

Az agárdiak apróbb szokásaik.

A fiatalabb nők, legények, sőt már 11-12 éves fiúk marhákkal közlegelőre járnak s otthálnak. Összegyűlve elébb csintalankodnak, tréfálnak, s midőn álom kezd nehezedni szemeikre, mindnyájan imádkoznak, s ha valaki elébb félre sompolyodott, azt mindaddig keresik, míg meg nem találják, s imádkozni kényszerítik. Őszi hidegebb éjeken pedig tüzelnek s burgonyát sütnek. Mindenikök köteles, bár honnan teremti, e tűzre egy kis fát, vagy rőzsét szerezni, s e kötelesség alól csak azok vannak kivéve, kik már kaszálni bírnak.

Újév előestéjén a vénebbek összegyűlnek a bírónál, oda hivatják a pásztorokat is, kölcsönösen adott áldomások ürítése közben, a bíró minden pásztornak egy váltó (5-kros pénzdarabot a földre vet, s a pásztor ugrándozva tánczolva körötte, veszi azt fel, mit tán újévi ajándékkép kap a helység jövedelmeiből.

A bíró hivatalnoktársai néhányával járul az úr asztalához; de megelőzött vasárnapon nevökben a pap szószékéről felkéri a népet, hogy botlásaikért bocsásson meg nekik, mire az egész nép fölkel, s halkan elmondja: „Isten bocsássa meg vétkeinket!” A családtagok is gyónni menve, megkövetik egymást, és bocsánatot kérnek egymástól.

Szent György napján a legények kötelessége a határbeli forráskutakat, és a lelkészét kitisztítani, hogy egész nyáron jó vizök legyen, a nagy kutak kitisztítása ugyanazon nap a korosb férfiak tiszte lévén. Ε munkájok után a legények tisztkarából kettő bejárja a házakat, s hol egy kis szalonnát, hol sertéshúst, majd néhány tojást kapnak, miből aztán este lakomát csapnak, s ha egyéb nincs, legalább dudaszó mellett tánczolnak. Ily házalást tesznek utolsó farsangkor is.

Téli hónapokban a lakodalmakon sokat tánczolnak. Legszokottabb táncznapjaik a következők: újév vagy utána következő vasárnap a cseléd kedveért, a farsang folyama alatt legfelebb egyszer, utolsó farsangkor, húsvét és pünkösd másod napján, nyáron vagy kétszer, szent Mihálykor, kezdetén a falu bormérésének, szent Györgykor, és templom búcsúkor. A legények többnyire kedveseikkel, a házasok pedig csak hitveseikkel tánczolnak; ellenkezőesetben kész a pörpatvar, mert e tekintetben nagyon féltékenyek a férfiak, és nők egyaránt Ha a feleség el nem mehetett, más nap legalább kipuhatolja: férje kivel tánczolt legtöbbet, s legközelebbi alkalommal ugyancsak pöröl a tánczosnőre; a jelenet ugyanaz, ha férj volt meggátolva a tánczra menetesben. Egyedüli tánczaik mindenkor a csárdás és toborzó magyar.

A bíró házánál összegyűlve, kalapjaikat leveszik, s dohányozniuk nem szabad. Ha valaki tanácskozás, vagy csak beszélgetés közben pár perczre kifordul a szobából, jobb s bal szomszédának, mint egy búcsúra kezet nyújt, s visszatértekor üdvözletül ugyanazt leszi, minek elmulasztása miatt könnyen megbírságoltatnék. Lakodalomkor is az érkező és távozó vendég, kéznyújtással jelenti be magát a násznagynak. Ha a nő férje ütlegei elöl megugrani kénytelen, ez társnőinek panaszoltakor úgy fejezi ki „hogy papucsot árult” ezt akarván vele valószínűleg mondani, hogy férje akkor lerázta magáról a papucskormányt. Különben nőnek nem lehet nagyobb szégyent tenni, mintha czívódáskor férje, vagy más, főkötőjét lerántja; a férfi is legnagyobb megbecstelenítésnek tartaná, ha barátságos összejövetelkor, valakiveli összezördülése miatt, kalapját köztanácskozás után a bíróházánál ablakon kidobnák. Εbüntetés azonban csak azokra alkalmaztatik, kiknek a bíró házánál elkövetett rokonczátlanságával, illetlen magukviseletével, már nem bírnak, s a büntetés 18 év óta egyetlenegyszer volt fenyegetőleg alkalmazandó, s az illető csak nagy rimánkodás és áldomással háríthatá el. A kidobott kalap értelme az, hogy tulajdonosa köztök többé, soha meg ne jelenjen. A legények rendszerént szombaton és vasárnap este látogatják kedveseiket, s többnyire az egész éjt velők töltik, mit csak a szigorúbb szülők elleneznek. A csintalanabbak hétköznap is elugranak a marhától, vagy szülőik szeme elől, s beszólnak, mindenkor csak este, szeretőikhez, nekik gyümölcs idejekor lopott gyümölcscsel, mit eltulajdonítani ily szent czélra bűnnek sem tartanak, kedveskedve; mit a leányok azzal viszonoznak, hogy vasárnap este lovagaikat vagy maguk termesztette, vagy Váczon vett bokrétákkal felcziczomázzák. Εbokréta minél nagyobb, annál szebbnek tartatik, s azt a legény egész héten át kalapjánál hordja. Téli hónapokban, legalább ünnepélyes alkalmakkor, például karácsonkor, utolsó farsangkor, mesterséges virágokat, szintén leányok ajándokait, felszalagozva láthatni a legények süvegeinél. Pünkösdkor ennekelőtte majd minden leány ablakai előtt, vagy kapujánál, májusfákat lehete látni; de mióta az erdőkre szigorúbb a felügyelet, e szokás veszni indul; mindazáltal évenként legalább egy pár ilyen fát találni még a faluban, mit az illetőleányok bokrétával, s tehetségök szerént pénzzel, mi a legénynek tánczköltségül szolgál, jutalmaznak.

Karácsony előestéjén mindkétnemű iskolás gyermekek, mihelyt besötétedik, oldalaikon tarisznyával, s hárman négyen szövetkezve, ablakok alatt az ünnepre vonatkozó énekeket járnak énekelni, másnap korán pedig szintén házról házra járva, vagy azon napi evangeliomot olvasnak, vagy alkalomszerű rímes üdvözletet mondanak. Mind este, mind reggel jutalmul hol krajczárt, hol diós vagy más gyümölcsöt, vagy kalácsot kapnak, s így oldaltarisznyájokat megtöltik. Ezen éneklés és üdvözlés újévkor itt nem divatoz.

A fiatal menyecskének, leány vagy legénynek, egész évre elrontaná férje, vagy illetőleg anyja munkakedvét, ha neki húsvétra új, leánynak többnyire piros vagy sárga csizmát nem venne. Ha tán egész évben semmi új ruhadarabot nem szerezne neki, csak húsvétkor legyen meg az új csizma, úgy a vágyak kielégítvék. Ε csizmákat a nőszemélyek húsvétkor, vagy egy ideig azután is vasárnapokon, ha sár van, a templomig, hogy tiszták maradjanak, kezeikben viszik, s ott húzzák fel sártól megtisztított lábaikra, hogy istentisztelet után ismét lehúzzák, s miként jöttek, mezítláb menjenek haza.

Bíróválasztáskor a kalodát felbokrétázva viszik az illető házához. Ilyenkor oly komolyságot követelnek minden kísérőtől, hogy aki ide s tova nézne, vagy elmosolyodnék, azt megbírságolnák.

Magy. Erd. Kép. 1853. 2. 36 és 39-40.

Akasztó és Lak községi lakodalmi szokások.

Akasztó Solt M. Vhoz 3 órányira, dombos helyen fekszik, úgy tartják némelyek, hogy az időben midőn Solt vára állott, itt akasztották fel az elitélteket, mások szerént itt pocsolyás hely lévén, megakasztotta az utas kerekét. Van egy bástyás őrtornya, Rákóczy Ferencz idejéből, itt s Lak községében, mely közel fekszik ide, s melynek leírását a Sürgöny 1866. évi

67. számában adtuk, következő lakodalmi szokásdivatozik:

Ha a fiúnak kedvese van, s azt elvenni akarja, kitudja szándékát, azután ha az kedvező, megkéri apjától s anyjától, kik ha odaígérik leányukat, ez keszkenőt ad jegyül, a fiú neki viszont czipőt, piros csizmát, vagy fésűt stb; azután paphoz mennek beíratni magokat, s az kihirdeti őket. Összekelés napján zeneszóval mennek az egyházhoz. Lakodalomra a hívogatás pénteken történik, két vőfél megy a meghívottakhoz, egyik szalagos kulacscsal, másik virágos és szalagos bottal, és így tartják az úgynevezett beköszöntőt:

Szerencsés jó estét adjon isten kegyelmeteknek!

„Hogy ilyen alázatossággal, bátorsággal bejöttünk kegyelmetek hajlékába. De mivel kötelességünk is tartja, előszöris elbocsátott követek vagyunk. Úgymint N. J. uram ö kegyelmétől mi általunk is szólítván kegyelmeteket, úgymint hétfőn 8. órára hitnek letételére, és szentségnek felvételére.

Egy tisztességes tál ételre, vagy kettőre, egy tisztességes pohár borra, vagy kettőre, egy pár tánczra, vagy kettőre. Hogyha meg nem vetnék szegény tárházát, igen szívesen fogná látni mind kicsintől fogva nagyig de még azt is hozzá tévén, hogyha isten életöket hosszabbítja, halálokat halasztja, igyekeznek kigyelmetek fáradságát visszaszolgálni. Dicsértessék a Jézus neve.”

Hívogatni még vasárnap este, s hétfőn hajnalban is szokás. A meghívottak küldeni szoktak egyetmás enni valót, s vacsora alkalmával 3 jó énekes jelen meg, s egyik mint kérdő, kettőmint felelő ezeket a torokat éneklik:

Kérdő: Édes jó barátom téged arra kérlek, mondjál nekem egyet!

Felelők: Egy az igaz hit, egy a keresztség, egy az úr isten, aki lakozik magos mennyekben!

Kérdő: Mondjatok kettőt:

Felelők: Kettő Mózes két táblája!

Kérdő: Mondjatok hármat:

Felelők: Három három patriarchák!

Kérdő: Mondjatok négyet:

Felelők: Négy a négy evangélisták!

Kérdő: Édes jó barátom mondjatok ötöt:

Felelők: Öt az öt érzékenység!

Kérdő: Kérlek mondjatok hatot:

Felelők: Hat a hat vödrök, melyek töltettek a kánai menyegzőben!

Hét a hét szentség!

Nyolcz a nyolcz boldogok!

Kilencz a kilencz charangyalok!

Tíz a tíz parancsolat!

Tizenegy a tizenegy szüzek!

Tizenkettő a tizenkét apostolok!

Hogy ezen éneklés tovább tartson, repetálni szokás minden feleletnél az első feleletet, és azt követő mondásokat, úgy, hogy a tizenkettedik feleletnél; a tizenegy előbbi felelet ismételve mondatik el.

Az ételfelhozásnál is verselnek; az asztalhoz hívást a vőfél így intézi:

Uraim az asztal megvagyon terítve,

Kés; kanál, vellával elvagyon készítve,

Az étkek is majd jönnek szépen sorjába.

Ez a sok legénység ne álljék híjába,

Én a mi tőlem telik elkövetem,

Csak jó apetitussal egyenek.

(Első étel felhozásnál.)

Itt van a legelső tál étel felhoztam

Ne hogy azt elejtsem, azért imádkoztam,A szakácsnéval meg fűszerszámoztattam,Bors, sáfrány, gyömbérrel jól be is sózattam,Örvendek, ha tálat viszem ki üresen, így a vendég gyomra sem marad üresen, Lássanak hozzá hát uraim csak frisen, Csak jó apetitussal egyenek kívánom szívesen.

(Második tál ételnél.)

Itt van a tehénhús tormával, mártással, Jobb ez mint a hering a veres hagymával, Ábrahám is ilyennel élt Sárájával, Azért élt oly soká szerelme párjával.

(Bortöltésnél a gerendát pálczával verve)

Halkal, halgattassék a vendég, Jézus neve dicsértessék, Szív vidámítással Isten a bort adta, Amint sz. Dávid zsoltárába mondotta, Az én gazduram hordaját kifúratta, Teli kancsó borát ide felhozatta, Azért hát uraim a borból igyanak, Ε lakodalomban vigan mulassanak, De a vőfélnek is borocskát adjanak,Úgy én is gyorsabban forgatnám magamat, Mintha csak bolhák csípnék két oldalamat, Egy kis bor áztatja meg száraz torkomat, Nem minden szemetén találják páromat.

(A káposzta fölhozásakor.)

Itt van a káposzta firis disznóhússal, Jól megiszkábálva, mint a szekér gúzszsal Egyenek ebből is uraim gusztussal, Legyenek mindvégig jó apetitussal, Ez a magyaroknak hires eledele, Amit ha valaki jó ízűn elnyele, Nem volt annak az nap semmi veszedelme, Sőt inkább távozik ő minden félelme.

(Csibe becsináltra.)

Itt van a becsinált szegfűvel babérral, Ebből szedjen ki-ki jó két nagy tányérral, Nem rég beszéltem egy híres gavalérral, Kinek a két zsebje tele volt tallérral, Bámulásra méltó volt nagy kövérsége, Kinek volt már tudom vagy hét felesége,

Kérdem tőle honnét van jó egészsége, Azt monda becsinált volt az elesége!

(Kása étel hozatalakor.)

Köles kását hoztam még pedig czukrozva, Apró szőlővel van jó kipallérozva, Megvan a teteje perczezve zsírozva, Nem is kapta ezt meg a tűznél a kozma, Nem kell-neki erő a megrágására, Csak egy kicsiny szellő a megfújására, Az árától is semmit ne féljenek, Csak jó apetitussal egyenek kívánom szívesen.

(Kalács és pecsenye hordáskor.)

Hozom a kalácsot egész taréjával, Jó puhára főzve apró riskásával, Nem gondolt jó gazdánk a maga tyúkjával, Költsék el jó ízűn Isten áldásával,

Szakács asszonyunk is erősen esküszik, Hogy miolta szép napok alatt sütközik, Ennél jobbízű ételt még sohsem kóstolt, Noha már hetven esztendőt általgázolt. Itt van a tésztából jóféle sütemény, Nincs ebben sem ánizs, sem mustár, sem kemény Jó ízű porhanyó s nem kemény. Megvagyon ez jó kívül belül czukrozva, Mint borbély legény ki van pudanérozva, Mazsola szőlővel be van pudancsozva,Édes ez mint csupán a színméz, Az ember megkívánja mihelyt csak ránéz, Fogjon azért mindjárt hát vellát minden kéz.

Vacsora után bekötik a menyasszony fejét, s külön szobába vezetik, itt is mondanak a vőfélek valamit. Megelőzi ezt a menyasszonytáncz, minden tánczosa a menyasszonynak a vőfél kezéhez fizet, ezzel a zenészek elégíttetnek ki. Reggelre vödör víz, seprő tétetik a menyecske szobája elé, hogy felkelvén, munkálódjék. Kenyeret is adnak neki, hogy olyan legyen mint az, és ezt megkell neki metszeni.

Alföldi menyegzői szokások száz év előtt.

Ez időtájt ott minden házasságot az asszonyok kezdtek. Amennyiben ugyan nem voltak egyenes kérők, hanem ők puhatolták ki a legény szülői által kiszemelt leány körül: vaj jon nincs-e a hajadon már más valaki részére lefoglalva, vagy odaígérve, s,; ha nincs: vájjon volna-e kedve az illető ifjúhoz nőül menni, ha ez meg találná kéretni.

Mikor mindebben a lányos háznál eljárt volna a megbízott asszony, közönséges nevén „gyalog sátán” s jó reménységgel biztatta az ifjú szüléit, akkor láttak násznagyok után, kiknek tiszte volt a leányt formaszerént megkérni.

Mielőtt azonban elindultak volna, tartoztak bejelenteni a lelkésznél, hogy kinek számára, kit akarnak nőül megkérni. A kérőkkel elment az ifjú is, s egy magukkal vitt kulacs bor mellett, asztal fölött beszédbe elegyedtek a gazdával, hogy van e hajlandósága leányát a legénynek adni. Ha nem volt kedve a szülőknek a házasságra, az volt a jel, hogy leányukat be sem eresztették a szobába, a kérdezősködésre kitérő feleletet adtak, és terminust sem tettek, hogy mikor találhatják otthon másszor.

Ha pedig tetszett a vőlegény, előbb kimondották a szülők, hogy odaadják a leányt, őt magát pedig csak azután szólították be a szobába, s midőn köszönés után kezet fogott volna a kérőkkel, azon alkalommal a kérők egyike kezébe, adá az ifjú részéről való jegyajándékot és megáldá.

Ekkor rendelek el a kézfogást is, melyre saját rokonait -és barátait mindenik fél meghítta, s melynek minden költségét, jól lehet a leányos háznál szokták tartani, rendszerént a legény viselte adott azonban amit akart a házigazda is.

Begyűlvén a vendégek, az okos násznagy megkérdezett legényt és leányt: nem biztattak-e már más személyt házassággal? kezet vagy házassági jelt nem adtak-e valakinek? és szeretik-e egymást? Ha e kérdésekre mindkét részről megadatott a kívánt felelet, az ifjak megfogták egymás kezét, s azután Isten segítségül hívásával asztalhoz ülve, ettek, ittak, vigadtak.

Most a leány részéről egy pár keszkenő adatott át az ifjúnak, mint jegyajándok; később pedig, midőn az asszonyok a legény ajándokát elhozták, egy pár fehér öltözőt is adott a legénynek, mely mindkettőjük sorsához képest közönségesebb, vagy finomabb gyolcsból készült, s a magyar ing lobogós bő ujja mindenkor aranynyal volt kivárva a vagyonosbaknál.

A legény ajándéka szokott lenni: aranycsipkés angol posztó vagy kamuka (vastag selyem) előkötő, vagy csak rása (vastag szőrszövet) selyem csipkével; piros kordován vagy karmazsin csizma, hegyes orral és magas kerek patkóval,, melynek az alja nem volt nagyobb fél dióhéjnál; fehér vagy zöld, vagy leginkább vörös selyemből háló módra kötött öv, melynek két végén bojt volt, s hátul vagy baloldalon szokott lógni; csillagos nyelű czifra kés, aranyos hüvelyben, melyen egy nagyocska kapocs volt, s annálfogva akasztotta öve mellé az asszony az aczéljával együtt; fehér vagy fekete fátyol, melyet a főkötőn felül szoktak teríteni, czifra gombostűkkel a fejhez tűzni, s hátul a kontyról földig leereszteni; a főte-tőre való; a főkötő; ezüstös tűk és még sok minden, melyeket midőn a leányos házhoz elküldött, akkor határozták meg, mikor viheti haza a menyasszonyt, ki addig minden vasárnap jegyruhájában és ékességeiben járt a templomba.

Ezeken felül mindkét fél adott az atyának és anyának s testvér atyafiaknak „tehetsége szerént való ajándékokat” miket a hazavitel alkalmával a vőfél előadván, a násznagy szokott felmutatni.

Kihirdettetvén a gyülekezet előtt a házasuló felek három vasárnap, az utolsó hirdetés délutánján tisztességtudó vőfél által szólíttattak be a vendégek a következő szerdára. Azonban már kedden este be szokta hivatni a gazda a nász nagyot, a vendégek ifjait, és szüzeit, s a násznagy szolgálatára az ifjakból fris, okos és becsületes személyeket állíta, kiket elneveze: kapitány, hadnagy, strázsamester stbnek, s ezek azontúl e neveket viselek egész a lakodalom végéig.

A leányokat pedig arra kérte fel, hogy mint barátai a férjhez ment szűznek, vigasztalják még ma, s leánysága utolsó éjjelén háljanak vele; a honnan ezen lakodalom előtti kedd-este „leányhálónak” szokott hivatni.

Szerdán reggel a felállított tisztek korán begyűjték a hivatalos vendégeket, s a vőlegényt az ennek részéről valók, a menyasszonyt szintén a magáéi, felkísérik szüléik házától a templomba; honnan az esketés után külön-külön mindenik felekezet ismét haza kíséré tulajdon felét.

Most indulnak el a vőlegény házától a menyasszonyért szép renddel és muzsika szóval, kiknek a menyasszonyi háztól szintén elébe jönnek a leány vendégei, s miután kölcsönösen üdvözölték egymást, a kérő násznagy előáll, s kéri, hogy a leányt adják át vőlegényének; mire a kiadó násznagy kézen fogja a menyasszonyt, megáldja, s vagy a kérő násznagynak, vagy a vőlegénynek kezébe adja; kik aztán a vőféllel együtt a szülőkhöz mennek, megköszönik a leány körüli dajkálkodásukat, s elbúcsúznak tőlük. Ezekután bemennek a házba.

Szoktak a vőlegénynyel jövők a leányos házhoz egy darab húst is hozni magukkal, rendszerént egy tehénnek első jobb lábát a lapoczkával együtt, melyet most nagy pompával mutatnak fel a vőfél keze által, s mint az atya és anya részéről való jóakarat jelét átadván, örömmel fordulnak vissza az átvett menyasszonynyal a vőlegény házához.

Ott azután hozzá ültek a derék ebédhez, mely a tehetősb gazdáknál a következő ételekből állott: csigaleves, melynek készítése alatt az asszonyok néhol 5-6 akó bort is megittak; hús tormával, vagy más mártással; töltött káposzta kolbásszal; malaczhús, mézes és mandolásmazsolás lével; marhaláb savanyu lével, melybe zsírban sütött koczkás kenyér volt aprítva, és sok veres hagyma; hurka riskásával, tüdővel töltve, s tejfeles paczal közé hányva; aprójószág szárnya, lába, nyaka becsinálva; ezután jöttek a sültek: marha, bárány, sertés, nyúl, kappan, lúd, pulyka oly bőséggel, hogy ezekkel magukban véve is jól lakhatott volna az egész násznép; végül jött a sok kalács, tálakban, szitákban, sőt teknőkben felhordva, s mind ezekre azután itták a tengernyi bort.

A jobb módúaknál két három nap tartott az ilyen lakodalom. Szegényebbeknél egy este. Ezeknek rendszerént csak egy dudásuk volt, vagy egy „tekerő hegedűjök” (ma már ismeretlen hangszer) s a hol semmi muzsikás sem volt, ott a gazdát és násznagyot fütyültették, s ha nem akartak, megcsipkedték őket az asszonyok. A gazdagoknál ellenben czigányok húzták a szomorú meg víg nótákat.

Az asztalnál az ifjúság szolgált. A rendre a sarkon ülő násznagyok vigyáztak, s átalában a legszigorúbb gazda szerepét vitték. Tánczmesterekről is volt gondoskodva, kiknek arra kellett vigyázni, hogy egyszerre nagyon sokan fel ne álljanak tánczolni, s hogy egy leány vagy asszony se maradjon el, nehogy aztán szomorkodva menjen haza.

Az ifjak hajadon fővel tánczoltak; egy ingre vetkőzni s kiabálni nem volt szabad. Aki megrészegedett, azt a násznagy áristomba rekesztette, melynek egy presbyterialis végzés szerént előre kiszellőzött, szalmával behintett veremnek kellett lenni, hol pedig az nem volt, ott sertés ólba zárták; aki lármázott, vagy épen káromkodott, azt a násznagy azonnal ki tiltotta a lakodalomból. Ha látta ő kegyelme, hogy a bortól hevesedni kezd az ifjúság, s az illendőség határait kezdi áthágni a gerendán lánczot vetett által, s ha valamelyik hibázott, oda kiáltott a vőfélnek „csördíts lánczot” amely jelre mind magához tért, ki a büntetést el akarta kerülni.

Az idősbek a sülttel, kalácscsal és borral folyvást rakott asztal mellett beszélgettek s iddogáltak, akik pedig dohányosak voltak, azok a kamarában pipázgattak.

A menyegző napján a vőlegény még annyira nem közeledhetett menyasszonyához, hogy az asztalnál mellé ültették volna, s aludni is vele ment a nyoszolyóleány és asszony; de azért más nap felkötötték neki a főkötőt, s így adták reggel a vőlegény kezére először is tánczra.

A menyegző utolsó napján, vagy közel utána egy bizonyos napra, különösen meghivattak a menyasszony szüléi, és rokonai arra az ebédre, melyet közönségesen kárlátónak neveztek.

Az első vasárnap a nyoszolyóasszonyok készítek föl fejét a menyecskének, ki legelőször menvén templomba, mint asszony, nem volt szabad neki leülni, hanem ez egy napon állania kellett, mint leány korában.

Vas. Újs. 1864. 29-30.

Alföldi lakodalmi szokások most.

Az ifjú, midőn elérte 22-24-dik évét, s így már a házasulandók sorába lépett, egy kérő, két követ vagy pemet-asszony, és egy kulacsos kíséretében elindul leánynézőbe. Ebben az utczában is, amabban is 3-4 derék eladó lány van, csak az a kérdés, melyiket kérjék hát meg? a jó nénémasszonyok ezt szépségeért, amazt jóságáért s dolgosságáért a .harmadikat gazdagságáért „komendálják” végre megállapodnak a legény szavára, hogy hát ennek s ennek a lányát kérik meg.

A lányos-házhoz először a két követ asszony megy el, kik ezen szavakkal: „váratlan vendégeket várjanak kigyelmetek” vagy „becsületes embereket várjanak kigyelmetek lánynézés végett” jelentik ki, hogy mi járatban vannak. Pár óra múlva, ha kedvező válaszszal tértek vissza, elmennek .mindnyájan; a kérő, az ifjúval és kulacsossal helyet foglalva a nagy asztalnál, a következő szavakkal kéri meg a leányt szüléitől az ifjú számára:

„Jól tudva vagyon kigyelmetek előtt, mi végre kerestük meg a kigyelmetek becsületes hajlékát, mivel követeink által jelentést tettünk. . . Isten szerzetté a szent házasságot még kezdetben, amikor azt mondotta: nem jó az embernek egyedül élni, szerzek őneki segítőt, aki ő mellette legyen. . . Ez a becsületes ifjú N. N. megvizsgálván a maga sorsát, kivan magához illő feleséget venni Isten törvénye szerént e mellett hallottuk a kigyelmetek becsületes lányuknak jó hírét; s nevét, magaviseletét hogy ha a jó Isten a két ifjú szívét egymáshoz hajtaná, mi abban, emberek, elbontok nem lehetünk; azért kérjük szépen kigyelmeteket, ne sajnálják a leányukat bebocsátani egy-két pillanatra.”

Ekkor bevezetik az eladó-leányt, ki ünnepi ruhájába öltözve, megáll néhány lépésnyire a legény előtt, a két ifjú pár perczig szótlanul nézi egymást, ekkor a kérő a következőket mondja a leányhoz:

Most gondold meg szógám, elejét utolját,

Hogy mivel kötöd be két szemed világát;

Mert nem kölcsön kenyér, hogy visszaadhatnánk,

Se nem tiszta búza, hogy learathatnánk.

A kulacsos ezután átadja a legénynek a kulacsot, ki abból iszik, ez átnyújtja a leánynak, az is iszik, meg visszanyújtja, így váltakozva háromszor isznak; ezután a kérő megkínálja a leány szüléit, és a többi jelenlévőket is.

Rövid beszélgetés után a leány az övéivel együtt kimegy, s csak a legény marad benn hozzátartozóival. Künn a leánytól szüléi megkérdik, hát mit szól a legényhez? Nem sokára ismét bemennek a leány szülői, kiktől a kérő megkérdezi: Hát mikorra halasztanak kigyelmetek? kik két vagy három napnál nem igen tűznek hosszabb határidőt; ennek lefolytával, ha a legény megszerette a leányt, ismét elmegy a két követasszony a lányos-házhoz. Itt a szülők „ha nem kell a legény a lánynak, vagy ha a kérőket csak azért bocsátották be, hogy emeljék a leány pártáját” ezen választ adják „Csak azt gondoltuk mink, hogy ahon az isten megmutatja . . . csak másutt kereskedjenek kigyelmetek! . . .” s egy vagy más okot adnak elő, hogy ezért meg ezért nem teljesíthetik kívánatukat; ha pedig a leánynak mi kifogása sincs a legény ellen, kijelentik, hogy jöhetnek bátran.

A követek meghozva az örömhírt, ismét elmennek mindannyian, s a kérő újra az alábbi vers szerént kéri meg a leányt szülőitől:

Becsületre méltó jeles gyülekezet,

Férfi s asszonyrendből álló felekezet,

Kiket a szeretet összekötelezett:

Halljon szót, valaki ez helyre érkezett!

Ádámot az isten mikor teremtette,

A szent házasságot akkor megszerzetté;

Egy oldala csontját Ádámnak kivette

Melyből Éva asszonyt mellé készítette.

Ε bölcs rendelése az egek urának,

Tetszett Ádám atyánk sok maradékának,
Mind pátriárkáknak évangyélistáknak,
Páratlan életet kevesen tartának.

Ez ifjú legény is magába feltette,
Isten rendelésit, hogy szentül követte;
De kit, honnan vegyen, a nagy istent kérte,
Melyért szent angyala ide vezérletté.

Hogy a kigyelmetek leányát megnézze, És ezt jó emberek által megkéresse, Melyért ő felségét Örökké dicsérje.

Most azért instáljuk, ami kérésünkre Elébünk állítni ne légyen terhükre, Hogy egymást megnézze ezen két ifjúság, Így lesz aztán köztük a tisztes házasság.

Estére kelve, az ifjú a kérővel, a leány egy nővel elmennek a paphoz kézadásra; midőn onnan alkonyodáskor a leányos-házhoz visszatérnek, már az asztalon párolog a jó étel. Vacsora után a legény és leány egymással jegyet váltanak, a legény ad a leánynak arany-ezüst pénzt és gyűrűt, a leány viszont gyűrűt és ruhaneműeket, különösen selyemkendőket, így lakják el a kézfogót.1

A kétszeri kihirdetés után van a csókolódzó, mikor is a lányos-háznál újra nagy vendégséget csapnak, melyre az ifjú már csak a kérővel megy el, magával visz egy kendőalmát s diót. Vacsora után a jegyesek külön szobába vonulnak, hol egymással beszélgetve, vagy ami gyakrabban megesik, majdnem szótlanul töltik el az időt. Ekkor csókolja meg aráját először (?) az ifjú.

A harmadszori kihirdetés után, harmad-negyed nap múlva történik a lakodalom.

A lakodalom előtti héten a vőfél, mielőtt a kijelölt vendégek hívogatására elindulna, elmegy az ifjú jegyeséhez, s miután az virágot, pántlikát és kendőt varrt dolmányára, bokrétát kötöz pálczájára, ilyenképen köszöni meg a nyert ajándékot:

Én követje vagyok e ház gazdájának, Kelmetek házánál felnőtt virágszálnak; Látom mily szívesen nyitja fel ládáját, Hogy így ne felejtse pálczám gyászosságát.

Köszönettel veszem ez ajándékokat, Melylyel felruháztad az én dolmányomat, Kívánok érette ezer annyi jókat, Holtod után pedig örök nyugodalmat.

Ezután elindul hívogatni, a kijelölt vendégeket házanként következőleg hívja meg a mulatságra: „Alázatosan engedelmet kérek bátor bejövetelemért, és egy kevés ideig való megállásomért! Én általam tiszteli N. N. uram és N. N.-né asszonyom N. N. uramat és N.

1 A jegybenjárók egy-egy ezüst pénzdarabot hordanak mindtét talpuk alatt, hogy valaki meg ne rontsa őket.

N.-né asszonyomat, hogy az ő szárnyuk alatt felnevelkedett magzatjuknak tisztesség tételére szerdán d. e. * órára, egy tányér ételre, és egy pohár borra, és egy kevés ideig tartó mulatságra szívesen látják kigyelmeteket érdemes házuk népével.”

A lakodalom előtti nap délutánján, elmegy a vőfél egy pár kocsival a menyasszony ágyáért. Oda érve beköszön, s hogy mi járatban van, azt a következő vers szavaival adja elő:

Jól tudják kelmétek, mi szívünk szándéka; Ami vőlegényünk nekem így számlálta: Hogy vagyon itt neki egy kedves mátkája, Akinek is vagyon szép felvetett ágya.

Most hát ágyat szépet, meg ugyanis párnát, Két-három derékalyt, paplant avagy dunnát, Két-három lepedőt, négy avagy öt párnát, Ez mellé pediglen szép ágytakaróját

De még ez nem elég, még most is szólhatok, Még menyasszonyunknak ládája is vagyon, Kérem hát ezúttal azt is itt ne hagyjuk Ha kívánják pedig, váltságát megadjuk.

De jó is volna annyi ágyneműre s más egyéb drága ruhára oly könnyen szert tenni, felelik a házbeliek sok fáradságukba, vesződségükbe került az nekik, míg összecsöpörgették, azért nem is adják előbb oda, míg pénzt nem látnak. Ekkor a vőfél, hogy ez a kifogásuk se legyen, ki vesz a zsebéből egy krajczárt, megmutatja, s azzal visszateszi. Úgy! de amazok nem úgy értették ám azt, hanem hogy nekik az ágyért pénzt adjon; ekkor pedig egy összegyűrt papírt ad át, melyben olykor pénz, leggyakrabban pedig kova vagy fületlen gomb van takargatva, ha még ezzel sem elégszenek meg, először odanyújt váltságdíjul egy krajczárt, aztán nagyobbat-nagyobbat egész a régi kétgarasosig, mikor erre is rákerült a sor, kijelenti, hogy már annál nagyobb pénze nincs; így mégis végre valahára megkapja az ágyat.

De míg ezek odabenn a szobában történnek, azalatt künn az udvaron sem szomorkodnak ám, mert kinek lehetne többet kaczagni, mint az elmés fonóasszonynak? (a fonóasszony egy tréfás férfi, női ruhába öltözve). Ott ül a kocsi oldalon, nála egy orsó, ölében egy rokka-szösz, durugjálja a fonalat, szinte izzad belé; dicséri magát a legénység előtt irgalmatlanul, hogy őmilyen jó fonó, mert:

Az idei s a tavalyi
Talán van egy pászma

Ő (szalma) özvegy, jól jár az a fiatal ember, aki elveszi, tejbe vajba füröszti ő azt stb. . . A kocsikra, melyeken az ágyat akarják vinni, a fonó asszony ügyel, hogy valamelyik gaz kópé ki ne lopja a kerékszöget, s így csúfot ne valljanak; akit a lopáson rajtakap, az ugyan megízelíti a rokka-szárat.

Ekkorra odabenn is eligazodtak, s hordják a kocsira az ágyat, melyet elindulás előtt a vőfél ilyképen köszön meg:

Kívánok minden jót e ház gazdájának, Ki egy személyt nevelt másnak, s nem magának, Áldás és békesség atyának, anyának,

Mert tiszteletére jöttünk magzatjának.

Kívánom, az isten jó hitestárst adjon, Tégedet, férjedet soha el ne hagyjon; Légy hát csendességben addig az ideig, Míg majd az a legény elvezet házáig.

Mivel kulacsunkból már is jól kiittunk, Kérem hát, barátim, innét elinduljunk, Mert a menyasszonyunk azt mondja: ne késsünk, Most is azt sugdossa, hogy visszasiessünk! . . . Vigyázzunk valami szégyenbe ne essünk!

mikor indulni akarnak:

Légyetek áldottak istentől örökké, Ezen örömötök ne váljon ürömmé; Maradjatok tehát isten oltalmába, Míg beviszen végre dicső országába!

Ekkor kirobog a két kocsi az udvarról, s hazafelé vágtat, de nem ám a legrövidebb úton, hanem egyik utczán föl, a másikon le; ha az utczai gyermekek meglátják az ágyat vivő kocsikat, utánok kiáltják hogy:

Viszik a menyasszony ágyát,
Elejtették a ládáját!

Másnap reggel elmegy a vőfél az összegyűlt vendégek egy részével a lányos-házhoz, hol a menyasszonyt következőleg kéri el szüléitől az esküvőre:

Nagyérdemű édes atya, Jó anya, hív nevelő! Most kegyes színetek előtt Avégre álltam elő: Hogy jól nevelt leánytokat Kikérjem hajléktokból, Akit ti férjhez adtatok Egyezett szándéktokból.

Jelen van az az időpont, Hogy választott párjávalÖsszeköttesék ő az szent Házasságnak lánczával, Esküdjék örök hívséget Leendő hív férjének, Akit is fogadjon a jó Atya s anya vejének.

A felnevelésért pedig
És hív dajkálkodásért
Adja meg a jó teremtő

Áldásaival a bért!

Majd következik a menyasszony búcsúzása szüléitől, testvéreitől, rokonaitól stb. melyet szintén a vőfél ad elő ezen szavakkal:

Vajda! hegedűnek álljon meg zengése, A sarkantyúknak is szűnjön meg pengése, Mert búcsúzásomnak most lészen kezdése, Legyünk csendességben, míg lészen végzése.

Dicsőség először a nagy magasságban Istennek, ki lakik fénylő boldogságban, Ki rendelt énnekem egy igazi társat, Kivel hogy megnyerjem mennyei országát.

Reszketnek ajakim belső félelemtől, De még jobban rebeg szíved sérelmétől, Kedves édes atyám! ha megbántottalak, Engedj meg, ha téged háborítottalak.

Köszönöm atyai nagy szeretetedet, Melyet nem érdemlék, gondviselésedet, Az úr isten áldjon ezekért tégedet,És szent országába vigye fel lelkedet!

Majd kiesik nyelvem megbággyadt helyéről, Könnyeim mint patak úgy folynak szememből, Midőn hozzád nyújtom ezen búcsúzásom, Kedves édes anyám! tőled elválásom.

Óh szerelmes anyám! látom miként indulsz, Ájulástól többé tán meg sem is vidulsz, Ismerem te gyenge anyai szívedet, Ismerem asszonyi erőtlenségedet.

Azt fogod sajnálni, engem mint neveltél, Emlőddel tápláltál, széltől is őriztél,Édes drága anyám! ne epeszd magadat, Bocsáss el engemet, kedves leányodat.

Ha megbántottalak, a Krisztus sebére Kérlek, bocsássál meg, az ő szent vérére; Isten fizesse meg sok fáradságodat, És én mellettem tett dajkálkodásodat, Vigyen fel tégedet ezekért a mennybe, Vigadjál szüntelen örök dicsőségbe!

Kedves testvérjeim! tőletek búcsúzok, Szívemből néktek is minden jót kívánok, A nagy úristennek áldása maradjon

Mindétig rajtatok, és el ne is hagyjon,
Végre az egekbe magához fogadjon,
Az örök életben néktek is részt adjon!

Kedves lánybarátim! hozzátok fordulok, Ha reátok nézek szintúgy megújulok; De seregetektől más útra indulok, És tőletek mostan immáron megválok.

Az úr isten adjon néktek is igaz párt,És szívből szeretett szerelmes hitvestárst, Végre az egekbe fogadjon magához, Legyetek érdemes szűz koszorújához.

Kedves alsó, felső jószívű szomszédim! Mindenféle kegyes szép jóakaróim!Áldjon meg az isten, szívemből kívánom, Vigyen fel a mennybe magához, azt mondom!

Ekkor az egész násznép víg zeneszóval indul a templomhoz esküvőre. Elöl megy néhány lovas legény zászlóval s fegyverrel, az első kocsin ül a vőlegény, mellette a vő fél, a másodikon ül a menyasszony, két oldalánál egy-egy nyoszolyó-leány, a harmadik kocsin ülnek a muzsikások, azután a násznép. A fiatalságnak, köztük a vőlegénynek is „boti rúzsa” van a kalapján, a nők közöl csak a menyasszony fején van koszorú, szintén csinált virágból, olykor a két nyoszolyóleány hajában is van egy-egy rózsa.

Az esküvő végeztével, mely a szokásos szertartások közt megy végbe, a menyasszonyt, ha abban egyeztek meg, egyenest a lakodalmas házhoz viszik, ez azonban ritkán esik így; a szülék még egyszer látni óhajtják magzatukat lány-fővel, azért esküvő után a menyasszonyt a vőfél ismét haza kíséri, a násznép pedig a vőlegénynyel víg zeneszó, öröm újongás közt robog hazafelé, útközben egyik is másik is el-elkiáltja a következő versek egyikét vagy másikát:

Arany bárány, arany kos,
Szép menyasszonyt viszünk most!

Ez az utcza véggel erre,
Szép menyasszonyt viszünk erre!

Aki miránk bámészkodik,
A lagziba kívánkozik!

Akinek most kedve nincs.
Annak egy csepp esze sincs!

Ez az élet úgy sem sok,
Használják az okosok!

Aki minket kicsúfol,
Pokolba hason csússzon!

Aki minket meggyaláz, Akasztófán legyen váz!

Ihajla:
Megbornyadzott a kajla!

Hazaérve a násznép, egy része táncznak ered, más része pedig a vőlegénynyel együtt elmegy a menyasszonyért, kit a vőfél elkér szüléitől, hozzácsatlakozik még kísérőül két férfi és két nő, az úgynevezett kállátósok2, kiket vele együtt víg örömmel repítnek a lakodalmas házhoz. Itt az új vendéget (a menyasszonyt) a vőfél mutatja be férje szüléinek a következővers szavaival:

Jó napot kívánok e ház gazdájának, Ezen kedves vendég befogadójának; De messziről jöttünk, és el is fáradtunk, Azért egy kevéssé pihenést instálunk.

Nagyérdemű édes atya, Jó anya, hív nevelő!

Most kegyes színetek előtt Avégre álltam elő, Hogy jól nevelt leánytokkal Köszönjek hajléktokhoz, Ki a hit felvételéről Megtért hív rokonihoz.

Ím eltelt az az időpont, Hogy választott párjávalÖsszeköttetett ő a szent Házasságnak lánczával;Örökké tartó hűséget Esküdött jó férjének, Akit az atya és anya Fogadjon el menyének!

Ezután a menyasszony ipát, napát, férjének testvéreit sorra csókolja, s úgy vezetik be a mulató házba, hol már sir a hegedű, a jókedvű fiatalság sarkantyú-pengés közt járja a csárdást.

A teremben fenn a nagy asztalnál ül a násznagy a sarokban, ki feje a vendégeknek, körülötte az öregebbek foglalnak helyet, és pipa szó s vidám beszélgetés közt morzsolják a bort. A másik sarokban két éltes nő közt ül a szomorú menyasszony, ezek vigasztalják, s egyszersmind vigyáznak rá, hogy sokat ne tánczoljon (hajdan négy-öt nótát tánczolt a menyasszony az egész lakodalmi idő alatt.) Lenn az ajtó háta megett van a bánat, itt a legélczesebb emberek egyikét választják meg násznagyul, ki leginkább a jó rendre vigyáz fel; a bánatban egy üres hordót használnak asztalul, s arra teszik a nagy csikóbőrös kulacsot, a falakra hagymát, csüves paprikát, tyúkot, kalácsot, gyökeret akasztanak, mentül jobban felczifrázhatják, annál büszkébbek rá, hogy gazdag a bánat.

2 Alább a kállátó (kár-látój máskép is van említve. Mindenesetre a lányos-háztól való küldöttséget jelenti az, s értelme akkor volt, midőn a kétnapos menyegzőmásodik napján (tehát az első éj után) érkezett a vőlegény házához.

A főnásznagy mellé választanak még egy vicze-násznagyot is, ki amaz mellett foglal helyet, ezenkívül szükség van még szószólóra és helytartóra is, továbbá két tánczmesterre, kik arra ügyelnek, hogy valaki, legkivált a nőszemélyek közöl, táncz nélkül ne maradjon; a legtréfásabb s legfurfangosabb embert pedig megteszik izgáncsnak, ennek már minden szabad.

Midőn eljön a délebéd ideje, a legénység asztalt rak, s amellé telepedik le a vendégsereg; a vőfél hozza az első tál ételt, a többit utána a fiatalság, mindegyik ételre mond valami verset, olykor olyat, hogy az egész ház hahotára fakad. Mielőtt az evéshez fognának, a bánáti násznagy, de leginkább az izgáncs, a vőlegénynek és a menyasszonynak, kik egy tányérból szoktak enni, páros kés helyett fakést és nádvillát visz azon megjegyzéssel, hogy különbbel nem szolgálhat, mivel a vendégek a többi kést és villát már elkapkodták, ha ez, amit ad, nem tetszik, dolgozzanak és vegyenek, ha lesz pénzük, olyat, amilyet akarnak Ebédközben elsőbb az új házaspárra mondanak köszöntést, kívánva nekik sok boldog esztendőt, égi s földi boldogságot; felköszöntik még egyenként a házi gazdát s gazdasszonyt, násznagyokat, helytartót, tánczmestereket stb., ezek közöl is hadd álljon itt egy pár!

Az új házaspárhoz.

Mivel hogy két szívet már egygyé tettetek, Számos esztendőket, kivánom érjetek, Lobogjon egymáshoz tiszta szeretetek, Gyönyörködjön mindig a Krisztus bennetek.

Mint nyíló tavaszkor a fák virágokkal,Úgy ékeskedjetek kedves magzatokkal; Vegyen környül az úr annyi áldásokkal, Hogy megterheltetve legyetek azokkal.

Végre ha elhagyja lelketek sátorát, Testetek hizlalni fogja a föld porát: Vígan szemléljétek virtusotok sorát, Együtt bővítsétek a szentek táborát!

Házi-gazdához.

Mi házi-gazdánknak, mi jó emberünknek, Az egészségiért igyunk hát vendégek! Ne légyen romlása az egészséginek, Minden jót kívánok egész háznépinek!

Násznagyhoz.

Nincsen olyan helység, város vagy tartomány. Ahol nem szükséges az elöljáróság, Példa itt előttünk azon kis társaság, Kiket összeszerzett szeretet s barátság.

Azért instálom hát most engedelemmel, Légyen figyelemmel ide minden ember, Éljen a násznagyunk e vendégség feje,

Légyen foganatos itt minden beszéde, Vigyázzon gazdánknak begyült vendégire, Ε pohár bor váljon fris egészségire!

V i c z e-n á s z n a g y h ο z.

Vieze-násznagy urat az isten éltesse, Mostan hivatalát hogy véghez vihesse, Kívánom, az isten szerencséssé tegye, Nálam egy pohár bor, ezt szívesen vegye.

Szószólóhoz.

Szószóló uram is, hogy igazat szóljon, Legelébb előre mindent megfontoljon, Az igazság mellől soha el ne álljon, Egy pohár bor fris egészségére váljon!

A fiatalság alig várja, hogy vége legyen az ebédnek, kivált a legények talpa viszket, még az utolsó falatot jóformán le se nyelték, s már takarítják ki az asztalt, hogy ismét tánczhoz kezdhessenek.

Estve gyertya gyújtáskor kivezetik a menyasszonyt a kamrába, ott koszorúját levéve, fejét bekötik, másik ruhát vesz magára, s így vezetik be a tánczterembe a nagy asztalhoz; itt a menyasszonyt, ki az asztalnál ülőknek „jó estét” kivan, a vőfél következő szavakkal mutatja be a násznagynak és a körülötte levőknek:

Ím menyasszonyunk a koszorút letette, Fejét féketővel3 felékesítette, Engedje az isten, hogy míg e koszorú Fején lészen, bútól ne legyen szomorú. Ékesség rózsája viruljon orczáján, Ne jöjjön ki panasz, sóhajtás a száján; Férjével érhessen számos esztendőket, Csendes békességben vígan telendoket. Sokáig lobogjon élete fáklyája,Öröm közt végződjék e földön pályája: Kinek zsebjében van egy garas vagy kettő, Hozza most közelebb, utánam lesz első, Ezen tánczot járni szabadságában áll, Akinek a zsebje a pénztől jó dobár. Nosza muzsikások ne szunnyadozzatok, Hanem szünet nélkül nótákat rántsatok.

Ennek végeztével a menyasszony megcsókolja a násznagyot. Megharsan a zene, a vőfél, ki egy rostát helyezett a nagy asztal közepére, megöleli a menyasszonyt, s elkezdi vele járni a menyasszonytánczot, de alig fordul kettőt hármat, már csordul a rostába vetett pénz, ettől is elveszik, vagy ha nem akarja, ismét pénzt vet a rostába, de amaz se rest ám, valahányszor ez dob, ő is ugyanannyiszor hajít, végre aki tovább győzi, az tánczol a menyasszonynyal, míg

3 Fejkötő.

tőle egy harmadik, ettől pedig egy negyedik s ötödik el nem veszi.

A menyasszonytáncz végeztével, az asztalnál ülő öregek összeszámítják a bekapott pénzt, egy kis részt belőle a vőfélnek adnak, egy másikat pedig a muzsikásoknak húrra, előszólítván a barna fiúk közöl egyet, ez húz egy nótát ott az asztalnál násznagy uraiméknak, ennek végeztével megköszöni szépen a jó akaratot, s helyére távozik; a többi megmaradt pénzt pedig de nini! imhol jön a bánáti násznagy is az izgáncscsal egyben, kezében egy bögre, a bögrében pedig most az egyszer nem víz, vagy bor, de pénz van, még pedig ugyancsak busásan sok; ö ugyanis a menyasszony-tánczakor az izgáncscsal együtt az ajtóra állott, s egy lelket sem eresztett se ki, se be, csak azt, ki a bögréjébe egy darab pénzt vetett, most azt hozta elö, s örül, hogy a bánat nem maradt adós; ekkora násznagy fáradtságuk jutalmául mindkettőnek tölt egy-egy pohár bort; az ujonan hozott pénzt a többihez olvassák, s úgy adják át a menyasszonynak.

Ekkor ismét elkiáltja egyik vagy másik:

Húzd rá ezigány! disznót adok,

Nem túrja föl az udvarod.

a more nem rest, rárántja, a fiatalság bokázik; de alig tánczolnak négy-öt nótát, itt a vacsora ideje; újra hozzá fognak az evéshez, a vőfél most is kitesz magáért, hisz délebédkor azt mondta, hogy:

Mikor bor áztatja meg száradt torkomat:

Nem minden szeméten találni páromat,

már ekkorra pedig jócskán behörpentett a venyige levéből. Vacsora végeztével a menyasszonyt kísérő kállátósok még tánczolnak egy nótát, avval kászolódnak haza felé, az egész vendégsereg muzsikaszóval kíséri ki őket, s úgy bocsátják el. A kállátósok elmenetele után, a vendégek közöl az öregebbek szintén nyugalomra térnek; a fiatalság pedig kétszeres kedvvel fog a tánczhoz, úgy megforgatja azokat a fiatal menyecskéket, eladó leányokat, hogy még! járják a csárdást egyre kivilágos kivirradtig. . .

Hajnal felé, midőn már a legénység be kezd telni a tánczczal, hozzáfognak mindenféle dévaj Sághoz; ekkor kerül rá a sor a temetkezésre, nevezetesen az izgáncs leterít egy legényt a ház közepén fehér lepedővel, ez a halott, ekkor előveszi a tavalyi kalendáriumot, s abból elbúcsúztatja a körül állóktól, majd felolvassa a halott testamentumát, előadja mije volt? kinek mit hagyott? stb... van nevetés meg nevetés, de még mennyi!

Ma már a lakodalom csak egy napra és az ezt követő éjre szorítkozik; hajdan három-négy napig, sőt egy hétig is «ltartott, minden délután újra kezdték a mulatságot; az utolsó napon, ekkor már muzsikás nem volt, kását főztek ebédre, s «gy némely torkosabb vendéget a szakácsasszonyok a kásás kanállal tuszkolták haza, ez volt a kitoló-kása.

A lakodalom utáni vasárnapon, a menyasszony szülőinél tartanak egy, a lakodalomhoz mindenben hasonló mulatságot, ezt nevezik ezen a vidéken kárlátónak vagy kállátónak.

Koszorú 1864. második félév 19 és 20 sz.

Alföldi arató ünnepek.

Mikor az alföldön aratnak, nem elég hozzá a környék népe, meghivatnak erre a felföldi tót atyafiak is, kik ilyenkor az alföldet, egy kasza s nyele kíséretében beutazzák. Ezek pénz helyett bizonyos gabonarészt kapnak, és elláttatnak az aratás egész ideje alatt étellel, leginkább szeretik a krumplit és kását, kivált ha kapnak hozzá borocskát vagy pálinkát. Délfelé már a magyar menyecskék hátukon, kezükben, vagy szamárra rakodva hozzák ki a meleg ételt, s fris kenyereket. Az aratást vezető mondja ki a delet, s azt úgy eltalálja, mintha óra volna előtte. Mikor vége az aratásnak, fölosztják mi megy a gazdának, mi a munkásoké. Az utolsó nap az ünnep.

Kijő a gazda, elébe mennek az aratóleányok és asszonyok, és szalmafonadékkal fölczifrázzák, (ha nem engedi, egy hordó borába kerül), melyet mezei virágokkal és szalagokkal díszítenek, ezt bot végére helyezik, erős legény kezébe adják, ki azt fölemeli, s maga körül gyűjtvén az aratókat kimondja, hogy az aratás végét érvén, búcsúlakomára a gazdához jöjjenek. Erre megindul a nagy sereg tarkázva párosan, ének s néha zeneszóval a mezőföldröl bemennek a faluba az uraság házához, vagy gazdatisztje lakához, ott átnyújtják a kalászkoszorút, s jót kivannak. Erre kezdődik a vacsora, ivás, táncz, mely néha estétől reggelig tart.

Ha a gabona jól fizetett, jódolga van az aratónak, ha nem, akkor még koszorút sem kötnek.

Szép élet ez! aki nem látta nézze meg.

Nefelejts 1862. 147. 42. Vas. Újs. 1859. 486.

Áprilisba küldés.

A természet ébredése latin nyelven „aperire” szóval fejeztetik ki, és ebből ered az „april” szó is. Nagy Károly német neveket adván a hónapoknak, aprilist „húsvét hó”-nak nevezte el, mert rendesen abban vannak a húsvéti ünnepek; miután azonban az áprilisi időjárás nagyon változékony, azon embereket, akik minden pillanatban változtatják véleményöket, szintén april embereknek hívják.

Az aprilisnek legrégibb idők óta különös sajátsága van, t. i. első napján az „aprilisbeküldés” és ezen szokás oka épen az ünnepélyes nagy hétben keresendő. Az „aprilisbeküldés” által nevezetesen Jézus Krisztusnak egyik bírótól a másikhoz történt küldöztetése jeleztetik; azért van még mai nap is használatban ezen régi közmondás: „Pontiustól Pilátushoz küldöztetik.”

Azonban az „aprilisbe-küldés” eredete a pogány időkre vihető vissza; a Keleten nagyon el van terjedve; az ó-kor izraelitáinál, valamint a görögöknél is szokásban volt, és most egész Európában divatba jött, úgy hogy alig van nemzet, melynél azzal ha mindjárt különbözőalakban is ne találkoznánk.

Az angol azt mondja: „an April fool” s április elsőjét „fools day”-nak (bolondok napja) nevezi; a hollandoknak megvan az „April-gek”; a francziáknál pedig a „poisson dAvril.” Ha azt kérdjük a francziától: miért nevezi az együgyű ficzkót, kivel a bolondját járatják „hal”-nak (poisson),. azt mondja, hogy azért: mert ezen állat a legostobább. Azonban ezen indokolás egészen alaptalan. A tudatlan emberek „la passion dAvril· szavakból csinálták a „poisson dAvril”-t.

1530-ban Augsburgban birodalmi gyűlést hirdettek, hogy a török háborúra pénzt és katonát szerezzenek, a vallási villongásnak véget vessenek, s különösen a rendkívül elhanyagolt pénzügyet rendezzék. A mondott év április 1-je különösen az nap volt, melyen az összes német pénzügyet kell vala rendbe hozni. Ezen nap ennélfogva igen sok és nagy pénzspeculatiókra adott alkalmat. De mivel e napon semmi új pénzrend nem jelent meg, s az üzérek felültettek, a nép gúnyból elnevezte őket „április bolondoknak.”

Az „aprilisbe-küldés” gyakran nagy szerepet játszott a társadalomban.

XV. Lajos a lothringiai herczeget és nejét mert Lothringiát Francziaországba akarta kebelezni Luneville saját városában tartotta fogva. A herczegi pár szökésre határozván el magát, april elsőjén pórköntösben ment ki a városból, és a kapu előtt álló őr által természetesen nem tartóztattatott fel; de alig értek ki, midőn a velők szemközt jövő paraszt leány rájuk ismert, és az őrhelyen elbeszélte kedvesének az esetet. Ez azonban pompás „áprilisi tréfának” tartotta az egész dolgot, és annál nagyobbakat kaczagott, minél hangosabban bizonyítgatta kedvese, hogy jól látott.

A katona néhány percz múlva még sem tartotta a hírt lehetetlennek, s rögtön jelentést tőn a tisztnél. „Quel joli poisson d’Avril!” kiáltott felnevetve. „Kedvesed bolonddá tartott!”; de rövid idő múlva −ő sem akará magára venni a felelősséget a város-parancsnokkal közlé ahallottakat. „Ön áprilisi bolond!” dühöngött ez; „hallgasson, különben az egész helyőrség előtt nevetségessé teszi magát.”

Néhány óra múlva a parancsnok is aggódni kezdett, elküldött tehát a herczeg szobája előtti őrség tisztjéhez, megkérdeztetvén, honn vannak e a magas uraságok? „Alszanak!” volt a kérdőre vont és csendre intő komornyik válasza.

Így telt el 8 óra, mely alatt a magas pár átlépte a határt. Ki Írhatná le Brassac, a várparancsnok haragját, midőn megtudta, hogy mindnyájukat az április küldte aprilisbe.

Regnault de Saint Jean d’Angely és Cárion de Nisas 1805-dik év april első napján hivattak egy hamisított miniszteri aláírással Fontainebleauba Napoleon császár elé. Ez utóbbi természetesen semmit sem tudott a dologról; mire Regnault szörnyű haragra lobbant, minden áron ki akarta fürkésztetni a tettest, aki őt aprilisbe küldötte, de biz ez még a rendőrfőnöknek sem sikerült. Cárion ügyesebben viselte magát. „Sir! monda nem panaszkodom, hogy áprilisi tréfát űztek velem, mert ezáltal nyílt alkalmam rendkívüli időben is bemutatni felségednél hódolatomat.” Napoleon jóízűt nevetett, és mindenütt elbeszélte a tréfát, melyet nagyon kedvesnek találtak.

Nagy Péter czár egy ízben egész várost küldött aprilisbe. Szent-Pétervár előtt t. i. roppant tömeg fát hordatott össze titokban, s azt felgyújtatta; a tűz éjszaka lévén borzasztó látványt nyújtott; nemcsak a szent-péterváriak, hanem a közel lévő községek is kétségbe voltak esve; eszeveszetten rohantak vízipuskákkal a vész színhelyére; de mily nagy volt meglepetéstik, midőn az őrt álló katonák felsőbb parancsra s egyszerre elkiáltották magukat: „Ma április elsője van!”

Londonban 1798. martius végén nemcsak a falragaszok, minden utcza sarkán, hanem a lapokban közétett hirdetések is ezt kürtölték: „Mához egy hétre pontban déli 12 órakor nagyon különös, itt még sohasem látott menet tartandja bevonulását a westmünsteri apátságba, amely agg férfiak és nőkből, mindkét nembeli özvegyekből, gyermekekből, nős, s nejeiktől elvált férfiakból, férjnél lévő, vagy férjeiktől elválasztott nőkből álland, és amely ünnepélyes menetre minden rang s nembeliek meghivatnak.”

Ε hirdetés folytán természetes, hogy a kitűzött időben tömérdek nép lepte el az utczákat, melyeken a menet átvonulandó volt; még az ablakokban is csak úgy hemzseget a sokaság, midőn a tolongó tömeg közepette egy stentori hang elordítá magát: „Ma van april elseje!” és az összecsoportosult nép hangos hahoták között boszankodva oszlott szét.

Az „aprilisbe-küldés” egy fiatal londoni seborvosnak különös szerencsét hozott. Valaki ugyanis tréfából Dobbs nevű igen gazdag polgárhoz küldte őt, aki állítólag nagy beteg volt. „Nekem semmi bajom monda Dobbs valószínűleg öcsém, a czukrász van roszul; mindjárt irok neki néhány sort, s átadom lakczímét.” A fiatal orvos sietve teszi meg a 3/4 mértföldnyi utat; de a czukrász is azt monda neki, hogy nem beteg, hasonlóképen néhány sor írással szintén öcscséhez utasítván, azonban ez is egészséges volt, és így kitűnt, hogy „aprilisbe küldték.”

Boszúsan indult hazafelé, midőn nem messze tőle egy megvadult ló levetette lovasát, s ez élettelenül feküdt a földön. A seborvos odaugrott, a csaknem haldoklót életre hozá, majd egy szomszéd házba vitte, ahol bekötözé, és oly hathatós gyógyszert alkalmazott, hogy betege csakhamar felgyógyúlt. A lóról lebukott egyén gazdag kelet-indiai kereskedő volt, kinek nem lévén családja, magánál tartotta a fiatal orvost, és halála után örökösévé tette.

Bécsben egy iparossegéd 1857. april elsején kartársait akarta bolonddá tartani, és jól tudván, hogy a linczi lotteria-húzásra már nem lehet tenni, azt monda, mikép a 30. 44. Β61. számok arany sugarak között jelentek meg előtte, tehát bizonyos, mikép azok a jövő húzás alkalmával ki fognak jönni. Kartársai nem sajnálták a költséget, táviratoztak Linczbe, s estig az élezek czéltáblája gyanánt szolgáltak. De a koczka megfordult, mert az iparossegéd által tréfából megjelölt számok valósággal kihúzattak, és 4800 ftot jövedelmeztek az. „ aprilisbeküldöttek” -nek.

Ily eredménynyel más se bánná, ha aprilisbe küldetnék.

Vas. ujs. i860. 179. Sürgöny 1866. év 75. szban.

Ártány-leverés.

Némely vidékeken, hol erdőben, vagy a réten szilajon tenyésztetnek a sertés falkák, máig is szokásos azokat, mikor már jól neki híztak, előbb leütni, s azután venni vérét. Innen, származott aztán az „ártány leverés” nevezete és „verő ártány” alatt így kell a „levágni alkalmas hízott sertést” értenünk.

Hornyik J. II. 73.

Bakony környékéin szűrkitevés.

Több vidéken, így többek között Bakony környékén is, szokás a szűrnek kitevésével adni tudtára a legénynek, hogy nem adják neki a leányt.

A legényt vagy meghívják a leányos házhoz, vagy maga megy oda hálásra, ilyenkor egy cseléd fogadja, ez a parádés szobába vezeti őt, s kimutatja az ágyat hova feküdjék. A legény leteszi szűrét, s többnyire az ágy fölé egy szögre akasztja, vagy bizonyos helyre leteszi s leheverész. Ha fölkel, és szűre ott csüng, hova akasztotta, vagy ott fekszik, hova tette, s tán arra egy virág is van tűzve, úgy az jó jel, de ha szűrit nem találja rendes helyén, azt tán a házon kívül a pitvarban leli, akkor már odább állhat, távozhatik a háztól.

Közmondássá is vált, hogy kitették a szűrét, s ezzel, ha hivatalnokra mondják, a hivatalbóli kiejtést értjük.

Komárom környékén is divatos ez az eljárás, de ott következő móddal is élnek a leánykérőkiadására: Amely napon a leánykérésére kitűzi a kérő a napot, a leány szülői vendégeket hívnak meg, a kérő elmegy, de minden másról, csak nem a házasságról szól. A leány szülői hosszú padra ültetik a kérőt, az érkező vendégeket pedig melléje, mindaddig, míg csak üllőhely van rajta, ezután már ha vendég érkezik, s a kérő kedves a háznál, a vendégnek új padot mutatnak ki, de ha a legény nem kedves, akkor azt az új vendéggel kinyomatják helyéből. S ez a kikosarazás.

Bánáti bolgárok házassági szokásaik.

A bánáti bolgároknál soha sincsenek hoszasabban együtt a fiúk és a leányok, kivéve húsvéthétfőjét, mikor is a templom udvarában együtt szembekötősdizhetnek s játszák „künn a bárány benn a farkast.” A fiatalok ilyenkor a fehér szinü posztó felöltő helyett, kék színűt viselnek, a leányok pedig égszínkék dolmánykához, a 10-12 rőf széles rokolyát hordják, mely elé még a sárga kötényt úgy kötik, hogy fehér ingjök mindkétfelől jól kilátszassék. Ha játékközben valamelyik fiatalember egyik vagy másik leányka keszkenőjét elveheti, az náluk a házasodni akarás jelének vétetik. Másnap ugyanis a leányka anyja egy bodakot s egy kulacs bort küld a zsebkendőorzónak, annak jeléül, hogy ok is beleegyeznek ezen házasságba. Erre nem sokára elkövetkezik a lakodalom, melyen a vendégeket főtt kukoricza és gyömbérekkel szokták jól tartani. A fiatal házaspár azonban nem vesz részt ezen ünnepélyen, mert míg a menyasszony régi szokás szerént a templom ajtajában áll, s ott minden belépőnek egy-egy kis adományért kezet csókol, addig a vőlegény az istálóban tölti idejét, s várakozik míg a vendégek mind eltávoztak, s az ajándékosztogatásoknak is vége szakad. Tánczot és túlságos borivást nem ismer a bolgár.

Bilder aus Ungarn 2. 55-57.

Baracskai kukoricza-fosztók estéje.

Szt. Mihály után, hogy a kukoriczát haza hordják a gazdák, fosztására a falu legényeit és leányait meg szokták hívni, mert áldott a sok kéz. Este a tehetősb gazdák zenét is fogadnak, s a gyülekezők emellett végezik a munkát, a nők a fosztassál vesződnek, a férfiak pedig a java kukoriczát szépen összefonják mindenféle alakba, s ha egy-egy nagyobb fonást elvégeztek, tánczra kerekednek. Munka után enni, inni, s némelyek kukoricza részt is kapnak. Hol zene nincs, ott ének szóval ülik meg e napot.

Baranyai ember lukmája.

Baranya vármegyében, kivált Márfa körül, nevezetes a „lukma” és ez nem egyébből áll, mint a lelkésznek járó tartozás meghozása. Egy zsák búza, vagy egy zsák liszt, vagy ennek fele, ki mennyit bír, néhol termesztményéből tartozik meghatározott mennyiséget vinni. A papokat az emberek pár számra fizetik, pár alatt egy ember s egy asszony értetik.

Nefelejts 141-36 sz.

Baranyai sokacz lakodalom.

Sokacz lakodalomban legnagyobb szerepet játszik a „kumo” ennek feltétlenül mindnyájan hódolni, a fiatal házasulandók pedig valahányszor közelébe jönek, kezeit csókolni kötelesek. Oldala] mellett van a „sztari svat” a kumo helyettese, de szerepe a kumolnak van alárendelve. Végre a „csauz” ) vőfél, mulatságvezető, vendéghívó, rendrefelügyelő, és a gajdos (dudás).

Ha meg van kérve a menyasszony, csinált virágból koszorút visel, czopfját, mely különben feje tetejére volt kötve, leereszti, s nyakát csillogó ezüst húszasok, és tallérokkal fölczifrázza, s nincs oly gyémántos nyakék, melyért talléros nyakékét felcserélné. Két három nappal az esküvő előtt, a csauz a vendégeket hívogatja össze, ilyen alkalommal, valamint a lakodalom napján, minél bizarrabb öltönybe búvhatik, s minél jobban megtudja a vendégeket nevettetni, annál nagyobb hírt szerez. Lehet látni ő kémét kifordított, hoszú, úri elviselt kabátban, magas tetejű, összenyomott vagy elviselt női kalapban, veres pántlikával keresztül kötve, mely mellől nagy kakas vagy pulykatollnak nem szabad hiányzani. Elválaszthatlan társai pedig a felkendőzött fokosra akasztott kulacs, s a hatalma kitüntetése, s a rend föntartására szükséges korbács vagy bikaér. Ekép fölkészülve, vendéghívóba indul, útközben minden eléje jöttét kulacsa tartalmával kínálva meg, s nem is búsul rajta, ha kiürült, mert amely házban vendéget hív, a meghívott vendég családja szemügyre veszi a csauz kulacsát, s a világon a legnagyobb szégyen lenne, a csauzt üres kulacscsal a házból kiereszteni. Félig fehér borral telt kulacsát vörös borral töltik-e meg, vagy viszont, ezen a csauz soha sem töri a fejét.

Esküvő előtti napon este felé, a vendégek a kumo vezérlete alatt a menyasszonyos háznál jőnek össze, de a vacsorára szükséges eledelt és italt a vőlegény köteles kiállítani, s házából a menyasszony házába átszállítani, mely átszállítás szintén ünnepélyesen megy végbe. Elől indul a csapat vezetője, csauz uram, szokott egyenruhájában; tüstént utána a nélkülözhetlen gajdos, ezután a meghívott vendégek nőtelen fiai viszik a sok ételt és italt. Éjfél tájban a vendégek szétoszlanak. Másnap t. i. az esküvő napján, miután a kumonak a menyasszony családja előtt sikerült igazolni magát, hogy rosz dologban nem járnak, s miután a menyasszonyért a váltságdíjt megadták, a menyasszony szüléi és rokonaitól vett áldása s elbucsuzása után, megindul a menet. Elöl a csauz, utána a zászlóvivő. Ε zászló sárgapiros szinti, bele van varrva feketével több csillag, hold és kereszt, a nyele hegyibe pedig czitrom, narancs, vagy aranyozott alma van szúrva. A zászlóvivőt a dudás, ezt a kumo és sztari svat, a közéjök vett vőlegénynyel követik, utánok jőnek a férfiak, s úgy a nők. Többnyire a plébános udvarán megáll a menet, hol előbb egyet kólóznak, mely az ő nemzeti tánczuk, s melyben nem-különbség nélkül összefogódznak, s így kört képeznek, közbe közbe versekben buzdítva a tánczolókat a vígságra. Esküvő után szokott rendben haza jőve, ott a zászló a házfödélre kitűzetik, s a jöttek szerencse kívánatokkal fogadtatnak. Ebéd alatt nincs hossza a felköszöntéseknek.

Hogy valamint a magyaroknál, úgy a sokaczoknál is az ebéd alatt a vendég sok adózásnak van kitéve, világos; az ételt az asszonyok hordják be, mert csauz uram a rendcsinálással s a vendégek mulattatásával van elfoglalva.

Ebéd után folyvást kólóznak. Estefelé a menyasszony ágyáért mennek, de azt elébb meg nem kapják, míg a kumo ki nem váltja. Az ágyhoz egy kakas is adatik, s útközben pénzzel tömetik. Vacsora után a menyasszony kakasát kukorításra ingerlik, vagy ha ennek nincs reá kedve, a csauz teszi azt helyette, mire az új házasok, mintha álomból ébrednének, fölkelnek, helyüket a vőlegény apja foglalja el, előtte áll most az új pár, szőnyeggel beterített földön. A vőlegény apja ekkor kérdi: „Fiam mit akasz?” Mire a fiú: „Áldásodat édesapám.” Erre az apa: „Áldjon meg hát benneteket a mindenható atya, fiú és szentlélek isten.” Ezután a menyasszonynál már készen tartott pohárból isznak az apa, a fiú, s az új menyasszony. Ez utóbbi amit ki nem iszik, hátra önti.

Most előáll a sztari svat, s elvezeti az új párt a padlásra aludni. Más nap avatóra az új menyasszonyt legtekintélyesebb rokonnője vezeti, a templom után előbb haza mennek, s most az új menyasszony vízért megy a Dunára, elől a zászlós, utána a gajdos;] a csauz a menyasszony mellett van, ki minden szembejövőt megcsókol; haza jövet aztán evés ivással töltik az időt. Most az új menyecske nem ül le, hanem tetszése szerént csókolgatja a vendégeket, míg a nyomában levő csauz a csókért pénzt szedve, sürgölődik, mert az új menyecskének egy csókja sincs ingyen.

Vas. ujs. 1864. 7. 68.

Baranyai sokaczoknak más lakodalmi szokásaik.

A család élén az u. n. „sztárácz áll” ki gazdaságát fiai s unokái által akép kezeli, hogy a legidősb fia oldala mellett a másod gazdát képviseli, azután jön a „volar” (gulyás), „csobán” (juhász) s a legifjabb a „szvinyár” (kanász).

Farsangjok csak három napig tart, mely alatt minden lakodalom végbe megy, még pedig nagy czeremóniával.

Ha ugyanis a legifjabb t. i. a kanász házasodik, egy nappal előbb az erdőből haza hívják, új kalap, szűr és sarkantyús csizmába öltöztetik, s azután dudaszóval mennek menyasszonyáért, s a pap által megrendelt időben a templom előtt összegyűlnek. Megnyílván a templom ajtaja, az egész csoport betódul.

Itt rakásban állnak, s először beszenteltetnek, azután név és pár szerént a hozzájuk tartozó tanúkkal összeállíttatnak, megeskedtetnek.

Esketés után ujjongások, kurjongatások s dudaszó mellett haza sietnek, ekkor az alig 16 éves férfinak első gondja a terített asztalhoz ülni, a talán még soha nem élvezett pecsenyék, rétesek és süteményekből jól lakni, fölborozni, hogy barátságot szerezzen magának feleségével néhány szót váltani, ebéd után tánczra vezeti, mely a falu legelőbbkelőjének háza előtt tartatik, itt azután félig ittasan a nemzeti „kóló” tánczot eljárja, kedves feleségének merő hízelgésből lábait tapossa.

Este menyasszonyát haza vezeti, új ruháját leveti, bocskorba öltözködik, tarisznyáját vállára vetvén, az erdőre nyájához siet, majd ha a tarisznyájából kifogy, feleségét is meglátogatja.

Több ünnepélyességgel tartatnak a másod gazdák lakodalmai, kiknek menyasszonyai aranyos mentébe öltözködve, a négylovas kocsiról maguk le nem szállnak, hanem udvariasan le s fölemeltetnek, amikoron lábuk alá a templom ajtajáig szőnyeg teríttetik. Férjeik a nőket szigorúan tartják, s ezek a családasztalnál sem ülnek velők, hanem a tányérból merítve, hátuk megett állva esznek.

Vas. újs. 1857. 1 41.

Becskereki házassági szokások és gyászok.

A becskereki szerb nők, ha még házasságuk első évében vannak, minden ünnepélyes alkalomnál csupa művirágból készült rémítő nagy búbot hordanak fejükön, mely majdnem még akkora mint fejők, és hátukon csak úgy fityeg a sok arany és ezüst pénz, mit nászajándékul kaptak. Az ilyen menyecske, ha előtalál útjában valami öreg embert, annak kezeit, ha fiatalt, annak szemeit, száját és orczáját csókolja összevissza.

Vas. újs. 1855. 339.

Ugyanitt a szerb köznépnél a gyásznak szokásos kifejezése a födetlen fővel való járás, ép úgy mint minálunk a fekete ruha és fátyol.

Vas. újs. 1855. 339.

A fehérkörösvölgyi oláh ember is, ha neje meghal, azzal gyászolja őt, hogy hat hétig nem hord föveget, legyen tél vagy kánikula.

Vas. újs. 1856. 12.

Békepohárivás.

Nem egyéb ez azon áldomásnál, melyet a kibékélt haragosok engesztelődésük jeléül, s ezutáni barátságuk zálogául isznak.

Berkenyei és szendehelyi sváb lakomák.

Berkenyén s a szendehelyi sváboknál a vendégek maguk látják el magukat poharak s evőeszközökkel. Ebéd végefelé mindenik mond valami köszöntést, melynek vége mindig „fifáttal” megy ki, mire a bort kiissza, a poharat pedig vagy földhöz, vagy a falhoz vágja. Fölkelvén az asztaltól, az üres tányérokat vagdalják földhöz, s nem egyszer 2-3 kerék kosarat töltenek meg cserepekkel. Itt még azon különös szokás is megvan, hogy a meghívott vendégek annyi kalácsot, pecsenyét és bort hordanak össze a lakodalmas] házhoz, miszerént olykor egy hétig is eltart a vendégeskedés, s ha vidéki vendég távozik tőlük, csak ajándékokkal terhelten menekülhet.

Honderű 1845. 1. 265.

Bethlentjárás.

Karácson előtt egy héttel egész vízkeresztig pórfiúk, vagy kisebb városokban kézműves inasok szoktak Bethlennel járni, azaz egy templom formát készítenek vastag papirosból, melynek belsejébe Krisztus születését ábrázoló faragványokat és képecskéket illesztenek, éhez aztán betanulnak néhány karácsonyi éneket, és Krisztus születését jelentő pásztori beszélgetéseket, így felkészülve bejárják a körüli falukat, honnan különféle ajándékokkal térnek haza. Némely helyen ellenben serdülő lánykák járnak ki bölcsövei, melyben kis be pólyázott gyermek fekszik, és kakukot is visznek magukkal mindezekhez pedig alkalmi, s igen kellemesen összhangzó énekeket és köszöntőket mondanak. Néhányan közölök pásztorosan férfinak öltözvék, a többi pedig mindnyája szalagokkal van a túlságig felczifrázva. Vízkereszt napján azután meg fehérbe öltözködnek, s egy csillagalakú lámpással bejárják az elöbbkelő házakat, s az ez ünnepélyhez alkalmazott énekeket zengedeznek, és verseket mondanak el.

Honderű 1847. 1. 94.

Bikahajsz.

Ez a népies mulatság Kecskeméten divatozott. Pünkösd másod napján ugyanis kiment a város népe a temetőbe, s ott a halmok és gátakra fölállva, vagy az akászfákra felkapaszkodva gyönyörködött a bikahajszban. Jól meg is izzadt már minden ember a napon, míg végre porfelleg keletkezett a homokbuczkák felől, és távoli kutyaugatás, s egy mély bömbölés jelenté az ünnepelt művész közeledését.

Nem kellett a függönyt felhúzni, tágas volt a színpad; öt hat percz múlva sebesen robogva jött elő a kergetett vadállat, amint a pusztáról lovasok idáig terelték; véres nyelve kilógott szájából, szarvait előre hegyezve jött, s úgy látszék, hogy nem lát maga körül semmit.

„Hohó itt a bika!” ordíták egyszerre mindenoldalról. Ε zsivajra egyszerre megtorpant az üldözött vad, megállt, előre feszíté két első lábát, felemelte fejét daczosan, s nagy büszkén körültekintve, egy hosszú vontatott haragos bőgéssel kezdé el szerepét, amilyet alig halottak még a jó criticusok tán még külföldi művész szájából sem.

A temetőárok mögül egy a bikáénál semmivel sem alábbvaló hang visszakurjanta rá:

„Eresszétek rá a kutyákat!”

Most egyszerre vad csaholás hallatszék, s a mázsaház mögül sebesen rohant elő hat izmos szelindek a tér közepén álló vad bikára.

A megtámadott vad egyszerre megfordult, megrázta kormos fejét, s azzal dühösen kezdte el szarvával tépni a gyepet, mintha addig sem várhatna, amíg ellenségei oda érnek hozzá.

Szép hat szelindek volt, aki megtámadta; de aki még nem látott röpülő kutyát, most fogalmat szerezhetett róluk. A dühödt fenevad egymásután hajigálta föl őket a levegőbe, mint valami rosz macskafiúkat, nincs olyan ügyes kötéltánczos, aki úgy hányja a bukfenczet a levegőben, mint ezek a párák. Egy-egy belekapaszkodott orrába, fülébe, azt meg úgy legázolta, hogy sírva futott el onnan.

Most azután még jobban neki bőszülve, elkezdett a téren nyargalászni. Hasztalan uszították a kutyákat rá újra, elment a kedvük az első fogadtatástól. A bika végtére méltó haragjában, ahonnan megtámadták, a mázsaházra rontott. Egyenesen neki a paraplés nézőknek, uraknak, asszonyságoknak, akik azt képzelték, hogy ez a pusztai állat csak tud annyi emberséget, hogy megtudja különböztetni, ki a nobel ember?

Najsz volt rémület! Szaladt mindenki be a házba, fel a kéménybe, le a pinczébe, tán az üres palaczkba is bebujt volná örömest, akinek szűk volt a világ. A bika berontott a nyitva levőajtón, szerencsére a belső szobához vezető ajtót bezárták előtte. Annak neki rohant, a fejével körösztülütötte az ajtó felső tábláját, s nagy bozontos homlokát véres szarvaival betolva rajta, ott bömbölt egy ideig a szobában, halálra rémítve ahova lenni nem tudó honorátiorokat, míg végre ismét csendesen, nyugodtan visszahúzta a fejét, s minthogy megfordulni nem tudott, kihátrált az udvarra.

Ott egy szögletben ácsorgott valami gányó legény, aki sohasem vétett neki semmit; a bika nagy dühhel az ártatlan embernek fordult neki, és szarvait előre szegezve, rárohant veszetten.

Mindenki elborzadva látta az ifjú veszedelmét, akinek egy percz múlva úgy kelle a falhoz szegezve maradni, mint hogy a pillangókat odaszúrják a skatulya oldalához gombostűvel.

A veszély azonban némely embert találékonynyá tesz. Az ifjú legény azon pillanatban, midőn a bika leszegzé szarvát, odavetette magát annak fejére, s két kezével megkapaszkodott annak szarvaiban.

A bika először elbámulva állt meg, azután elkezdte szarvait rázni, nyakát csavargatni, s amint látta, hogy ez új ellenséget nem vetheti le oly könnyen macáról, mint az előbbenieket, akkor elkezde ugrálni, szökelni, hánykolódni. A legényt még sem bírta levetni fejéről, oda volt az nőve hozzá.

Ekkor bömbölve futotta körül a tért, fején hurczolva legyőzhetlen ellenségét, akit senki sem tudott helyzetéből megszabadítani.

Végre egy pillanatra megállt a bika, tán hogy kissé megpihenve, új erőt szerezzen.

Ε pillanatban a legény egy kezével csizmaszárába kapott, s azzal valami villant meg kezében.

Abban a perczben mind a négy lábáról leesett a bika, mintha kikapták volna alóla a földet, összerogyott, egyet rázkódott, s azzal vége volt.

A suhancz a csizmaszárból előrántott fehérvári bicskával, csak egy akkora szúrást tett a

nyakán, hol a gerincz és a nyak összeér, mint egy gombostő hossza, s megölte vele. Ilyen mulatság volt az a bikahajsz, sok tréfával, de olykor veszélylyel is volt egybekötve.

Vas. újs. 1856. 166-167.

Bírói pálcza átadása.

Hazánk némely vidékén szokásban van, hogy a község-bírói hivatal jelképileg adatik át a kilépő bíró által az újonnan megválasztottnak, mely tény „bírói pálcza átadásának” neveztetik, s csak ezen formalitás megtörténte után léphet az új bíró hivatalába.

Vas. újs. 1860. 445.

Bonyhádi lakodalmi szokások és halottor.

Szokás nálok asztal felett az új pár egészségeért sorban inni, s a menyasszony számára, ki mennyit akar, pénzt a tányérra rakni. Míg ez tart, a gyermekek ügyesen lehúzzák a menyasszony egyik czipőjét, mit a vőféleknek kell kiváltani. Jön a szakácsné is bekötött kezével, mintha bizony megégette volna magát, és serpenyőjébe kéreget. Vacsora után pedig feltevén a menyasszony fejére a főkötőt, vele minden vendégnek egyet-kettőt kell fordulni.

Tud. Gyűjt. 1813. 5. 74.

Halottjaikat fényesen temetik. A festett koporsónak el nem szabad maradni. A szemfödél fehér, finom, és jól kilóg a koporsóból. A testet csak ritkán helyezik sz. mihály lovára, hanem közönségesen a koporsóra csinált fogantékoknál fogva viszik kézben. Néha halotti muzsika is kíséri a temetést, és fáklyákat is láthatni. A virrasztás el nem maradhat. Egész éjjel tart, s hol imádkoznak vagy énekelnek, majd különfélékről beszélgetnek, hol pedig esznek isznak. A temetés után aztán következik a halottor.

Tud. Gyűjt. 1823. 5. 74.

Borsodi népszokások.

1. Lakadalmi szokások Miskolcz tájékán, s a kakas nyakvágás Miskolczon.

Miskolcznak tájékán a paraszt-lakadalmak sajátságos vígsággal szoktak tartatni. Midőn a kérő elmegy a leányt megkérni, először is fris vizet kér, és ha a korsó, mely rendesen az asztal lábán áll, nincs tele, vagy a víz nem jó hideg gyakran elég ok, hogy a leány még azon télen pártában maradjon. A kérés rendszerént a szentíráson kezdődik következőleg: „midőn az isten Ádámot teremte, csakhamar átlátá, hogy nem jó az embernek magában lenni, álmában tehát kivéve oldalbordáját, s teremte belőle Évát.” Ekkor nagyhosszas teketóriával előadják, hogy a szent házasság isten rendelése, végre aztán a leányt megkérik. A vőfél, kinek mellénye zsebébe vagy dolmányzsinorjára, kifityegő zsebkendő van kötve, pálczájára szintén lobogó kendő akasztva, mellére arany poros, bokros pántlikával megkötött rozmarin tűzve kalapja mellé szintén olyan rozmarin szúrva a vőfél hát szintén oly nagy szerszavassággal hivja meg a vendégeket lakadalomba, s meghívó beszéde rendszerént következő szavakkal kezdődik s végződik: „Nem egyébért, hanem azért kívántam a kigyelmetek becsületes házát megtisztelni, hogy mivel az én jó nagy uram, Sőregi István uram, fijának Istvánnak a szent házasságban való élését elhatározván, kigyelmeteket, nagy jó uraim, először a szent hit letételének meghallására, azután pedig egy kis barátságos vendégségre s collatióra, általunk, minden hozzátartozandóikkal szívesen látja. Kanalat, kést, villát ne felejtsenek el magokkal hozni.” (Ez utóbbi kitétel most már szokásból kiment.) A kis vőfél erre azt mondja: „Én is az ő kigyelme becsületes szavait mondom.”

Lakadalom közben szokott megesni a csíkfogás; midőn t. i. valaki magát leissza és garázdálkodik, megfogják és a jeges kapitány-vízbe mártják.

Az ételeket versekkel szokták felhordani. Utoljára jön a kásapénz-szedés. Egy vőfél vagy legény, asszonyruhába öltözik, fejét nagy fejér kendővel beköti, szavát elváltoztatva a kásapénzt kéri, mivel a szakácsné megégette kezét, s orvosságért sok pénz kell a patikába. A kásapénz-szedő kezében egy nagy főzőkanál van, melylyel tréfából sok embert, mivel vagy nem akar pénzt adni, vagy késedelmes az adással, mellbe taszít. A másnapi lakadalom részét, délutáni négy arától kezdve, „bőrésznek” hívják; ekkor szokta a nyoszolyóasszony és nyoszolyóleány a herőczét vagy csörögét feladni.

A táncz rendesen magyar, melynek, Berzsenyi szerént: „titkos törvényét mesterség nem szedi rendbe, csak maga szab törvényt, s lelkesedése határt.” Az ugrás, ujjongatás, tapsolás, sarkantyúpengetésnek, melylyel a dalt szintén kiverik, s a csizmaszárverésnek vége hossza nincs. A kedv oly alakban adja ki magát, minőneki tetszik, milyet a pillanati ötlet tanácsol. „Húzzad czigány, disznót adok. Nem túrja ki a házadot” ezt szokták a czigánynak kiáltani, s ilyenkor ritkán marad el a „három a táncz.” Az ifjúság csapongó kedve a már bortól kissé fölhevült öregeket visszavarázsolja a mai időbe, és ekkor aztán a fiatalság nekik nem egész tűzzel tánczol, s nem rakja oly jól ki, mint ők fiatalkorukban. Gyakran megesik, hogy az öregek magok is tánczra kerekednek, mitsem hajtván Anakreon azon; mondására: „Szeretem a víg kedvű öreget, szeretem a tánczoló ifjat; de a tánczoló öreg csak hajára nézve öreg, eszére pedig fiatal.” Magam láttam egy ily öreget, ki azt monda egy fiatalnak: „nem jól tánczolsz,. öcsém, nem úgy jártuk mi azt fiatal korunkban, így kell járni.” Ekkor elkezdett tánczolni, s mikor csizmája szárát meg akarta ütni, a padkához támaszkodott, és úgy verte meg. A lélek kész volt, de a test erőtelen. Ε jellemvonásból kinek nem jut itt eszébe, mikép a hun gyermekek sírtak, midőn a férfiak vitéz tetteit hallották, hogy ők még olyat nem tehetnek, s az öregeknek szintén könny patakzott szemeikből, hogy már többé oly dolgokat nem vihetnek véghez. Ha tisztesb rendűek vetődnek népi lakadalomba, azok kedveért keringőt, vagy mint falun szokás mondani „langászt” (lang aus) huzatnak.

Lakadalom vége felé gyakran összetörik aiczigány bőgőjét és hegedűjét. Falusi lakadalomban sajátságos látni a dudást, ki, mikor már melegszik füle töve, hanggal is énekli,, amit dudáján fú. Lakadalom vége felé igen gyakran belé szúrják a kés-villát a dudába, vagy pedig késsel hasítják ki, s akkor azon vitatkoznak, ki a jobb dudás, Vak Miksa-e, vagy pedig Sipos Jancsi. Inni rendszerént kancsóból szokták a bort, melynek száját gyakran el harapdálják, sőt némelyik legény fogával az üvegpoharat is összerágja. Mily szépen, mulattatólag recseg, csikorog ilyenkor az üveg, csak annak lehet róla fogalma, ki tulajdon szemeivel látta.

Mikor vidékről hoznak menyasszonyt, a szekérben mindenik ló fülére kendőt kötnek. A szekér előtt több vagy kevesebb lovas legény megy, kik lovuk sörényét pántlikával befonják, mellényzsebbe, dolmányzsinórba kendőt akasztnak, mellökre aranyporos, pántlikás rozmarin tűzve, kalapjok mellé szintén. Legelől egy vagy két zászlót visznek, a zászló mellett megy a török sípos, mely töröksíp alkalmasint egy a Rákóczy elveszett, s most egészen ismeretlen tárogatójával.

A török sípban egy réz síp van, hangja keserves és messze hallatszó.4 Útközben a lovas legények mindenféle pajkosságot elkövetnek egymással; futtatnak, egymás lova alá lövöldöznek; a ló megriad, néha a lovag lemarad; ekkor van nevetés, néha, kartörés, lábficzamodás is, de a csont beforr. Mikor a násznép falu végére ér, ott az utat, egy inastól bizonyos távolságra szalmakötéllel átkötik, közibe szalmából tüzet vetnek, s a lovakat így ijesztgetik. Lakadalmi szokások egyike a ,,kakasnyakvágás”, mely következőleg esik meg: Egy kakast megfognak, szárnyát, hogy el ne repülhessen, összekötik, aztán orra lyukán keresztül vékony szalagot húznak, a kettősszalag végét egy ember tartja, s a kakast maga előtt hajtja. Többen különféle álarczába öltöznek, s valamennyinek nagy karikás van kezében. Két

4 Szeredy írja, hogy gyermekkorában ő is hallott egy ily töröksípot, és midőn 1844. észt. körül gr. Reviczky Borsodban járt, az ő tiszteletére felült k . . . i kék inges legényeknek szintén megfúvatták a töröksípot. A szegény öreg sípos Rákóczy valamelyik régi dalát fútta volna, de melle már nem bírta meg az erős fúvást. Most senki sem tudja a török sípot fúni.

ember veres ruhába töröknek van öltözve, fején török turbány, kezében kivont éles kard. Ezek mindég a kakas után mennek. Most indulnak esketőre a templomba. A sok álarczás elöl megy, a czigány hátul. A kakast a, násznép előtt hajtják. Midőn a templomba mennek, egész csendességgel s illendőséggel viselik magokat, s még csak a czigány sem hegedül. Elérvén a templomhoz, a különféle alakosok: a két török, kakasvivő, czigányok, a templom ajtaja előtt maradnak, s egész csendességgel várják a násznép kijövételét. Vége levén az esketésnek, mihelyt a templomtól kissé eltávoztak, ráhúzzák a czigányok, pattognak a karikással, s különféle dévajverseket mondanak. Akár esik útba, akár nem, a főbb tisztviselőket, mint: alispán, szolgabíró, város bírája, és más előkelőbb embereket útba ejtenek, s verssel megköszöntik. A járkálás sokszor három óráig i, tart, s a menyasszonynak legtöbbet kell szenvedni, mert nyáriasan van öltözve, karja mezítelen, s így néha annyira átfázik, hogy szinte halálos betegségbe esik. Elvégre haza érvén, a törvényszék összeül, a kakast elébe állítják, s a vádló is rögtön előáll. Legterhelőbb vád az, hogy a kakas anyjával s leányaival szerelmeteskedett, és hogy sok feleséget tart. A törvényszék fontolóra vévén a bűn nagyságát, tekintvén azt is, hogyha az büntetlen maradna, mint példa, igen veszedelmes következéseket vonna maga tán, s a törvény tekintete, mely a sokfeleség-tartást tiltja, végkép lesülyedne. Azért is a törvények értelmében, másoknak rettentő példájára, a kakas fejére a halálos ítélet kimondatik, és nyomban végrehajtatni rendeltetik. Ekkor a szalagnál fogva a kakas nyakát meghúzzák, s az egyik török az éles karddal fejét elcsapja. Ezután a vőlegénynek tudtul adják, hogy e példából vegyen magának tanulságot; mert minden, aki több feleséget tart, így jár.

Ε népszokás, mint egy tekintetre látható, a keresztyén vallás s törvény által megalapított egy feleségűség elvéből indul ki, s képben tudtul adja a népnek, hogy a több feleségűség tilos, s ki a törvény parancsolatját át merné hágni, a tüntetést el nem kerüli.

2. Gúnárnyak-szakítás Miskolczon.

Miskolczon a mészároslegény mesterré létele különös szertartással szokott végbemenní. „Valamennyi mészároslegény, még a legutolsó paczalos is, a mesterré leendővel együtt ünneplésen magyar ruhába felöltözik, s a híres fringiát sem felejtvén le oldaláról, 12 óra tájban mind lóháton van. A ló sörénye pántlika s egyéb czifrasággal díszeleg. A piaczon az emeletes vargaszín ablakába, és az azzal általellenben levő kis kávéházéba, egy kötél ki van feszítve, melynek közepén a felkötött lúd függ. A lud nyaka selyem zsinórral elannyira be van fűzve s tekergetve, hogy emberi erőnek szinte lehetlen elszakítani. A két ablakba kifeszített kötél végét mindkét felől tenyeres talpas vargák fogják, kiknek szeméből a józan élet s kemény” munka következtében életerő villog, kiket Sparta is büszkén nevezhetne fiainak. Amint a czifrán felöltözött mészáros-legények lóháton jönnek, a ludat a kötélen annyira leeresztik, hogy a lóról el lehessen érni s megfogni. A lúd nyakát rendszerént hón alá szokták fogni. Ekkor a kötelet mindkét felől egyszerre megrántják, a mészároslegény a nyeregből kiemeltetik, s nem ritkán félölnyire függ a levegőben lova felett, melyet kantárszáron alatta tartanak. A szegény lúd nyakát mindenkép igyekszik elszakítni; most hóna alól két marokra fogja, de hasztalan minden erőködés, mert a selyemzsinórral erősen befűzött nyak nemcsak mészároskezekkel, de Toldy Miklós vagy Kinisy Páléval is daczolna. Gondolhatni, hogy az istentől erővel gazdagon megáldott vargák azon mészároslegényt, kire vagy a hús rosz megméréseért, vagy más valami okért foguk van, ugyancsak megrángatják s tánczoltatják a levegőben. Midőn a mészáros jó sokáig hasztalan küzdött s erőködött, a kötelet ismét leeresztik, a mészáros lovára ül, s mormogva magában, hogy az átkozott selyem-zsinór izmos kezének nem engedett, vagy hogy a vargák amúgy isten igazában megrángatták, tova lovagol. Második, harmadik, negyedik s ötödik stb. jő, s miután mint az első hasztalan erőködött, tova ballag. A sor most újra kezdődik; de a lúdnyak egyre nem enged. Ki szakítsa el a gúnárnyakat, az előre ki van csinálva. Mikor hát a kijelölt jön, az előtt lebocsátják a ludat a kötélen, s a mesterek a selyem zsinórt titkon elvagdalják. A kijelölt ekkor hatalmasan megragadja a lúd nyakát, de még így is legénynek kell lennie, hogy elszakítsa. Mikor én a gúnárnyak-szakítást láttam, a kijelölt nem bírta elszakítani, hanem egy másik után, ki csak úgy képleg erőködött, újra neki került, és ekkor csakugyan elszakítá, s ő leve a nap hőse. Ha nem mondjuk is, magában értetik, hogy az ily mulatság iváson kezdődik, és bálon s vendégségen végződik. Én a gúnárnyak-szakítást Miskolczon igen rég láttam, s azóta tudtomra legalább nem volt. A szegény lúd, igaz hogy jól megszenved, de népszokás, habár kegyetlen is, mint a bikaviadal Spanyolországban, itt csak úgy érintetik, dicséret nélkül.

Ezen szokás azon elven alapszik, hogy a mészárossághoz főleg erő kívántatik, s kit a természet azzal illő mértékben meg nem áldott, más, testalkatával egyező mesterséget válasszon magának.

3. Czéhláda-hordás Miskolczon.

Mikor az atya, vagy czéhmester változott, Miskolczon nagy pompával szokták a czéh ládáját az új atya, vagy czéh-mesterhez vinni. Már jókor reggel elkezdődött a pattogás, kurjongatás, és mindenféle csörgő eszközök használása. Az. illető mesterlegények különféle alakosnak voltak felöltözve. Sok közölök evégre készített falovon ült, de amely természetesen csak akkor ugrott, vágtatott, ha a legény maga is ugrott, vágtatott. A láda pántlikával, virágkoszorúval, s más egyéb czifrasággal, a czéh czímerével, s illető szerszámokkal fel volt ékesítve. A nevezetesebb utczákon meghordozták a ládát, a főbb tisztviselőket útba ejtették, s megköszöntötték. Az utczán sok helyen megálltak, tánczoltak a czéh ládája előtt, mint hajdan Dávid a frigyláda körül; ittak a város czéh egészségéért; a pohárköszönés mindig verssel szokott történni. A reformátusok iskoláját ritkán szokták elkerülni. Megállván az iskola előtt, versben poharat köszöntek a ref. gyülekezet s iskola egészségeért. Egy diák, az iskola ablakába kiállván, a megtisztelést az iskola részéről elfogadta s viszonozta, s miután mondókáját versben elmondta, szintén poharat ürített a czéh s mesterlegények egészségeért. A czéhláda vivése iszonyú pajkossággal s dévajsággal ment véghez, de a mi botránynyá még sem fajult soha. Legkicsapongóbbak voltak a varga és csizmadialegények. A mesterlegények ez alkalommal, mely mindig télben szokott esni, a csikorgó hideg daczára is, igen nyáriasan voltak öltözve, és emiatt a sok fel s alá csavargás s átfázás következtében, többen vagy veszedelmes betegségbe estek, vagy mégis haltak; ezért a czéh jónak látta e szokást megszüntetni. Nézetünk szerént azonban jobb lett volna a mesterlegényeknek meghagyni, hogy téliesen öltözködjenek, mintsem egy ütéssel egy népi szokást kivégezni.

Ε szokás azon örök igazságot akarta visszatükrözni, hogy minden felsőbbségi hatalom közmegegyezés s választás által adatik, hogy senki sem teheti magát parancsolóvá ön-akarattal.

4. Gergelyjárás.

Borsodban s csaknem egész felső Magyarországon a református iskolás gyermekeknél szokásban volt a Gergelyjárás; de már most csak kevés helyen van divatban. Gergelynapkor t.

i. az iskolás gyermekek dobbal, zászlóval, czifrán s pántlikásan felöltözve, s csaknem minden házba beköszöntve, daliás közt bejárták a falut, vagy várost, hogy a még iskolába nem járó gyermekekkel kedvet kapassanak az iskolába járásra, aminthogy ha valamely házba bementek, az volt első szavok: van-e katona, ki Pallas táborába beáll? A többek közt a kengyelfutó kitűnűleg czifrán volt öltözve. Ennek azon joga volt, hogy akármely házba bementek, az ágyra fölheveredhetett, hanem e kiváltság árát gyakran keservesen megfizette; mert az ágyba jó eleve tüt rakván, kengyelfutó uramat jól megszurkálta. A többi Gergelyjárók az asztalt körülállván, egy pár dalt elénekeltek, s ezután leülvén, a házi gazda valamivel megkínálta. Ekkor előállt a nyárs és kosárhordó. A nyársat, ahol különös kárt nem tett, a padlásba ütötte. A nyársra szalonnát szúrtak, a kosárba tojást tettek, tehetősebb háznál pénzt is adtak. Ami így begyült, az iskola-tanítóé lett, de aki rántottával néhányszor megvendégelte a Gergelyjárókat. Volt még a Gergelyjárókkal egy úgynevezett morjó (bajazzo) is, ki képét korommal bekenvén, ruháját szalmával kitömvén, egy karikással kezében, a többi gyermek előtt futkosott s pattogott, s különféle pajzánságot elkövetett. A morjó szájába, mennyire emlékezem, következő vers volt adva:

Miért bámulsz reám, vén vasorrú bába,

Nem láttál még embert angyali formába?

Távozz ez ártatlan seregtől messzire,

Mert másként jót húzok hátad közepire. stb.

Életképek 1844. 7. füzet.

Borsodi matyók házassági szokásaik.

Nálok nem a szerelem szerzi a házasságot, hanem a szokás, nem a házasulandó választ magának földi élte pályájához élettársat, hanem a szülék néznek ki számára olyant, akit jónak látnak. A matyók többnyire a Tisza mellett haszonbérelvén pusztákat, nyaranta ott lakik, s ha a fiú, kit szüléi házasodásra már alkalmasnak látnak, ami eddig leginkább 19-20 éves korukban történt −őszszel haza jön az apa vagy anya azon hírrel lepi meg fiát: „No megházasodnál Bera?” mire a fiú, kiben a szerelem heve bizonyosan késkedett még fellobogni, azon kérdést intézi viszont: „Kit vettem el?” mire az elvett, vagy kiszemelt leány neve tudtául adatván, akár ismeri a fiú, akár nem, belenyugszik hiszen ez volt a szokás nálok még apja vagy élő nagyapja emlékezetére is. Különben ebből nem kell ám gondolni, hogy a leányozás nálok ismeretlen volna, mert csoportosan mennek lányos házakhoz, de más utczabeli legényt utczájokban lakó leányokhoz járni nem engednek, s volt rá példa, hogy a mégis tolakodó másik (tyúkszer) utczai legénység ellenében, törvényszék elé is került verekedés fejlett ki köztök. Lakadalmaik eltartanak 3 nap, s azalatt fel s alá járnak muzsikaszóval az utczákon.

Napkelet 1857. 386.

Breznóbányai és. k. favágók lakodalmi szokásaik.

A házasodni kívánó legény elmegy kedveltje szüleihez, s legott tanakodik a házinép, vájjon odaadják-e a leányt, vagy nem? ha igen, úgy legközelebbi vasárnap ismét eljön a násznagy, és vőfélek kíséretében a vőlegény, s rövid köszöntés után, mi a násznagy tiszte, kezdődik a vendégeskedés, az alatt előhívja a násznagy a menyasszonyt, s a jövendő házaspár kezet ad egymásnak, miközben a háziasszony vakarcsot készít, ezt dió, körtve, alma, sajt részletekkel ékesítve, és szép kendővel egy tálba takarva, átadja a vőfélek egyikének „koszorú” név alatt. Most elbúcsúzván a ház népétől, a férfiak s nők elmennek. A vőlegény házába újra beköszönt a násznagy, s a koszorút odaajánlva a házicsaládnak, egyenként juttat valamit a tálból a családtagoknak, és szomszédoknak is, a menyasszony pedig itt marad munkában; a többi kihirdetés végett elmegy a paphoz; második kihirdetés után elmegy a násznagy meghívni a vendégeket, s ezt harmadik vasárnap is ismétli. Következik az esküvő. Esküvés után zeneszó mellett mindnyájan megállnak a menyasszony háza mellett, a násznagy bemegy, s kéri a ház gazdáját, adna rövid időre szállást, mit ez megígérvén, maga mellé ülteti a násznagyot. Egy ideig poharaznak, csak azután jön be zeneszóval a násznép, s egy itcze pálinka mellett vigad, ha ezt kiitták, előkéri a násznagy a menyasszonyt, a vőfél kendőbe takart koszorúval, s virágokkal ennek eléje vezeti azt, hosszú köszöntés után visszaadja a koszorút, és a menyasszonyt odaajánlja a vőlegénynek a násznagy. Most egy hordó pálinkát ad vendégeinek a gazda, ha azt elköltötték, csak azután indulnak a valóságos lakodalomba a vőlegény házához. A meny asszony társnőivel fel ül a szekérre, a vőlegény lovára, kit egyike a nászférfiaknak háromszor körülvezet a szekéren ülő ara körül, azután megáll arája mellett a vőlegény, és szentelt vízzel telt Üveget nyújt neki, mindketten megkóstolják azt, azután felveti az üveget a vízzel együtt a háztetőre a vőlegény, kinek egyszersmind kötelessége falujabeli legénytársait egy itcze pálinkával ellátni, mit ők „láncznak” neveznek. A vőlegény házához elérkezvén, a násznagy beköszöntése mellett bekíséri a vőfél a menyasszonyt, ki mézet kap annak jeléül, hogy édes legyen férjéhez mint a méz. Ha minden elkészült, leülnek; a násznagy bezáróul köszöntést és imádságot mond, úgy esznek azután egy tálból a férfiak feltett kalappal. Yégre ahány a pár, ugyanannyi forintot és harmincz krajczárt kötelesek fizetni.

Vas. újs. 1858. 476.

Budai tisztviselők hivatalfoglalásuk hajdanta.

Erre vonatkozólag a budai törvénykönyv, mely a városnak szokásokon, királyi szabadalmakon és törvényszéki ítéleteken alapuló jogait és törvényeit adja elő, nagyonnevezetes adatokat foglal magában. A város feje, úgymond a bíró. Évenként Sz. György napján a budai polgárság a városháza előtti térre gyűl, új bírót választandó. Bíró csak az lehetett, ki négy ősétől német, és legalább már hat évig a tanács tagja volt. Miután az új bíró esküvel fogadta: hogy a király, királyné, és ország iránti hü, és az igazság kiszolgáltatásában részrehajlatlan, megvesztegethetlen lesz, a község 12 tanácsost, és pedig 10 németet, 2 magyart választott. Ezután a bíró és tanács kinevezte a jegyzőt, kinek szintén német születésűnek kellett lennie. Végre még minden mívesség részéről két-két esküdt választatott, s ezzel a tisztújítás be vala fejezve. A volt tisztviselők a községhez intézett német és magyar be széddel köszöntek le, s a bíró zöld ágat, vagy fehér botocskát, melyet beszéde alatt kezében tart vala, tett a földre, hivatala letételének jeleül. A lelkészt a jegyző és tanács választotta, de az esztergomi érsek erősíté meg.

Magy. Erd. Kép. 1856. 1. 16.

Bukbálás.

Így nevezik a viskiek a lentörést, mely közben mulat és ismeretséget köt a fiatalság. Midőn a vízparton egyszerre megszólal száz meg száz sulyok, a legények oda suhannak az illetőhelyekre, s tart a vidám csevegés néha éjfélen tui is.

Vas. Újs. 1863. 42. 371.

Bukovinai magyarok házassági szokásaik.5

A hívogatást két vőfél végzi, egy nős, pálcza a kezében, másik nőtlen, egy ölnyi hosszú vékony rúdon egy fehér s egy szép tarka kendővel. Meghívásuk így hangzik: „Isten szerencséltesse kegyelmeteket minden kívántféle javaival, és tartsa meg számos esztendeiben. Igen szépen köszönteti kegyelmeteket az örömatya, az örömanya, és hazai leányasszony, hogy ha az Isten engedi kegyelmeteknek békével élni a holnapi napot, ne sajnálják fáradságikat az ö kelmik becsületes háziknál megjelenni, ajánlják magukat: úgymint egy tál ételre s egy pohár italra, egy kis mulatságra, tiszta szívvel várják kegyelmeteket.

Lakodalom mind a. meny asszony, mind a vőlegény szüleinél három napig szokott tartani, de már az első nap délután a vőlegényhez viszik a menyasszonyt szekerén, minden ingó bingó jószágaival együtt, több lóhátas ifjak kíséretében. Ilyenkor van kiabálás, lövöldözés s nagybani pálinka ivás.

Vas, újs. 1859 164.

5 Ezek a magyarok Erdélynek székely földjeiről political zavarok következtében először Moldvába vonultak; onnan aztán József császár a kegyelem megadása után, Bukovinába telepítette le őket, Hadik András és Laudon ezredesek vezetése alatt, mintegy 1777-dik esztendőben.

Császártöltési népszokások.

A császártöltésiek úgy tartják, hogy őket délnémethoni tartományokból hozták be az itteni silány földekre. Sveibert nevűek voltak az első csapatvezetők, és mert ezek robotolástól mentek lettek „szabados” előnevet nyertek stb.

Ha e nép lakadalmi szokásaikat vesszük, az egyszerű és patriarchális. A fiúnak megtetszvén a leány, és látja, hogy vele értelemben egybe hangzik, este beállít hozzá, s megkérdezi „hogy leszünk” a leány ha halgát, beleegyezésnek vétetik, s másnap a fiú a mutter-hoz intézi kérését, az pedig, ha nincs kifogása a kérő ellen, a leányához így szól: „Ich brauche ihn nicht” azaz neked kell, nekem nem, legyen amint szívetek sugalja! A kézfogás kitűzetvén, ez abból áll, hogy meghívott rokonok előtt a keresztatya összeteszi a jegyesek kezét, s megkérdi ünnepélyesen őket, szeretik e egymást, s ha igennel felelnek, korsóból bort tölt a kezökre három ízben e szavakkal: „Helf euch Gott Vater, Sohn und heiliger Geist.” Erre másnap a keresztapa paphoz viszi a jegyeseket, s bejelenti őket hirdetésre. Gyuriit csak esküvő napján kapnak, és cserélnek a pap előtt. Kézfogó után rozmaringot visel a menyasszony, a legény pedig bokrétásan hordja a kalapját. Lakodalomra két vőfél teszi a meghívásokat, egyik szalagos bottal, másik virágos tölt kulacscsal járul az illetőkhöz, s betérvén a kijelelt házhoz, a botos vőfél így kezdi meg a beköszöntőt (Einladung):

Gelobt sei Jezus Christus!

Herr Hausvater, und Frau Hausmutter,

Sie werden mir, und meine Mitgesellen

Nicht vor Übel nehmen,

Das wir ihnen so späth (früh) überlaufen.

Wir sind geschickt von unsern Hausvater und Hausmutter,

Wie auch von Herrn Bräutigam und seiner vielgeliebten Braut,

Sie lassen einen schönen Gelobt sei Jezus Christus herein sagen,

Und ihnen ganz höflich einladen.

In zukünftigen Dienstag wird ihnen das Kleid gegeben

Zur Kirche, und in Gassen zu Wegen und zu Strassen,

Zu Wasser, und zu Land, dann die priesterliche Copulation in

die Hand,

Dann zurück in das benannte Hochzeitshaus,

Dort wird ein kleines Tractament und Mahlzeit sein,

Da kann ein jeder nehmen, nach seinen Muth,

So lang diese Freud und Tractament dauern thut.

Gilt uns alle, gleich arm oder reich, gross oder klein,

Soll ein jeder lustig sein,

Da wird sein ein Kandelwein, ein Kandelbier,

(Erre a kulacsos belekiált)

Wivat Bruder, gilt mir und dir I

A háziak erre megköszönik a meghívást, s a kulacsot is megtöltik, arra tovább mennek a vőfélek. A lakodalomra a meghívottak enni valót küldenek, a legénység kocsin hordja össze az asztalokat, székeket, a leányok pedig kosárba az edényeket. A menyecske stafírungját csak lakadalom utáni szombaton szállítják férjéhez. Összekelés napján zenével kísértetnek a jegyesek templomba és vissza, a zene természetesen trombitás. A templomba vőfélek vezetik a menyasszonyt is, a vőlegényt is, kimenőre már a vőlegény jő elől, melylyel az asszony feletti előnyét akarja kimutatni, habár azután papucs alá kerül is.

A lakodalom a vőlegény és menyasszony részéről egyesítve tartatik, táncz kezdetén a menyasszonyt a szoba közepére ültetik, rozmaring koszorúját, melyet kézfogó óta viselt, a vőfélek lemetszik fejéről, s azután táncznak indítják; a menyasszonynyal mindenki tánczolhat, de pénzt tartozik fizetni, melyet a lábáról ellopott czipőbe szednek össze, és abból fizetik ki a

trombitás zenészeket. A házasság, mint mondottuk, korai, úgy, hogy a leány 16-18 éves korában vitetik férjhez. Eredeti e népet a törvénykezési tárgyakban hallani, hogy ejti a német szó közt a

műszavakat magyarul, p. o. „Der elnök war da, mit einem szolgabíró, und haben einen végzés gebracht! auf das haben wir százalék gezahlt stb.

Valamikor még a hivatalnokot megkenni szabad volt, ok hűségesen naplózták kinek mit adtak, p. o. 1778-ban január hóban R. A. tisztviselőnek e czimen „wegen uns erzeugten Gefälligkeiten 9 Halbe Schmalz” így megy ez tovább fa, tojás, pénznemben, s nyílt lapokon keresztül. Most?

Mikor még a bírák is jobb gazdák voltak, egyik a másiknak készpénzt tudott átadni, most üres kasszát!

Télen a leánysereg fonás végett, szombatot, mint tisztogatás napját, úgy vasár s ünnepnapokat kivéve, nappal ngy mint este, az általuk kiszemelt házhoz jár fonókába. Legkedvesebb dallamok, melyet ömledezve, keseregve, majd mokányan énekcluek a helyökbe járó fiatalságnak, s azok vissza, a következő:

Jetzt ist Zeit zum Wandern, Herz aller schönsten Schatz, Wenn werd wiederum kommen, Das ich mich erfreuen kann.

Wann wer ich wiederum kommen, Was werd dir zum Nutzen sein, Ein kleins Wein, wer ich dich lieben, Heirathen thue ich dich nicht.

Was nutzt mir deine Liebe, Wann du mich nicht heiraths, Die Eher hast mir versprochen, Geld schöne müsse gereit.

Es wachst ein Apfel so rosenroth,
Ein Kernelein wachst darin,
Es ist kein Bursch in Császártöltés,
Der führt keine falsche Sinn.

Ein falscher Sinn, ein hoher Muth, Der verführt sie alle Zeit, Wenn einer ein Mädchen verfuhren kann, Das ist seine grösste Freud.

Ein Ilauslein wollen wir bauen, Mit Rosemarei und Klee, Mit Buchsbaum kelbe (gelb) Reselein Soll es gedecket sein.

Wie das Ilauslein bald fertig war, Wenn schickt uns Gott berein, Ein junger Knab mit achtzehn Jahr,

Das soll mein Eigen sein.

Cserháti szüret és mulatságai.

Víg dalok kíséretében a szőlőt leszedik, kicsomaszolják, hordóba szűrik, és pompás lakomát csapnak utána; ez azon átalakulási ünnepély, melyet mi azért szoktunk nevezni így, mert az édes s ártatlan szőlő, savanyús s hevítő itallá változik át, a szüret elnevezés pedig azért kedves, mert minden embernek, minden esztendőben, legalább egyszer szokott lenni szüretje. A szüreti szokások s mulatságok, többnyire minden vidéken, másfélekép szoktak véghez menni; nálunk a szüret bevégeztével, tarkabarka néptömeg közepén, az úgynevezett vinczellér áll czifra kalapban, jobb karján különbféle szőlőből ügyesen összefont koszorú függ, bal kezében szőlővel kirakott botot tart, és a csapat kíséretében népdalokat hangoztatva, egész méltósággal indul le a hegyről a borház felé, melyben már harsog a zene, melyben nagy mulatság van készülőben, a borház előtt megáll a csapat, a vinczellér leemeli kalapját, rövid üdvözlő beszéd után, a koszorút a háziasszonynak, a botot pedig a háziúrnak nyújtja át, s ezen eredeti szokásos jelenet után, a tömeg pompás vacsorában s mulatságban részesül; előállnak a szögverők, húzzák keservesen, a szüretelők pedig rakják a csárdást egész reggelig.

Bent a borházban szintén rakják a csárdást, a francziát, a polkamazúrkát, a czepperlit sat, a szem egész vágygyal csügg a gyönyörű hölgyek angyal-arczain, a fül a zene pompás harmóniájában részesül, finom illattal van tele a borház-, oh mily felséges egy mulatság az a szüreti mulatság!

Ideje egyszer, hogy a vacsorához üljünk, de először végignézünk a körön, melyben lehetni mindennel fölér a világon, a sok kínálgatásra sem foglalunk helyet, de ha történetesen megpillantunk egy üres helyet, mely mellett eszményképünk ül, akkor egész vágygyal rohanunk oda, nehogy valaki, ki az előzékenységhez annyit ért, mint bagoly a muzsikához, megakadályozzon tiszta szándékunkban. Ha nagynehezen helyre vergődünk, mi sokszor igen terhes föladat, addig kínálgatjuk bájos szomszédnőnket, míg csak finoman bólintva szép fejével, értésünkre nem adja, hogy loyalitásunkkal tökéletesen meg van elégedve, azután kis kenyérmorzsát dob szemünk közé; mi érteni szoktuk a jelt, szépen visszadobjuk öt, mire ajkaira mosoly lopódzik, halavány arcza kigyúl, és a kezén, mely véletlenül szomszédnőnk kezével érintkezésbe jön, finom szorítást vehetünk észre. Így múlik el az idő a vacsora alatt. Vacsora után kiülünk a tűzhöz, mely szép időben igen költőiesen veszi ki magát a szabadban a hölgyek tiszteletére köpönyegeinket s öltönyeinket is oda terítjük, és a zene hangjainál merengünk, kivált ha eszményképünk szomorú nótát húzat el a zenészekkel; aztán az ürmösfőző társaságot tekintjük meg, egész készséggel fogjuk meg a habszedőkanalat, s azon hiúságból, hogy az ürmösfőzésben valami érdemünk legyen, komolyan szedegetjük a habot, vinyegét rakunk a katlan alá, ha pedig a katlan alól kiverő láng véletlenül a ruhánkba kap, és becsületes darabot kiéget belőle, vagy a nagy hajlongásban kalapunkbeleesik az Ürmöskatlanba, azt mi fel sem vesszük. Oh mert a kellemekkel, többnyire kellemetlenségek is szoktak járni! Midőn elvégezzük a tennivalókat, a zene tánczra hív ismét, egyet kurjantunk jó kedvünkben, és mazurkapolkázunk ki-világos kivirradtig.

A szüretek folyamában megható jelenet az is, ha például egy csinos hölgy ürmöst ültet maga mellé, azaz ha az ürmös mellé ő ül, kivált ha hosszasan kell együtt utazniok, az ürmös nem szokott mindjárt forrásnak eredni, de sokára nagyon természetes, kivált ha a szép szemek lelkesítik, sziszegni kezd; a hölgy először kedvenczét veregeti s csillapítgatja, az ürmös mindig jobban garaboncziáskodik, a hölgy végre kifogy a béketűrésből, lábaihoz varázsolja az alkalmatlankodót, s ez hosszú kínos helyzetében megaprehendál, kiüti a hordó fenekét, és összeöntözi a hölgy ruháját, s beparfümírozza annyira, hogy a hölgy bujában sirásnak adja magát, s megfogadja, hogy soha többé ürmössel utazni nem fog.

Napkelet 1857. 824.

Cserháti eprészet.

Mikor juniushó elején érni kezd az eper, egy czigány karaván megy ki kémlelődni mindenekelőtt az erdőbe, mert ezen faj csupa kinézésből, leghamarabb megérzi az eper finom illatát, s azután hoznak magokkal mutatóul belőle, minden úri házhoz visznek egy keveset, s ha kisasszony vagy fiatal menyecske van a háznál, akkor a czigány meglehetős szerencsében részesül, mert azért a csekély nem egészen érett eperért, a közeledő jómulatás fejében, nem megvetendő borravalóval szokták útra ereszteni. Mikor aztán ki van tűzve a zászló, összegyűlnek egy bizonyos helyre, fiatal embereket hívnak meg, sütnek, főznek fáradhatlanul, s a kitűzött napon megindul egy becsületes nagyságú karaván, sokféle munitioval ellátva, s vágtat tüskön bokron keresztül az eper illatos paradicsomába. Kiérve a szabadba, a lombos ernyő árnyas sátora alá, ott leheverednek a hűvös gyepre, fáradságaikat kipihenendők, kevés idő múlva aztán kiosztatnak a különböző nagyságú kosarak, s mindeniknek lelkére köttetik, hogy haszontalan bohóságokkal ne vesztegesse az időt, hanem igazán hozzá lásson az eperszedéshez, mert különben majd az eprészet törvényei értelmében meg fog büntettetni. Mikor· aztán kiki belefáradt az eperszedésbe alkonyatfelé egy hatalmas férfihang összehívja az elszéledteket, bírálat mondatik az epei-szépsége és sokasága fölött, s aki legkevesebbet szedett, az szerelmesnek és ábrándosnak mondatik egyakarattal. Ilyenkor van aztán nevetés, a sok csípős megjegyzés egymást éri, az érdeklett pedig nem győzi magát mentegetni, előhordván számtalan okot, melyek az eperszedésben gátolták. Ezután a férfiak leszedik kalapjaikról a száraival szedett legszebb epert, s azt a hölgyeknek nyújtják az eprészet emlékeül; a hölgyek szintén így tesznek, s azokat kölcsönösen tűzik kebleikhez Ezután hozzálátnak a sok minden süteményhez, történnek a köszöntések, s végül víg dalok kíséretében kiki siet rendeltetése helyére.

Eltekintve a nyári forróság, s az ily társaságot gyakran meglepő záporeső, s egyéb apró kellemetlenségektől elmondhatjuk, hogy az eprészet egyike a legnaivabb s legkedvesebb mulatságoknak.

Napkelet 1857. 481.

Cserháti majális.

A majálist megelőző napon lótás-futás, sürgés-forgás, sütés-főzés stb. van mindenfelé; a részvényesek egyike kimegy az erdőbe, s elkészítteti a tánczhelyet, zöld ágakból ebédlőt rakat; másik sört bort vásárol össze; a harmadik a zenészeket fogadja meg; a negyedik meghívó jegyeket ír stb. Reggel aztán az indítványozó, ki egyszersmind a rendező szerepét is magára szokta vállalni, zeneszóval megindul, s házról házra járva, magához szedi úgy az apróságokat, mint nagyságokat, s midőn mind együtt van a karaván, meghúzatnak a harangok, elsüttetnek az ágyuk, s kedélyes zene kíséretében, lépést tartva, vándorolnak ki a szabadba.

Délfelé gyepből készült asztalt terítenek meg, s adott jelre mindnyájan az asztalhoz rohannak, hogy ott helyre tudjanak vergődni. Érdekes ilyenkor a különféle párbeszédeket, s azt hallani, midőn az asszonyságok egymás süteményeit bírálgatják; mert megjegyzendő, hogy minden család sültet és süteményeket hozni köteles.

Ebéd után séták terveztetnek, kirándulások a nagy természetbe, s ez a várva várt pillanat, midőn mindenki a maga párjával, papa a mamával, fiatal ember imádottjával oszlik szét élvezni a természet gyönyöreit, csak az agglegények húzódnak a boldogok után pár nélkül, egyre politizálva, s beszélgetve az elmúlt napok eseményeiről. Egy kedélyes óra lefolyása után aztán, a tánczhelyen beállott csendet ismét zaj váltja fel, s tart a táncz egész alkonyatig, midőn is zöld gályákkal felbokrétáztatnak a kalapok; s kiki párjával karonfogva hagyják oda a természetet, hol oly pompásan élvezték a majális kellemeit. Benn a városban, vagy faluban, készen vár reájok a zöld gályákkal kiékesített, tükrökkel és pamlagokkal bőven ellátott tánczterem; mert ők a majálist nem csak nappal tartják meg, hanem egyik reggeltől másik reggelig mulatnak; mivel úgy gondolják magukban, hogyha akar lenni valami, legyen nagyszerű, úgy is egy évben egyszer van csak mulatság a zöldben.

Reggelfelé pedig, azaz midőn már a nap is kisütött, forró kézszorítások s epedő pillantások után siet mindenki a maga dolgára.

Napkelet 1858. 301.

Dabi csizmadia inas felszabadítása,

Ha a csizmadia inas tanuló éveit gazdájánál becsülettel kitöltötte, az őt ünnepélyesen legénynyé avattatja. Meghíja a felszabadítandó szüleit, rokonait, a czéhbeli tagokat, és mikor mind jelen vannak, a felavatandó székbe ültettetik, két suhancz új pár csizmát húz lábára, egy a szék háta megett áll, s a felavatandót vállcsontjainál fogva tartja, jő más két suhancz fénymáz készlettel, ezek tükörfényességűre tisztítják annak csizmáit, mely után hirtelen kirántják a széket alóla úgy hogy az földre pottyan, s akkor a jelenlevő suhanczok még jól el is verik, már ki hol éri. A módosabbak zeneszóval hordoztatják körül a felavatottat községükben, s a meghívottakat megvendégelik.

A leánynevelés megköszönése Dabon Pest vármegyében.

Ha már a szent házasság iránt intézkedések vannak téve a legény és leány között, előbbi utóbbinak ágyát kedden este magához hozatja csinos! kocsin, melybe fölszalagozott, fölkendőzött, csengetyűs lovak vannak fogva, s melyet még több más vendégekkel megrakott kocsik is kísérnek, újongatva zeneszó mellett, vígan kerülik meg a falut. Szerdán reggel aztán kezdődik a lakodalom, miután már d. e. 8-9 óra közt csendesen véghez ment az esküvő a templomban. Esküvő után a vőlegény vendégeivel a maga házához megy, egy óráig ott beszélgetnek, azután az összes jelenlevők a menyasszony laka felé indulnak, annak lakába szintén egy óra hosszat időzvén, ekkor a násznagy elmondja miben fáradnak, kérik a menyasszony kiadását, mely megadatván, a vőlegény ekkor következőképen köszöni meg a leány szülőinek a nevelés bajait:

Köszönöm jó atyám atyai hűséged,

Hogy szeretett lányod nem volt ellenséged,

Melyért nem sajnáltad kedves magzatodat,

Nekem általadni kedves leányodat.

Melyért azt kívánom, az Úr erős karja,

Idős fejeteket veszélytől takarja;

Ha pedig leteszed testednek sárházát,

Kérjed az úr Istent, mint egek bíráját,

Adja meg az örök élet koronáját.

Ha pedig kívánja lelkedet az égbe,

Ültesse jobb felöl a szent dicsőségbe.

Erre megindul a násznép, és foly a lakodalom, valamikor 2 nap 3 estve tartott a mulatság, most egy nap egy estve.

Debreczeni leányvásár.

Debreczenben új év s pünkösd napján, a szolgálóleányok és asszonyok ünnepiesen felöltözve, mind a piaczra gyűlnek, számuk szinte 3000-re is rámegy, s a háziasszonyok vagy ide jőnek cselédet fogadni, vagy innen hivatják házukhoz a közelebbi fél vagy egész évre felveendő nöcselédet. Azon gyülekezetet aztán leányvásárnak hívják.

Életképek 1844. 2. 711.

Debreczeni nászmenet.

A menyasszonyi menetnél legelöl a menyasszony leánybarátai és rokonai lépdegélnek párosával, ezek után jő két asszonyrokona közt a menyasszony, kiket az örömanya, közeebbi és távolabbi rokonok kísérnek a templomba, s vissza azon rendben. A jobb módúaknál a menyasszonyt szekerén viszik, s azt két oldalt, és elöl kivont kardokkal, kulácscsal, és pisztolylyal ellátott kék posztó ruhában öltözött lovasok kísérik. A vőlegényi menetnél csak annyiban tartják meg a rendet, hogy a násznagy megy legelői, utána a vőlegény, apjával, vagy valamelyik rokonával, mindezek titán a többi rokonok, s a vőfél által hivatalosan meghívott férfiak zárják be a menetet. A füzérperczczel, szalagokkal, és virágokkal gazdagon fölékitett vőfélnek kötelessége, mind az utczán, mind a háznál a vendégkoszorút élezés tréfákkal folytonos vígságban tartani, amiért is e fontos hivatalra szakavatott embert szokás választani.

Vas. újs. 1861. 592. és 1862. 19.

Diakovári lábmosás.

A Drávamelléki bosnyákoknál, de lehet a horvát népnél is divatos, hogyha házaikhoz tisztességes férfivendég érkezik, egy fiatal nőt küldenek szobájába, ki lábait szépen megmossa, s megtörülgeti. A lábmosónénak még azon kötelessége is van, hogy ha a vendég úgy kívánja, meg is kell őt csókolnia. Aki e szokásnak nem hódol, sérti barátságukat.

Nefelejts 1862. í47. 42.

Dobrai fonodai esték.

Néhol a fonodák igen veszélyesek erkölcsi szempontból, de nem úgy Dobrán. Összejönnek egy háznál a természet egyszerű gyermekei, egy nap egyik, máskor másik viszi a gyertyát, sorban, néha pedig a legények kedveskednek a világítással. Fonnak a leányok, mesélnek a fiúk, játszva kiismerik egymást, kitanulják természetök és hajlamaikat A fonás időszaka alatt hol egyik leány, hol a másik ad „farsangi pogácsát” (vacsora) melyre idegenek is hivatalosak. Aki fonodából viszi el kedvesét, édesen emlékszik a mulatság e gyúpontjára.

Nefelejts 1861. III. 36.

Dodola a szerbeknél.

A Dodola, mit a magyar maskara, némelyek maskarádénak neveznek, eredetét veszi a régi rómaiaktól, hol szokásban volt április hó utolján Flóra Istennőnek de későbben az új ünnepek behozatalával, a gazdag Laurentiusnak tiszteletére is ünnepet tartani, s ilyenkor meznélküli asszonyok csoportozva, égő gyertyákkal, az utczákon fel s alá járván, magasztos énekek kíséretében a sok nézők ablakaikról borsót s babot hintettek reájok asztalaikat rózsákkal s virágokkal ékesítek, s ezeket a földre is szórták, hogy őket” meggazdagítaná Laurentius. (Alkalmasint innen ered a szerbeknél, midőn menyegzőről mennek, riskásával hintik az új párosokat, bő szaporodás jeléül.)

A régi szláv nemzetnél, a keresztyén hit behozatala előtt, Ládó volt a szerelem, házasság, egyesség és szerencse Istene. Ennek tiszteletére még ma is az oroszoknál és szerbeknél, a leányok minden évben mintegy búcsúval faluról falura mennek, és danolnak ösmeretes nótákat. Ezt mi Dodolának nevezzük. A vízzel való öntözés is húsvét második napján, és több ily szokások innen eredtek.6

A Dodola mezítelen egyén, zöld ágakkal egészen összefonva vezeti őt utczáról utczára, sok gyermek és más nézők kíséretében, két társa ily énekszóval:

Ó Dodolo, Dodolo,

Sta bi tebi valyalo,

Jedna kanta vodicze, I od Boga kisicze.

6 Lásd Porjesztnica Szerbszkog Xároda Medakovitstól I. R. 23.lap.

azaz:

Ó Maskara, Maskara,

Mi kellene tenéked,

Egy jó kanna vizecske,

S az Istentől esőcske.

Dodolát szoktak vezetni hosszas szárazság idejében, a házakból némelyek kijönnek teli kanna vízzel, s öt leöntik, egy pár krajczárral is megajándékozzák (valószínű hogy most már ez utóbbi az ő igazi czéljok.)

De ezen Dodola név használtatik a szerbeknél a szóbeszédben több illetlenkedéseknél, mint például: ha a gyermek bemocskolta magát, az mondatik neki, hogy Dodola.

Ha a felnőttek, vagy öregek is magokra illetlen ruhákat vesznek, mely őket inkább csúfítja, azoknak is azt mondják, hogy Dodola.

Azért Dodolának nevezik az oly férjt is, kinek neje parancsol.

Anchises is, kit az öreg Jupiter menykűvel üte agyon, Dodola volt, mert mámoros korában Vénus titkait kifecsegé.

Ha valaki azt mondja, hogy az erényben annyi a bün, mint ahány lyuk van Diogenes köpenyében, ez sem egyéb mint Dodola.

A teknős béka, ki mindég az égre néz miért? hogy lássa repülni a madarat Dodola?

Így a Dodola is csakugyan Dodola, mert a mai világban is ily hasztalanságokkal, és babonaságokkal töltik az időt; de ezen szokás a magyaroknál is megvan, mert Jász -Berényben hallám egy barátomtól, ki több évek előtt látta a Dodolát maskarádé név alatt vezetni, s a fenti énekkel esőért rimánkodni.

Domoszlói pórnép udvarlása.

Domoszlón, Heves megyében, az atyák, fivérek, átalában a férfiak, leánygyermekeik, testvéreikre, akár kisebbek, akár felnőttek legyenek, kevés figyelemmel vannak. Az anyák sem sokat bánják, ha leánygyermekeik az udvaron minden felügyelet nélkül hálnak, ahol aztán őket éjjenként a legények látogatják. Ε szokás egyebütt is megvan, mert a nappali udvarlás a szegény munkás népnél csak időrablás lenne. Este pedig a munkában elfáradt háznép nyugalomnak hajtván fejét, a szerelemtől hevülő fiatalokra nem képes ügyelni aztán meg a szülők is így voltak fiatal korukban. Svajczban (Bern) szintén szokás, hogy a leány kedvesét éjjelre várja, de az asszony tiszta marad, vagy nőül veszi őt az ifjú. A csábítás ismeretlen bün, polgárjogtól! megfosztás, és közgúny kíséri a csábítót.

Zombori Gedő Útirajzok II. köt. 80. lap.

Drávamelléki lakodalmi szokások.

A drávamelléki nép igen hallgat szíve sugallatára. Susogó hetekben . . . szent András hava ... a vén asszonyok isteni tisztelet után összecsoportosulnak, hogy nyelvökre szedhessék a falu ifjait, és házasodási terveket szőjenek. Ε szerzőasszonyok közbenjárulta nélkül kevés legény választja magának leendő hitves társát. A leánykérő szerepét vagy maga a legény atyja, vagy valamelyik rokona vállalja el. Ezután vagy késő estve, vagy korán reggel jár el tisztében. A drávamelléki földmíves, társa ajtaját, csakis leánykérés alkalmával kopogtatja meg, különben sohasem; ha tehát estve vagy reggel valaki az ajtón kopogtat, a szobában lévők azonnal tudják, micsoda járatban van a kopogtató; ha a leány ekkor a szobában van, mindjárt a guzsaly mellé ül, s így várja a vendéget. A kérő rendesen azon kezdi, hogy elmondja, mint bízá meg Ábrahám az ö szolgáját, s a hűséges szolga mint teljesíté tisztét, vagy pedig előadja, azÚristen, mint vévé ki Ádám egyik oldalbordáját, s mint építé asszonyállattá, és szerzé a házasságot. A leány azalatt már kiosont a szobából, s az ajtón hallgatódzik. Első esetben a kérő egyenes választ nem kap, sőt négyszer ötször is ismételnie kell látogatását, mígnem végre vagy igenlő, vagy tagadó választ kap. Ekkor aztán kitűzik a kézfogás-ivás napját.

Kézfogás-ivásra megjelennek: a házasulandó legény, ennek szülei, a kérő s még két vagy három rokon, valamint a leány rokonai is. Elébb közönyös dolgokról foly a beszélgetés, azután ekkép szólal fel a násznagy: „Édes atyámfiai! az idő eljár, beszéljünk másról, adják elé kigyelmetek szívök szándékát.” Erre a leánynak valamelyik atyjafia következőjegyajándékokat kér: apa-anyacsizmát, a leány számára lábbelit, kis bundát, egy pár takarítót (főtakarót), egy vagy két pár csillagos nyelű bicsakot, és nyoszolyát, végre egy darab marhatartást. A násznagy ez utóbbit kivéve, mindent megígér, s ha nem természetben kívánják, árukat is rögtön lefizeti; azután viszont ő kér a legény szülői számára apaanyavánkost, egy előkötőt. . . miket azonban el szoktak engedni a szülök, csakhogy mondhassák: rá nem szorultak . . . továbbá maga számára egy nagyobb, az atyafiak részére pedig egy-egy kisebb patyolatkendőt. Az alku megtörténte után az örömapák és örömanyák egymással kezet fognak, s ekkor felhordják az estelit. Evés közben a násznagy kendőt kér a leánytól, melyet a vőlegénynek átadhasson. A lakoma után a nők alkusznak a vőlegény számára szabandó fehérnememűeken. A legszegényebb leány is annyi vásznat hord elő, hogy 12-15 pár fehérruha fölszabása után a leendő magzatoknak is bizonyosan fönmarad ingnek való. Két három órai együttlét után feloszlik a társaság, s a legény csakis ekkor nyújtja át mátkájának a czifra jegypogácsákat, milyeneket a leány is szokott küldeni jegyesének. Feloszlás előtt a leány rendre csókolja a legény részéről valókat, s ezektől csókpénzt kap. Azután mindkét fél a kialkudott jegyajándékokat vásárolja be, zenészeket fogadnak, bort s égettbort szereznek be. Ezek megtörténte után következik a tulajdonképi eljegyzés, vagyis kézfogás, vagy a drávamellékiek szerént, áldomás-ivás, mely többnyire szent János napján történik. Az illető rokonokon kívül néha a pap és néptanító is megjelennek. A hivatalos atyafiak közöl mindkét részről négy párt választanak ki, hogy ezek a házasulandókat eljegyzés végett a paphoz kísérjék, honnét a szokott szertartás végezte után, a legény részéről való kísérők a legényes, a más két pár pedig a leányos házhoz térnek vissza. Alig hogy beesteledett, a legényes háznál töltögetik az akós hordót, rúdra akasztják, s még kilencz tíz kulacsot, s egy sült sonkát magokkal vivén, útnak indulnak a leányos ház felé. Oda érve helyet foglalnak, de a legény, s még egy nőszemély az ajtó mellett állva marad mindaddig, míg a leány egy hozzátartozó, nő által bevezettetve, mátkája nyakába tíz-tizenkét szebbnél szebb kendőt vet; erre aztán egymást megcsókolják, s jobb lábukat előre téve, belépnek s helyet foglalnak az asztalnál. A kendőket, melyeket a mátka a legény nyakába vetett, az ennek részéről való nő szedi s teszi el az esküvő utáni időig. Azután a kézfogás-iváskor kialkudott kendők osztatnak ki e szavakkal: „Édes apám uram, megajándékozza kendet a kend menye egy verítéktörlővel.” Erre amaz így felel: „Köszönöm és szívesen veszem, adja Isten, hogy többet is szerezhessen, én pedig igyekeszem megszolgálni.” S ekép rendre osztatnak ki a kendők az atyafiak közt. Ezután a leány mellett ülő nő, s utána a leány csók-sort kezdenek, míg utánok egy férfi tányért hordozva körül, a csók árát szedi föl Most az estelit hordják elé. Evés alatt, midőn a legény iszik, feláll a leány, s megcsókolja jegyesét mindannyiszor, valahányszor lábát a mellette ülő nő megnyomintja. Az áldomás ivás addig tart, mígnem az akós hordó kiürül, végeztével a mátka ismét rendre csókolja az atyafiakat, s ezúttal a csókbérét maga szedi fel.

A vőfélek, vagy mint a drávamelléki magyarok hívják pozsoviczok, a menyegzőt megelőzővasárnapon meghívják a vendégeket, kiktől legalább két tojást a lakodalmas házhoz szállítanak. Az esküvés szokott napjain, kedden vagy csütörtökön, újra meghivatnak a vendégek, azután mindenik fél külön megyén a templomba. Ez csakhamar megtelik a násznéppel és kíváncsiakkal, kik látni akarják, milyen aranyfürtös pántlikás koszorúja van a menyasszonynak, s bokrétája a vőlegénynek. Esküvés után mindenik fél a hozzájok tartozó vendégekkel együtt saját lakába tér vissza. Délután három óra tájban a követjárás kezdődik, azaz a legény vendégei násznagyuk kíséretében a leányos házhoz mennek, s kopogtatván, bebocsájtatnak. A leány vendégei, mintha nem is ösmernék őket, lakásuk s miben járatuk iránt kérdezősködnek, erre valamelyik az érkezettek közöl figyelmezteti őket, hogy ekkor meg ekkor ennél a háznál egy hajadont foglaltak el, kit is most egy más hajlékba akarnánk szállítani. „Nem adjuk ki” felelnek amazok „hacsak három kérdésre meg nem felelnek kegyelmetek.

Ekkép többször kiküldetnek, s új meg új kérdésre kell megfelelniük. Ekközben valamelyik a legény részéről valók közöl tele kulacsot von elő, s mind övéit, mind a leány részéről valókat rendre megkínálja; ezalatt elszedik a követjárók kalapjait, s egy-egy lúdtollból készített czifra bokrétával éke-sitik fel. A bokrétákért fizetni kell. A bokrétás kalapok kiváltása után a násznagy a leányért jövendő kocsik száma, s a hozandó ajándékok minéműsége iránt tudakozódik. Ezek következők szoktak lenni: négy öt kocsi vagy szán, egy csutora bor, a nyakára kötött szíj, vagy madzag terhelve perczekkel, egy sonka, egy kakas, ágy, és kapupénzül rendesen huszonegy krajczár váltó. Ezzel a követjárók haza mennek, s a vőlegényt otthon hagyva, a kívánt ajándékokkal térnek vissza a menyasszonyos házhoz. Itt most csak a pozsovics és násznagy lépnek be, s föltétetvén a koszorút a menyasszony fejére, a két nyoszolyóval együtt kocsira vezetik, s útnak eresztik. Míg most az egyik félen levők künn az udvaron vigadoznak, újongatnak és ugrálnak, a szobában lévők sírva búsulnak. Végre amazok kocsira ülnek, s a már útnak eresztett menyasszony után indulnak. Ezt egyenest a tűzhelyre viszik, hogy ott a vőlegénynyel együtt a sült kappanból falatozzék. Elkészülvén az esteli, következik az új pár bekérése, mi is a pozsovicsnak lévén tiszte, ő másod vagy harmad magával a násznagytól szállást kér. Ez azonban a legczifrább czímekkel illeti ő kelmét, kujtorgatónak, zsiványnak, dezertornak, gazembernek nevezi, kinek számára itten nincs szállás. Eleget védi magát a pozsovics, de míg darab papírt elő nem mutat, nem talál hitelre. Végre szállás díjul a következőket kívánják tőle: egy kila mogyorót, egy mázsa sajtot, egy akó bort, egy pozsonyi mérő szellőt, tizenhétféle gyümölcsöt egy ágon, végetlen fán száraz vizet, eleven vágót. Ε díjak letétele után a vőfél bevezetheti az új párt, kik is megvizsgáltatván, vájjon nem sánták-e, a terített asztal mellé ültettetnek. Mostapozsovics a szokásos versekkel felhordja az ételeket. Evés után a nyoszolyó, s utána a menyasszony, a vőlegényen kezdve,rendre megcsókolják a vendégeket, s pozsovics uram rendre szedi tányérján a csókpénzt. Éjfél felé feküdni készül az új pár, ekkor a vőfél által a szoba közepére vezettetik, s ujra megvizsgáltatik, de most már mindkettő sánta, miért is a násznagyot szidják, hogy gondját nem viselte szegényeknek. Azután a vőfél így szólítja meg az új párt: „Menjetek most szépen ágyba helyetekre, nyugodjatok szépen egymást megölelve.” Erre a vőfél, a két nyoszolyóleány, s még valaki az ágyasházba kísérik őket, s mindaddig jelen vannak, míg a nyugalomra átadandók le nem vetkőznek, s azután magokra hagyják a Jézus nevében. Alig egy két óra múlva a nyoszolyók egyike észrevétlenül eltűnik a mulatók közöl, az ágyasházba megy, s kontyot tévén a menyasszony fejére, megint párjával a vigadók közé kíséri vissza. Itt most az új házasok, égettboros üvegekkel kezökben, rendre megkínálják a vendégsereget, közben egyet-egyet ugorva, azután jó éjszakát mondva, szétoszlanak. Másnap reggel ismét összegyűlnek, paprikás mézes meleg bor, pálinka, kocsonyával, s több effélével jól laknak, s azután farsangot járnak. Ez abból áll, hogy az egyes rokonokhoz eljárnak, s mindegyiktől vagy tulajdon házában, vagy a korcsmában megvendégeltetnek. Estefelé visszatérnek a menyegzős házhoz, s a következő, és még egy éjszakán át mulatnak.

Magy. Erd. Kép. 1854. 1. füzet 273-277. Vas. újs. 1856. 100.

Dunatáji (felső) magyar pórok lakomái.

A választás itt is többnyire szülők befolyásával történik, s nem hiányzik eset, hogy ha a fiú szülői akaratja ellen nősül, házuktól elutasíttatik, sőt a szerzett vagyon örökségétől végrendeletileg is kizáratik. Hol fonóházak nem léteznek, ott ismeretségek leginkább sör vagy borkorcsmábani mulatságok alkalmával történnek; egyébiránt kitűnőbb leánykákat, szombat és ünnep estéjén, csoportosan látogatják a legények, itt egy ideig enyelegve tréfálnak, s midőn a csapat tovább ballag, egy közölök, t. i. a választott, még több órákig mulat, s ritka est múlik, hogy kedvesét meg ne látogatná; ekkor történnek a szerelmi nyilatkozatok és egyezések, melyek ha a szülők által is helyben hagyatnak, bekövetkező farsang elején, s néha még advent utolsó hetében kézfogás tartatik, melyet kendőlakásnak is neveznek. Ezt megelőzve, az ifjú násznagyával a kitűzött estén a leány szülői házához megy, s tisztes beköszöntés után, a násznagy utas képében szállást kér, és elősorolja fáradozásuk czélját; a leány násznagya elfogadja őket, s leülteti, mire az ifjú násznagya így kezdi: „Hogy világosan kijelentsük szándékunkat és akaratunkat, ezen tisztességes ifjú a hetedik szentséget kívánná felvenni, de maga fel nem veheti, hanem szükséges neki párjának lenni, azért elindultunk, valamint régenten a három sz. királyok, amidőn hallották volna, hogy született a királyok királya Jézus Krisztus, azonnal elindultak köszöntésére, látogatására; nem különben minket is az úr Isten ősz. angyala által vezérlett kigyelmetek hajlékába, hogy ezen tisztes ifjúnak párját feltalálnánk, hogy ha személyünk és jámborságunk tetszenék.”

Ekkor a fiatalok egymáshozi hajlandóságuk és szeretetök iránt kikérdeztetnek; mi meglévén, a leány násznagya tányérra teszen egy kendőt s gyűrűt, s ekkép nyújtja azt a vőlegénynek: „A menyasszony íme ezen keszkenőt nyújtja? és ezzel lekötelezi magát a békességes tűrésre, mert ez jele, hogy a házassági sorsban előforduló hibákat ezzel fogja eltakarni.” Ezután a gyűrűt adja által: „Ezen gyűrű kerek, és se vége se hossza nincs, úgy azon szeretet, melyet most előttünk felvallottatok, legyen” végnélküli.” A vőlegény násznagya is gyűrűt ad a menyasszonynak, s még hozzá néhány húszast jegyzálogul, mire így szól: „Ami vőlegényünk is ezzel ajándékozza meg a menyasszonyt, s azt ígéri, hogy ezentúl kincses ládájának kulcsát is átaladja neki bizodalma jeléül.”

A felbontó rész, mi ugyan ritka eset, köteles a jegyajándokot visszaadni, s a tett költségeket is megtéríteni.

Midőn tehát az e részbeni szertartások megtétettek, vacsorához ülnek; ezalatt iparkodnak a násznagyok elménczkedve egymáson kifogni, mit helyes vagy helytelen kaczagás követ. Nem ritka eset, hogy a vőlegénynek jegyinget varr menyasszonya, vagy más által varrat, s ez viszont neki menyasszonyi főkötőt vásárol.

Harmadszori kihirdetés után, a vőfélek hívogatni járnak, ezt megelőzve, midőn a menyasszony karjaira virágot köt, ekkép köszönik azt meg: „Kedves húgom asszony! mi köszönjük, és kedvesen vesszük ezen első zöld ajándékot, nem különben mint Noé bárkájából kiküldött fehér galamb, midőn visszafordulásában kevés zöld olajfaágat vitt, ezzel örvendetes hírt szerzett; mi is elindulunk ezen dicsőséges sz. napon, a mi menyasszonyunk czellájából, hogy mi is visszafordulván ezen zöld olajfaággal, örvendetes hírt és nevet szerezhessünk a mi menyasszonyunk menyegzőjére.” A hívogatás pedig ekkép történik: „Mi alázatossággal megkövetjük kigyelmeteket, követek vagyunk ezen becsületes jámbor egy pár egybekelt két ifjútól, u. m. N. N. és N. N. mi általunk invitáltatják reánk következő sz. napra u. m. vasárnap (vagy más napra) 10 órára, elsőben a sz. hitnek felvételére, annakutána pedig egy tisztességes ebédre, egy vagy két tál ételre, egy vagy két pohár borra, és azután való mulatságra szívesen látjuk, és eî is várjuk; ez szómondásom kigyelmetekhez.

Esküvést megelőző éjjel virradtig tánczolnak, s ezt virrasztónak nevezik; reggel, midőn a templomba menetelre jel adatik, előjön a vőlegény násznagya vendégeivel, zene kíséret mellett, s így szól be a menyasszonyi házhoz: „Tudom szerény emlékezetben vagyon kigyelmeteknek, hogy ennekelőtte egy pár héttel történt a mi jelenlétünkben, hogy ezen tisztességes ifjú itt ezen tisztességes hajlékba eljegyzett magának egy szüzecskét, melyet meg is bélyegzett tulajdon gyűrűjével. De mivel magunkkal akkor el nem vihettük, azért is násznagy uram pártfogása alá ajánlottuk bizonyos terminusig t. i. e mai napig; tehát édes szerető násznagy uram, nincs egyéb hátra, hanem hogy azon szüzecskét tessék általadni a mi párt fogásunk alá, mivel így csoportosan fáradozunk, hogy mi is jutalmát vehessük fáradozásainknak.” Ekkor bevezetik a bőgőst női öltözetben, s azt kérdik a vőlegénytől: „vajjon az-e azon választott szűzecske?” mire ez szabódik, hogy nem az, s hogy ez se testének, se lelkének nem kell; miután még különféle tréfákat tíznek, végre bevezetik a menyasszonyt; násznagya szüleitől búcsút vesz, s leányuk nevében köszönetet mond eddigi fölnevelése és gondoskodásukért, mit átalános sírás követ; ez megtörténvén, zene kíséret mellett mennek az egyházba, hol az ifjú pár számos hívott és hívatlan vendég jelenlétében megesküszik.

Ezalatt elkészülvén az ebéd, haza jövet egy keveset még tánczolnak, azután asztalhoz ülnek, hol a vőlegény ara-azután asztalhoz ülnek, hol a vőlegény arájával egy tálból eszik, hogy összeszokjanak. Ebéd alatt Ebéd alatt történik a kásapénzszedegetés, egy nőszemély t.

i. bepólyázott kézzel megjelenik, s panaszkodik, hogy a forró kása kezét megégeté, minthogy gyógyítása sokba kerül, kénytelen kéregetésre vetemedni; ez víg enyelgésre nyújt alkalmat, mert mindenik látni kívánja a sebet, s a kéregetőnek elég gondot ad ellenkezését védokokkal támogatni.

Ebéd végefelé a zenészek részére kéregetnek, azt állítván, hogy húrjai elszakadoztak.

Ebéd után kitakaríttatván az asztalok, tánczolnak; este gyertyagyújtáskor a vőfél égőgyertyával lép a szobába, s hosszas köszöngetés után ezt mondja: ..Nemde az Isten a világot semmiből teremte, abba különféle csúszó mászó állatot, az égre pedig két égő fáklyát, napot és holdat; elmentem tehát én is szeretett násznagy uraimék számára, s mind közönségesen világosságot keresni, összejártam a világ négy részét, Ázsiát, Afrikát, Amerikát és Európát; Európában ugyan találtam egy karbunkulus gyémántkövet, melyet kapámmal vágtam, de nem vághattam, körmömmel csíptem, de nem csíphettem, így visszafordulván, azt a porból felrúgtam-s magammal elhoztam, hogy szeretett násznagy uraiméknak, s mind közönségesen legyen mivel világítniok, fogadják szívesen csekély ajándokomat.”

Éjfél felé beköszönt a vőfél, a vendégeket rendre leülteti, s minden férfi mellé egy nőt választ; ezután derekára kendőt köt, ennek hátulsó csücskét megfogja a menyasszony, a nyoszolyóleány és asszony; a vőfél három gyertyát szorít ujjai közé, s így kezdi: „Szeretett násznagy uraimék, és tisztességes vendég urak mind közönségesen! egy vagy két szóm volna, ha méltóztatnának meghallgatni: halljuk! Úgy tetszik nekem, hogy eljött már azon boldog óra, melyben a páros galamb az ö párját maga mellé kívánja, ha tehát a fölséges úr Isten engem is annyira segítene, magam is szeretném vőlegényünk mellé helyeztetni a mi menyasszonyunkat, hanem előbb meggyújtom ezen első szál gyertyát az atya Isten nevében, ki minket teremtett. Ekkor a vőfél szomorú zene kíséret mellett egyet fordul, s vele azok, kik a kendőhöz akaszkodtak; az asztalnál ismét megáll: „másodszor is meggyújtom a második szál gyertyát a fiú Isten nevében, ki minket megváltott;” ismét elébbi módon fordul egyet. „Meggyújtom a harmadik szál gyertyát is a szent lélek Isten nevében, ki minket megszentelt! Szentelje meg ezen becsületes jámbor egy pár egybekelt két ifjakat, kiket a mai dicsőséges sz. napon, a sz. hit által, a sz. oltárnál egybevezérlett; hanem én Istennek ajánlom szeretett násznagy uraimék, s mind közönségesen.” Ekkor a vőfél s kendőjére akaszkodtak kifordulnak, mire fris magyart húznak a zenészek, s ezt a v fél által elébb elhelyezett párok mindaddig lejtik, míg a vőfél a menyasszonyt fő-kötővel bevezeti, s hosszasan sorolja előgyőzedelmeit, melyeket a koszorú elnyerése által magának kieszközlött. Ekkor oda vezeti vőlegényéhez, mire kezdődik a menyasszony-táncz, s végére kiszöknek a menyasszonynyal. Hajnalfelé szétoszlik a társaság, s másnap az atyafiak végzik a lakomát.

Honderű 1845. I. 14. 133.

Dunatáji (felső) német pórok lakomái.

Az ismeretségek itt is, mint más helyeken, mivel fonókákat nem tartanak, többnyire sör és borkorcsmákban köttetnek, tánczmulatságok alkalmával, melyek igen gyakoriak, s ritka vasárnap múlik e nélkül, kivált farsangkor, s május hónapban, mely hónak előestéjén minden ifjú kedveltjének udvarába, vagy ablaka elé májusfát állit; úgy szintén bor és sörkorcsmák elé 8-10 öles gyönyörű fiatal bükkfákat piros szalagokkal feldíszítve, hegyibe vajas szarvast és egy meszely bort kötve, állítanak; ezen fáradságos munkát, vagy azonnal, vagy reákövetkezővasárnap, táncz mulatsággal enyhítik, midőn az első tánczot kiki kedvesével járja el, s innen az ismeretség mindinkább terjedvén, a bekövetkező időig gyakori látogatásokkal fűszereztetik. Advent vége felé eldöntetik az ügy, hogy Miskának meg kell házasodnia; ez feltárja szíve titkát, s ha az az öregeknél viszhangra talált, legközelebbi alkalommal kedvesével tudatja azt, ki szerénység palástja alatt szülőire hivatkozik; kiknél azonban könnyen kieszközölhető a beleegyezés, mivel a fölfödözés már nem váratlanul történik. De azért még is bizonytalan bizonyosságban marad az egész viszontlátásig, mikoron a leány értesíti választottját, hogy szülői nem ellenzik ugyan, de előbb vele akarnak szólani. Az ifjú tehát hallható szívdobogással besompolyodik a gazdához, és közel az ajtóhoz foglal helyet, a leány apja közelebb szólítja, s körülbelől ily kérdéseket intéz hozzá:

Hallom Miska te házasodni akarsz?

Igen! Szülőim is azt akarják.

És kit akarsz elvenni? A fiú hallgat . . . no hát nem mondod meg nekem?

Megmondanám, de szégyenlem.

Csak valld ki, talán én is lehetek szószólód. Ekép fölbátoríttatva, midőn nagy nehezen kivallja, hogy a Lizit szereti, s viszont szerettetik, az öreg a házasság szentségéről még hosszas értekezést tart, s tehetsége szerént elővarázsolja a, házassági élet viszonyait. Ez alatt elkészülvén a tepertyűs pogácsa, melyet a kedves készített, az ifjat jól tartják, s kedvezőválaszszal bocsájtják haza.

Utána következő vasárnap estéjén, az ifjú apjával és násznagyával, ki többnyire keresztatyákból választatik, a leányos házhoz megy, hol őket már készen várják, s a leány násznagya által fogadtatnak. Letelepedvén az öregek az asztal körül, az ifjú állva marad, s násznagya előadja, miszerént a jelen becsületes ifjú e háznál kiszemelvén egy hajadon szüzet, kinek ígéretét már bírja is, de mivel ez tanúk nélkül történt, most azok jelenlétében kívánja azt megerősíttetni. Erre a leány elővezettetik, s miután nyilatkozatát kijelenté, az öregek a házassági szerződés iránt egyezkednek, mi meglévén, ifjaink kezet fognak, s a leány násznagya bort önt keresztül rajtok, s a sz. háromság nevében megáldja őket. Ekkor a leánynak a vőlegény, vagy ennek atyja pénzbeli ajándokot nyújt, s azután a készen levővacsorához ülnek.

Másnap a násznagyok megíratják a házassági szerződést, s a felbontó rész terhére, nagyobb értékű kötést tesznek.

Azon esetben, ha a leány az ifjú házához vitetik férjhez, egészen új házi butor és eszközökkel láttatik el, és szülői birtokához képest ingatlan javakban is részeltetik, miből aztán az ifjú pár külön gazdálkodik, s magát ruházza.

A kihirdetési időközben tanakodnak az öregek, a menyegző mikénti tartása, és arra meghívandó vendégek iránt. Szabadságában áll mindenik félnek tetszése szerént akárkit meghíni, ámbár az ünnepély majd mindig a leányos, azaz kiadó háznál tartatik. Az egybekelendőknek is megengedtetik magok részéről néhányat meghíni, s különösen a leány aravezetőt, s koszorú vagy nyoszolyóleányt választ magának; ámbár ez utóbbiak száma 4-6-ra is szaporítható, de csak egynek van joga, koszorút a menyasszony fejére felkötni.

Lakadalmat megelőző napon násznagyok, mert vőfélek nincsenek, az eléjök adott írás szerént hivogatni járnak, s más nap már nem ők, hanem a vőlegény ifjú baráti hívják meg újra az előbbkelő vendégeket. Szintén menyegző előtti napon, a nyoszolyóleányok edényeket hordanak össze, a meghívott vendégek házaitól.

Az eskető reggelén, a vőlegényi házhoz csoportoznak a meghívottak, s innen zenekíséret mellett mennek a menyasszonyhoz, hol előbb ablak alatt hallatják magukat a muzsikusok, ezután a két násznagy bemegy, és engedelmet kér a kíséretében érkezett utasok beszállásolhatására, mire a gazda szabódik, hogy oly nagy számú népnek nem képes illőszállást adni, ha azonban beelégszenek azzal, mi szegénységétől kitelik, kész őket befogadni. Erre betódul a násznép, s a tekintélyesebbek, a szoba felső szögletében helyezett asztalnál foglalnak helyet. Ekkor a vőlegény násznagya egész komolysággal kikéri a menyasszonyt. Azon esetben, ha az ifjú vőül jön a házhoz, előbb ünnepélyesen meg kell ígérnie; hogy arája szülőit illő becsben tartandja, őket mint tulajdon szülőit tisztelni, szavukat fogadni, sőt azon esetben, ha öregség, vagy betegség által tehetetlenségre jutnának, gyámolítni és ápolni fogja; mire az apa elővezeti leányát, s ilyforma szavakkal adja öt vőlegényének által. „íme kezedbe adom legkedvesebb kincsemet, viseld ezután gondját, mint én eddig viseltem, soha magadtól messzire ne bocsásd, légy neki vezére és istápja, szoktasd magadhoz, mint sajátodat, értsétek jól egymást, úgy boldogok lesztek s több efféle jó tanácsokat mond neki, mire valamint ő; úgy arája nedves szemekkel köszönetet mond, s a szülők kezeit megcsókolják. A leány násznagya szintén érzékeny szavakban köszöni a szülőknek eddigi hiv gondoskodását, s kéri, hogy ezután is vezetőik lenni meg ne szűnjenek. Azon esetben pedig, ha a leány a háztól kiházasodik, azaz férjének házához vitetik, elsőbben édes anyja, testvérei, rokonai és jó barátnéitól érzékeny búcsút vesz, mit természetesen közönséges sirás követ, ezután apja őt kivezeti házából, szabad ég alatt ráadván atyai áldását, elébb érintett szavakkal adja át vőlegényének; mire tust húznak, s az egész sereg zene mellett illő rendben indul az egyházba, eskü letételére. Itt azon szokás divatozik, hogy az új házasulandóknak esküvés közben rozmarin koszorúkat tesznek fejökre, s elvégződvén a szertartás, az oltárt az egész násznép megkerüli. Templomból hazajövet, a fiatal házaspár a konyhaajtó előtt megállapodik, midőn elsőbben a násznagyok és menyasszonyvezető, azután a többiek, kiki maga módja szerént, szerencsét kivannak az új házasoknak.

Míg egyik szobában az asztalok megtéríttetnek, addig a másikban tánczolnak, s elkészülvén az ebéd, asztalhoz ülnek; a menyasszony, vezetőjével, a legfelsőbb helyen foglal helyet, körüle a násznagyok és válogatottabb vendégfüzér, úgy a többiek; az ebédnek vége hossza nincs, az ételek többnyire jól elkészítvék, pazarlásig fel vannak nyergelve Ritka eset, hogy torta s egyéb drága sütemények hiányoznak, borlevesben betálalt, rozmarin és piros szalagokkal fölczifrázott borjúfejnek is meg kell lenni. A vőlegény nem ül asztalhoz, hanem néhány legénykori barátival szolgál az asztal körül. . Ebéd alatt itt is vannak különös szokások, melyek pontosan megtartatnak, ilyenek a kásapénz kéregetés, szintén olykép, mint egyebütt, s ezután a mosogató leánykák kéregetnek; mert itt minden második étel után felszedetnek a tányérok, és tisztákkal cseréltetnek fel, nem úgy mint számos más helyeken, hol ha fölszedek is, nincs köszönet benne, mert nem mossák meg, hanem csak száraz ruhával törülik ki. Midőn a pecsenyefélék kerülnek az asztalra, a muzsikusok egyike fatálba két ágú villát ver, azt körülállítja rozmaringokkal, közepébe poharat helyez, másik kezében egy itczés palaczkban bort vesz, így elkészülve, felköszönt! az új házaspárt, és vendégeket, s poharát megtöltve, legelsőbben átalnyújtja a menyasszony vezetőnek, ki tehetsége szerént szintén köszöntést mond, a poharat kiüríti, visszaadja, s egy-két húszast vet a tányérra, ezután következnek a násznagyok, az előbbkelő vendégek, s úgy tovább, mindenik szokott valamit mondani, mely alkalommal az elszavalt különféle sületlenségek víg tréfát nyújtanak. Ez alatt gyerkőczék lopódznak az asztal alá, s a menyasszony czipőjét lábáról ellopják, melyet a menyasszonyvezető köteles visszaváltani, sokszor oly drága áron, hogy újdon párt jutányosabban vehetett volna.

Ebéd után a szoba kitakaríttatik, s miután a zenészek is jól tartattak, kezdődik a táncz; felváltva tánczolnak nemzetit, vágtatót, polkát és kendőtánczot. Éjfél előtt a menyasszonyt, tánczolás közben, egy szögletbe helyezett székre lerántják, s tettetett vonakodása közben, a főkötőt fejére kötik, mire elsőbben vezetőjével, azután a násznagyok, s így sorban a vendégekkel tánczol, végre midőn már alig piheg, vőlegényének adják által, ki szintén még néhányat fordul vele, s tánczolás alatt a szobából kisurran, és aráját a hátulsó szobában mulató vendégeknek bemutatván, nem fektetik le, hanem újra tánczra erednek, melynek csak a reggel szakasztja végét.

Másnap délelőtt félig józan, félig mámoros fővel, zenekíséret mellett, csoportosan bejárják a vendégségben részt vettek házait; szokás őket mindenhol valamivel megkínálni, s e járást slompolásnak nevezik. így múlik el a nap, és estve ismét csak tánczolnak, de kevesen győzik virradtig, s ekkor már a zenészek is többnyire kakasmódjára, azaz behunyt szemmel muzsikálnak, fejőkkel bicczentvén a dallábat. Reggelre kelvén a menyasszony bútorát, ha a háztól ment férjhez, szekerekre rakják, s miután szülőitől még egyszer érzékeny búcsút vesz, s kéri őket, hogy ezentúl is gondjuk legyen reá, sőt azon nem remélt esetben, ha férjével meg nem férhetne vagy az élni szűnnék, őt. atyai házukhoz visszafogadni szívesek legyenek a vőlegényi házhoz vitetik, hol ismét az öregek előtt fogadást kell tennie, hogy őket mint saját szülőit tisztelni és becsülni fogja, s hogy mindenekben akaratjákhoz alkalmaztatja magát.

Honderű 1845. 1. 2(:3. 5.

Egri házassági szokások.

A legény egy öregebb ember (kérő) társaságában elmegy a leány szüleihez kérőbe. Ha a leány és szülői a kérő kívánságába beleegyeznek, megtörténik a kézfogó, ezt egy kis áldomás követi. A kézfogó után néhány napra következik a gyűrűvel és kendőveli eljegyzés, azaz a fiatalok több összehívott rokonok, barátok jelenlétében gyűrűt váltanak, s a leány a legényt, ez viszont a leányt kendövei ajándékozza meg.

Ezt ismét áldomás követi. A kendőzés után a fiatal pár elmegy a plebánushoz, s kihirdetés végett magukat bejelentik. A háromszori kihirdetés ideje alatt a fiatal párok a parochián vallási oktatást nyernek. A kihirdetés megtörténte után következik az esküvő. Erre a vendégek, rokonok, vőfél által hivatnak meg. A vőfél bokrétával kalapjánál, s egy másik nagy csomó rozmarin, czitrom, fagaly s egyéb téli virágból összekötött bokrétával balkezében, s egy kis vesszővel jobb kezében, posztó ruhában felöltözve, ezen felül vagy rókatorkos mente, vagy legalább sötétkék köpönyeg öltetik, a vőfélek nagyobb lakodalomnál párosan mennek el hívogatni ily módon. Bekopogtatván a vőfélek, a szoba közepén állnak meg, s egy „dicsértessék a Jézus” után földre sütött szemmel, hosszú lélekzések közt, az egyik vőfél rákezdi: „Először is én általam köszönteti kegyelmeteket az én princzipálisom, úgymint (a vőlegény megneveztetik) hogy az Isten malasztja megszállván az ő szívét és lelkét, fölindította őtet a szent házasságra, azon kérte és gyakorolta az anyaszentegyházat, hogy mutatna neki házastársat a szüzek, árvák, vagy özvegyek közöl; de az úr Isten meg is hallgatta ő kigyelme kérését, megadván neki a szüzek (a körülményekhez képest árvák, özvegyek) közöl, úgymint (itt a menyasszony neveztetik meg) kit kendővel és gyűrűvel magának el is jegyzett. De még ő evvel meg-nem elégedvén, azt a szent hit felvételével is megerősíteni elhatározta. Azért is a holnapi napra 11 órakor a szt Mihály arkangyal parochiális templomába a szent hitnek felvételére, onnan hazakísérésére, egynehány tál déli ebédre, s kedvök szerént való mulatságra szívesen látják kigyelmeteket minden háza népestül. Dicsértessék a Jézus Krisztus.” Ezzel a hivogatás bevégeztetvén, a násznép, nyoszolyóleány stb. kíséretében 11 órakor a templomba mennek, hol az esküvés végrehajtatik. A templomba menet s onnan hazatérés alkalmával, a vőfélek elől menvén, időközönként nagyokat rikkantanak. A menyasszony szokott tisztes leányi öltözetében, fehér koszorúval jelen meg; a vőlegény, habár mástól kérte is azt, ez alkalommal posztó ruhában, s rókatorkos mentében díszeleg·. Hazatérvén a templomból, kezdődik az ebéd, ezután a táncz kivilágos kivirradtig, sőt más nap is folytattatván egész nap. A hivatalos leányokat a mulatságra újra a vőfélek hívják meg s vezetik a lakodalmas házhoz. Beesteledvén, a vő-fél vezetése mellett elmennek a menyasszony ágyáért, ezt elhozván, az új házaspár részére egy senki által sem háborítandó helyen az ágy elkészíttetik rendesen a kamrában, vagy a padon fent, vacsora után a menyasszony és vőlegény ezen magánhelyre vonulnak. A vőlegény menyasszonyát mindig az apai házhoz viszi, de ha ott a menyre szükség nincsen, onnan rövid idő múlva maguk szárnyára kelnek.

Áldomás vagy borköszöntés ebéd alatt a vőfél1 által:

Szívünk vidámítására Isten a bort adta, Amint a zsoltárban szent Dávid mondotta; No azért jó gazdánk hordóját kifúrta, Tele köcsög borát ide behozatta. Adj Isten hogy sült lúd járjon az utczába, Kovászos uborkát tartson a szájába, Az ökör is sülve járjon, Kis oldalán kulacs álljon, Az is hozzánk közel járjon; Jaj be nagyon jól gondolta, Ki a szöllőfát plántálta, S Egret vele körülrakta.

Az atyaisten teremtett egy bimbót, az a bimbó szülte szent Annát, szenté Anna szülte Máriát, Mária szülte szent fiát, a világ megváltóját, kinek neve Jézus, kit mindnyájan dicsérjünk.

Más felköszöntés.

Adjon Isten erőt, egészséget, országunkban csendes békességet, hogy oly legyen mint az itcze, mint a pincze, mint a bolt, mint ezelőtt régen volt; hogy minden ember megbecsülje egymást, mind a magyar, mind a polyák, mind a tót, mint ezelőtt régen volt. Bor ez, bor ennek a neve, fekete a szeme, zöld ennek a levele, vaskapácskával megkopogtatott tőkécskék, metszőkéssel megszomorgatott vesszőcskék, mogyorófával körülveretett tonnácskák, abban vannak ember bolondító italocskák. Néha vidámító, néha szomorító, erszényt pusztító, ruharongyosító. Most hát iszom az elment gólyákért, otthon maradott verebekért, a vőlegény éltiért, a menyasszony megmaradásáért, kelmétek kedviért s mindnyájunk egészségeért.

Meghívás a menyasszony szüleihez.

Méltó tisztelettel én általam tiszteli és köszönti az én princzipálisom, hogy ha fáradságukat nem sajnállanák, szegény hajlékunkat meg nem utálnák, úgymint eleresztett magzatjuknak meglátogatására, és tőlünk kitelhető vacsorára, és kedvök szerént való mulatságra igen szívesen látnák mind édes atyját, mind édes anyját, mind tisztelt vendégeiket. Dicsértessék a Jézus Krisztus.

Midőn a menyasszonyt f e k ü n n i k í s é r i k, s a vőfél a gyertyát meggyújtja

Szerencsés jóestét kívánok mindeneknek, Akik ezen házba szép seregbe gyűltek, Most egy igazságot mondok mindeneknek, Akik a szavamra jól rá figyelmeznek.

Minden jót kívánok, áldást, békességet,

Egy kevés ideig tartó csendességet,Üljön le helyére kérem a községet, Hadd tegyek mindennek szép kötelességet.

A szerelem tüzét, gondolom tudjátok, Magatok próbáján, kik ezt tanultátok, Midőn a menyegzőt óhajtva vártátok, Ha még nem tudtátok, most tanulhatjátok.

Etel, ital, álom, szükség ez a három,Kettőben volt részem, harmadikat várom,Azért ezt a személyt tőletek elzárom, Mert párja így kiált: jaj be régen várom.

Elviszem hát ötét feküdni párjához, Lássatok czigányok a muzsikáláshoz, Húzzatok egy csendes szép nótát álmához, Majd vígabban megyén feküdni párjához.

(A czigányok a búcsúztató nótát reákezdvén, a menyasszonya háló helyre kísértetik, s a vőfél a menyasszony nevében a búcsúztatót így folytatja)

Örülök Istenem, hogy ez napot értem,Hogy menyasszony vagyok, akit régen kértem, Te szent oltárodhoz ezen napon értem, És mint házasszemély onnan visszatértem.

Nem mondják már nekem, amott megy egy vén lány, Azért igyekeztem férjhez menni korán, Ti is lánybarátim szőjjetek fonjatok, Hogy esztendő múlva ti is így járjatok.

Vezet a vőfél a férjem oldalához, Örülök, hogy jutottam ez éjszakához, Ha vezet fektetni, reggel majd visszahoz, Majd mikor Patyaró7 reggelre harangoz.

Azon egy pár személy, ki most a padon hál, A szent házasságban két test ma egygyé vál, De egymástól addig soha el sem is vál, Míg Polonkay8 nekik koporsót nem csinál.

Magy. Erd. Kép. 1854. 4. 81-S3.

Egri pinczézés.

Az egri pinczézés, vagy pinczejárás, látogatása egyike a legsajátságosabb és kedélyesebb magyar mulatságoknak, s igeu helyesen pótolja az a kávéházi gőzélet fanyar időtöltéseit. Egerbe egész utczák, sőt egész városrészek csupa hegyaljába vágott pinczék, és csinos

7 Az egri harangozónak a vezetékneve.8 Az egri asztalosnak a vezetékneve.

borházakból állanak. Az ily pinczék előrészei tágas sajtószínek, hol a gazdák szüret idején borkezeléssel foglalkoznak, s ekkor valamint máskor is, leginkább szeretnek itt mulatozni. A szomszéd, rokon, barát és ismerős vegyesen itt szokta egymást felkeresni, egy-egy jó pohár borra behívogatni, de azért mindenki a maga körében és szőrűek közt mégis legjobban találja fel magát. Vannak itt rögtönzött, vannak készült összejövetelek, mulatságok; amaz egyszerűbb, fesztelenebb; az utóbbi nagyobb czeremoniával jár. Ha kevesen vannak együtt, a hordó fenékre rakják a boros kantákat s a harapni valót, ha pedig nagyobb társaság gyűl össze, deszkákat tesznek a hordókra, s az így improvizált asztalra némelykor fel is terítenek, s válogatott ételek és italokkal halmozzák azt el. Az ily pinczelakmározások főfűszere, a lelkesítő zamatos egri borokon kívül az, hogy itt többnyire bizalmas, meghitt emberek szoktak egymással minden tartózkodás nélkül, s vidám jó kedvvel társalogni, szebbnél szebb magyar népdalokat danolni, s olykor czigányzene mellett tánczra is kerekedni. Az ily pinczedáridókból a különben legmogorvább ember is jó kedvvel szokott haza ballagni.

Magy. Erd. Kép. 1864. 4. 38.

Egri apróbb szokások.

Egyik főfoglalkozása az egri népnek az aratásra való menetel, mi így történik:

Búzaérés előtt egy pár héttel, két ember elindul az alföldre búzát nézni, s ha valamely határban jó életet talál, a tulajdonossal arató részben megegyez, meghatározván ez alkalommal az aratók számát is. Az ily búzanéző, kit később gazdának neveznek, fogad, vagyis vállal maga mellé annyi számú aratót, mennyit kiállítani megígért; minden bevállalt közarató, a gazdának bizonyos mennyiségű pénzt tartozik lefizetni, 30 krtól 1 ftig. Ezen pénzből először a búzanézők vagy gazdák fáradsága jutalmaztatik meg, mi megmarad, azt közösen áldomásul megisszák. Ha az aratás ebédrészre vállaltatott, azaz ha a tulajdonos az aratók életéről nem gondoskodik, akkor az aratócsapat, nagyságához képest, egy vagy több asszonyt is visz magával, ki is részökre süt és főz; az ily asszony szintén bizonyos aratórészt nyer jutalmul.

A kapás rész tánczmulatságát nem köti a téli napokhoz, hanem tart úgynevezett ivót télen nyáron egyaránt. Nyárban az Isten szabad ege alatt, vagy ponyvasátor alatt a mulatság jobb lévén a szűk szobainál, az ivót a legények adják, azaz annyi pénzt gyűjtenek össze, mennyit a czigányoknak s azon háztulajdonosnak, ki udvarát vagy szobáját e végre átengedi, fizetni kell s kész az ivó, hová a közre fizetett legénynek joga van leányokat hívogatni. A mulatság neve ivó lévén, s itt hetyke legényeink az elégnél többet szokván inni, ritkán múlik az el veszekedés nélkül. Azért az ivót a városi hatóság engedelme mellett lehet tartani, valamely tanácsnok vagy a fertálymester felügyelete s jelenlétében. Azonban e mellett is gyakran előfordul a verekedés, s az odaérkező városi hatalomkar, ha békét akar eszközölni, ütlegeket osztogat, s viszont ütlegeket kap, míg sikerül a mulatságnak véget vetni, azaz szétkergetni azt.

Pünkösd napján a mátkatál küldözgetése van szokásban, azaz egypár fiatal 8-10 éves leányka szép fehér ruhába felöltözik, fején koszorúval, kezében tányért tart, melybe koszorú formára font kalács tétetik, a kalács közepébe pedig egy kis üveg bor. A tányér tarka kendővel befödetvén, ez neveztetik mátkatálnak. A legény ismerős leányhoz, a leány viszont legényhez küldvén azt. A tálat hordozó kis leány megnevezvén a küldőt, egy-két krajczár ajándékot kap; egyszersmind megtudakolja, hogy azt tovább hova vigye. Egy kedvelt költőnk következőleg szavaltatja a mátkatálat hordozó kis gyermekeket:

Nyissák ki az ajtót,

Nagy tisztségben vagyok,

A kendtek lányának (fiának)

Mátkatálat hozok.

Van tojás benn páros,
Piros mint orczája,
Mézes bábkalácsból
Édes csók is rája.

Van benne szerelem, Nagy szív, fölírássál: „Soha nem lehetek Boldog senki mással.

Van benne barátság, Bor az édeséből, Meghal a bú tőle, De a szív kiépül.

S mindennapi kenyér, Ε kalács képében, Hozzá Isten áldás, A szentelt só légyen.

Van a tormából is, Hogy ne csak vigadjonÖrömében, hanemKönyre is fakadjon.

S hogy ne legyen semmiHiány, itt a bölcső, Házi eszköz szinte, Ha nem is legelső.

Háromkirályok hetében, a gyermekek ketten hárman szövetkezve, a Krisztus születésére vonatkozó danákat énekelnek az ablakok alatt, miért ók is krajczárokkal jutalmaztatnak.

A kapás ember sírt ásni egymásnak ingyen megy el-mikor is a sírásó étel és itallal ingyen láttatik el. Temetés után a legszegényebb is tort tart, hova a sírásók, rokonok s egyéb jó ismerősök is meghivatnak.

Magy. Erd. Kép. 1854. 4. 79. 80. 81 és 82.
Délibáb 1853. 1. 447.

Egyházkelő.

Régi szokás az is, hogy az asszony mihelyt túl esett a szülés fájdalmain, s az ágyat is elhagyhatta, templomba megy hálákat adni Istenének. Az ilyen asszonyokat nevezik aztán egyházkelőknek.

Eklesia követés.

Ez hajdanta nagy szokásban volt, s abból állt, hogy a templomban a bűnöst fekete székbe ültették, s fekete posztóval takarták el. Isteni tisztelet végeztével a pap elolvasta előtte bűnét és bűnbánatát, melyet az utána tartozott mondani.

Magy. Erd. Kép. I. köt. 178. l. Hornyik „Kecskemét töiténete” II. 211.

Elgyűrűzés és története.

Mindenütt egyformán történik az elgyűrűzés, a házasulandó ifjú két atyjafijától a leánynak a jegygyűrűt megküldi, mit az elvevén (természetesen a kérés és mátkaság után) ő szintén nőrokonai közbenjöttével keszkenőbe kötve küldi meg gyűrűjét . . . stb. . . .

Hajdan törvény létezett, hogy a házasulandók gyűrűje vasból legyen, annak jelentőségéül, hogy a házasok közti szeretet és hűségnek is erősnek kell lenni. Most nemesebb érczből van, s jelenti a legnemesebb czélt; adatik pedig a bal kéznek kis ujj melletti ujjára, mert az orvosi tudomány szerént az embernek ezen ujjáról egy ér megyén föl egészen a szívhez, amelyben a szeretetnek széke van:

Ha kérdezed mit jelenthet Jegygyűrűd, mely kerekded, Azt: legyen mint ő végetlen Hittársadhoz hivséged.

Nyáry „Egyházi legen.”

Erdélyi lakadalmi és házassági szokások hajdanában.

Régen a magyarok igen fiatalon házasodtak9 Midőn házasodni akart a fiatal ember, előre külde egy rokont vagy más valakit az illető házhoz, hogy kitapogatná, szívesen fogadják-e? Akkor paripára ült, s inasai kíséretében vacsorára megjelent. Asztalnál az ifjat a leánynyal szemben ültetek, nagyot ittak, s reggelig tánczoltak, mire a fiú eltávozott. Akkor szemben ült, most pedig ha nem a leány mellé terítenek neki, tudhatja, hogy nincs elfogadva. Ha a leányt oda Ígérték, az ifjú ismét megjelent. Vacsora előtt a leányt az ebédlőbe kihozták. A számos atyafiságnak a fiú térdet hajtott, czifrán, kardosán, lódingosan a leányhoz közeledék, s ujjaival megüté gyöngén a leány újjahegyét. Ebből állt a kézfogás, mire a leányt bevitték. Akkor a fiú két atyjafiával gyűrűt külde be, mire belől egy skofiúmos keszkenőre akasztva küldetett ki a leány jegygyűrűje. Ekkor az ifjú két atyjafiát újlag beküldé, s hitre kérte ki a leányt, mire a leányt kihozták. Most az asztalra gazdag szőnyeget terítettek, szőnyeget az asztal elébe, mire a pap reáállt, utána a fiú, s végre vezeték a leányt. Itt lefolyt az eskü, s a földön lévő szőnyeg a papé lett. Azalatt felterítettek, vacsoránál az új párt ismét egymással szemben ültetek, s vacsora után éjfélig tánczoltak.

Reggel felkelvén, a fiú mátkájának, ha főúr volt, 100 aranyat külde, s feles ajándékot osztogata. Erre elbúcsúzott és elment. Míg mátkások maradának: a leány a fiút bátyjának, a fiú húgának czímezé a leányt.

Régebben a leánynézőnek a vacsoránál tojást adtak volt fel, s azt szégyen nélkül meg kelle ennie. Ez pediglen három szégyent követettel: első volt ha híg tojást kemény, vagy keményt hig gyanánt tört meg; második ha sózásnál kifolyatá; harmadik ha több vagy kevesebb kenyeret metélt fel mint kelle.

A nász napját kitűzték. A fiú előre szállás-készítőket küldött jövetre menetre, oda bort és vágó-marhát. Maga pedig feles néppel indula meg. A lakadalom előtti napon megérkezett a szomszéd faluba, s izent a leányos házhoz, hogy mikor készen lesznek, üzenjenek. Mire készen valának, megindultak. Elöl két úrfi ment, paripán, tigris bőrben, forgósán, s előköszöntőknek hívák; ezek a menyasszony gazdáját násznagyuk nevében köszöntötték, azok szívesen fogadták borral, s három tánczot osztottak nekiek. Ezek visszalovagolva, megvivék, hogy várva vannak. Ekkor a vőlegény paripájáról hintóba ült, a násznagy mellé. Elől ment a két úrfi, utánok indultak a zenészek, utánok a násznép, itt jött a vőlegény, mindenik szekér mellett tigrises, párduczos ifjak. Mikor oda érnének, megálltak, paripákat hoztak elő mind két félről, a leányos háztól még egy gyűrűt is, s az ifjak egy adott jelre versenyt kezdenek futni, s ki a gyűrű repítőkhöz leghamarabb ért, az volt a nász hőse, azé lett a gyűrű. Akkor

9 Vagy mint Cserei mondja „mihelyt anyjok teje szájokról elment, már házasság után láttak.” Lásd Históriája

465. 1.

megszálltak a faluban, újba öltöztek, s a vőlegény menyasszonyának ajándékot külde, mi ruhából; s arany pénzből állt. Az ajándékot a fö gazda vette át, ki mindig fő úr vala, s aranyos pálczát horda. Ennek több vicze-gazdája lévén, ezek zöldre festett pálczával járkáltak. Εlakomákra rendesen hosszú szint állítottak fel, miket télben fűthetőkké készítettek.

Mikor már a leányos háznál készen voltak, megindult a násznép. Kétfelőlről egymást muzsikával s lövésekkel köszönték, s mire összejöttek, a két fél egymással kezet szoríta; a násznagy pedig köszönté a háziakat, mit a főgazda fogadott Erre haza mentek, be a lakoma színbe, megkezdődött a mozsdás, s asztalhoz ültek; de kést, kanalat egynek sem adtak. Asztalfőn a mátkapár ült, de a menyasszony egy falatot sem evett, hanem szemei törlésével mulatá magát. Hosszas volna leírni, mily renddel ültének. Elég, hogy végre az ételt muzsikaszónál felhozták, felrakták, felálltak, s a pap megáldotta. Ezek után kezdődött a főgazda kínálgatása.

A színben két karzat volt, egyikben a vőlegény, másban a menyasszony zenészei muzsikáltak. Ε kívül egy sereg pohárszék állt, egyiken mind ezüst, másikon mind ón, s a többieken mind egyéb hólyagos kupák.

Mikor ideje lőn, a főgazda beadatá a bort, még pedig vagy nagy ezüst kehelyben, vagy veres fazékban. S mivel némely lakodalomban négy-öt fogás is volt, nagyokat ittak, s a pohárköszöntések nagyban mentek. A vicze gazdák e közben körül járták az asztalt, ügyeltek a szükségesekre, s kínálgaták a vendégeket.

A szolgák sem koplaltak; a falusi nép számára pedig ökröket sütöttek; s ott mellé elég kenyeret és bort adának.

Mire a gyümölcsöket, befőzteket is elkölték, felkeltek, az asztalt eltakaríták, s a főgazda tánczot kezde osztani. A tánczot a násznagy a nyoszolyóasszony, a vőlegény a menyasszony, s a vőfél a nyoszolyókisasszonynyal nyiták meg. Hármat tánczoltak. Második táncz volt az örömatyáé és anyáé s két pár gyermekéé, vagy ezek nem létében, legközelebbi rokonáé. Ez alatt a menyasszony harmadszor öltözött ; ekkor haját kifonták, s hátán leeresztek. Az addig viselt gyöngyös pártát most virágkoszorú válta fel. Így felöltözve a színbe vivék, hol a czigányok a menyasszony tánczát kezdek húzni, mire a násznagy vele tánczolni kezde, s övéitől kezdé búcsúztatni. A menyasszony e táncza csak séta volt, mert ő első nap nem tánczolt. A búcsúztatás pedig abból állt, hogy a leány apja és anyja lába elé borult, a násznagy az ő nevében megköszönte hogy felnevelték, a leány pedig szülői kezeit megcsókolá, megcsókolák a szülők is gyermekeiket. Ekkor a násznagy a leányt a vőfél kezébe adá, ki vele tánczolni kezde. Hat égő szövétnekes ifjú jelent meg erre, kik a leányt a nyoszolyóasszony s kisasszonynyal körültánczolák. Vége lévén a táncznak, a szobából kirepíték, s vitték a vőlegény hálószobájába. Ekkor a vőfél kardot vont, azzal a leány fejéről a koszorút lemetszé, s magára hagyták, csak a nyoszolyóasszony maradt benn vele. A vőfél tánczra kelt, s táncza végén a koszorút, mit addig kardjában tart vala, négybe vágta, jelentvén, hogy az illetőbevégezte leánysági pályáját.

Virradatkor bement a nyoszolyóasszony, s a menyecskét felöltöztette a vőlegénytől kapott köntösbe, fejére keleti gyöngyös főkötőt is tévén. Felöltöztetvén, legelsőbb férjének mutatta be, azután szülőinek. Azonban mielőtt felkeltek volna, a muzsikusok nekik s nász-hivatalnokainak hajnali zenét csináltak.

Most másod napján már új házasoknak nevezték őket. Vőfél s egyéb nevezetek egész lakadalom alatt megmaradtak.

Másod nap a vőfél lóra ült, ugy járta el a vendégeket a faluban házról házra, s megmarasztotta ebédre. Ε nap nem a gazda, hanem a vőfél készítette a reggelit és mézesbort, mit csókos pohárnak neveztek, ugyan ő osztá a tánczot is. Míg a reggeli készült, az udvaron felállított mászófára mászással tölték az ifjak az időt, melynek tetején néhány arany, vagy öt sing posztó, és egy palaczk bor volt.

Amint kész lett, a vőfél vendégeit leültette. Legelőbb felhozatta a meleg mézesbort, melyből rendre ittak, mire egymást rendre csókolták. Azután jött az étek, de kurtán reggeliztek, hogy tánczolhassanak, s tánczoltak egész ebédig, mi este felé volt. Ebéd előtt mintegy órával a nők eltávoztak.

Ebéd idejére a nők lejöttek. A gazdái hivatalt a násznagy, a gazdasszonyit a nyoszolyóasszony ismét felvette. Megmosakodtak és leültek. A nyoszolyóasszony ekkorra annyi bélest süttetett, amennyi asztal volt, s azt nyoszolyóaszszony bélesének nevezték. Süttettek egyet külön a vőfél számára is, mibe gyakran a bele tenni szokott riskása, őzmáj, mézes szilva, s egyebek helyett, apró tiszta ruhadarabokat, s rézvesszőket rakatának, mi ki nem látszott. A tanulatlan vőfél, ha nem ügyelt, neki esett késivel, hogy felbontsa, s gyalázatban maradt. A tanult vőfél előbb villával megszúrogatta, s kitanulta miféle béles, s a rézvesszőket s egyebeket belőle kiszedve, a nyoszolyóasszonynak gazdálkodott tányérán vele . . . kalács folytonosan elég volt, mi ha elég bőven nem költ, a gazdasszonyok nehezteltek. A fő gazdasszony mindig egy főúrnő, ez alatt álltak a vicze-gazdasszonyok. Vajas étkek nem valának, hanem magyar módra szalonnásak. A vajas étek csak elrontotta volna az akkori magyar gyomrot. Az asztal fölé kárpit volt vonva, mi egy lakodalomban, hol a fejedelem is jelen volt, ötszáz oroszlános tallér vala Konstantinápolyból. Ebéd után ismét tánczra kerekedtek, mi éjfélutánig tartott.

Harmad nap, mikor el akartak menni, a menyasszonyi hozományt, mit összeíratának, szekérre rakták. Akkor a leány anyja a nászhivatalnokainak ajándékokat külde, mi aranynyal ezüsttel varrott keszkenőkből állott.

Elmenvén pedig a nász, kezdődött a gazdák és gazdasszonyok megvendégelése. Mire aztán a házi ur mindeniknek ajándékot ada, kinek pénzt, kinek köntöst, kinek paripát.

Haza érvén a vőlegény, ott a lakoma újból kezdődék, s három napon át az előbbi renddel folyt.10

Az itt leirt lakadalom, a nagyobbszerű lakadalmak leírása volt ugyan, de ilyes volt a kisebbek mintája is.

Napkelet 1859. 131-133. Kővári „Magy. Csal. Köz. Visel, és Szók.” 88-98.

Erdélyi keresztelési szokások hajdan.

Régen, mikor a magyar előtt nyitva állt a közélet, a polgári és hadi pálya szerencséje: a keresztelés a családi élet egyik legnagyobb örömünnepe volt, mert minden gyermek újabb áldás vala a házon.

A keresztelőnél első gond volt a keresztkomák keresése, kik vagy a rokonságból, vagy a ház azon barátaiból álltak ki, kiket verség nem fűzött a családhoz, hogy ez által is közelebbi viszonyba jöjjenek. Mert régen igen gyakran megesett, hogy az elhalt szülő helyét a keresztszülők pótolák, vagy ha szükség nem volt reá, kötelességöknek tárták a keresztgyermeket folyvást ajándékozni, s végül neki véghagyományozni. 11

Ha gyász vagy harczi idők jöttek közbe, a keresztelés évekig elnyúlt; végre összejöttek, s nagy lakomát ütöttek. Sajnálattal kell megvallanunk, ma már e lakoma részleteit nem ismerjük, s csakis a fenforgó személyzet megajándékozása módjáról van némi ismeretünk. Ilyen az, hogy mikor a bába a gyermeket a keresztelőre készíté, szokás volt azt megtekinteni, s mosdóteknőjét pénzzel tölteni. Erre oly formák következtek, miket Rontó Pál beszél saját keresztelőjéről:

A bába engemet szépen bepólyázott,

Mint pünkösdi királyt, tarkán pántlikázott.

Egy fehér abroszszal asztal teríttetett,

10 Hogy voltak, s pedig gyakorta hosszabban tartó lakodalmak is, bizonyítja Stibor vajda esete, ki egy évig;bizonyítja II. Rákóczy Ferenczé, ki Zrínyi Ilonával, szintén vagy hat hónapig lakadalmazott. 11 Így szerezte Bethlen János Budaitól Alsó-Rákost egyik gyermeke számára. L. Kemény J. Önéletleírása 314.

S ami szükséges volt reája tétetett. A komák szép renddel mind e körül álltak, Czeremóniához fogjon a pap, vártak. . . A komaasszonyok hosszú fátyolokkal, Zöld rázsa szoknyában, reczés ingválokkal. . . Keresztanyám felvett bábától karjára, Keresztapám uram állott a jobbjára. Mihent megöntözött a pap engem s megkent, Keresztanyám velem anyám ágyához ment. Sok kívánások közt letett az ágyára, Többi asszonyok is körül a lóczáraÜlvén, az anyámnak sok köszöntést tettek, Mily gyönyörű volnék, arról beszélgettek. . . Felálla végtére a komák fejébe, Keresztapám s óráit azoknak nevébe. . . Míg a prófécziák eképen folytattak,Étkek asztalokra addig felhordattak. Az asztali áldást a pap elmondotta, A sok koma Amen, Amen kiáltotta. . . A betegágyasnak az egészségeért, Ittak a gazdáért, ittak a gyermekért. Így ültek volt együtt egész hat óráig, S vígan ettek mindig, napnak elfogytáig.

Kővári Magy. Csal. Közéi. Vis. és Szvk. 86. lap.

Erdélyi temetési szertartások hajdan.

A sir, e hely, melyből három sing koldusnak királynak elég, tán mindenütt egyenlő, s régen divat, hogy minél gazdagabb volt valaki, annál mélyebb sírba fektetek.

A halálesetet és temetés idejét, szomorú jelentések által tudaták, melyek a mostanitól főleg az által különböztek, hogy hosszabbak voltak, s félivalaku papírra vannak nyomtatva, s a hátramaradtak többnyire saját kezűleg írták alá, még pedig az özvegy, mint árva ez és ez.

A koporsók kiállítása régen igen költséges. A gazdagabbak belől bársony nyal vonaták be, a szegényebbek olcsóbb kelmével. Kívül festés helyett szintén kelme jött reá, mi a gazdagokról fehér vagy fekete bársony, a szegényebb férfiaknál fekete bakacsin; az ifjú emberek koporsótakarója zöld kamuka, mi aranyos virágokkal, tollal volt díszítve, a leányoké fehér selyem vagy gyolcs, mit virágkoszorúk borítanak.

A koporsók bársonyába ezüst szegeket vertek, ugyanazzal szegzék reá a családi czímereket, nőére úgy mint a férfiéra.

Amint valaki meghalt, mikép ma is, koporsóba tevék, vagy mint mondani szokás, kinyújtóztatták. A ravatalt, melyre à koporsó jött, szőnyegek fedezték. Az öltözék, mit ráadtak, rendesen vékony kelméjű, a nadrág bőr vagy gyolcs kapczás, feje alatt drága vánkos, a süveget régen fejébe vonták, a fejedelmek korában csak melléje tették; kezébe szép varratos keszkenőt adtak. Emellett, főleg a nőket, ezreket érő ékszerekkel, gyűrűkkel, arany-ezüst csipkével; aki harczon esett el, veres Süvegben temették.12

A nők halotti ruhája fehér szoknya, hasonló váll és előruha.

Ha valaki városon, vagy családi temetkezőjétől távol halt el, és szállítani kellett, a koporsó alá, hogy ne rázódjék, tövisét tettek, s a koporsót és szekeret földig érő fekete posztóval vonták be.

A szt.-imrei csata hősét, ki mint Hunyadi J. esett el, Kemény Simont, ily bőrtalppal fedezték fel gáldi sírboltjában. L. Bolyai „Kemény Simon” 35. 3.

Mikor kiindíták, legelöl mentek a diákok és papok, utánok a férfiak, a férfiak után a halottas szekér, melynek posztóját két felől hat legény fogta, s ha katholikus volt, hat szövétnekkel vették körül; ha neje volt s nőrokonai, azok hintóban kísérték, de a hintó bőre le volt eresztve.

A város végéről a kíséret visszament. Csak a legközelebbi rokonok kísérték tovább. Futár járván elő!, ha helységeken vitték át, a harangot meghúzni tartoztak; ha pedig oly falukon haladtak, melyben a meghalt vallása képviselve volt, a pap és kántor majd a határszélig elébe jött, s énekszóval kísérék át; addig a koporsótakarót leeresztek, s a hat legény széleit fogta; máskor fel volt aggatva.

Mikor a testtel haza értek, ha katholikus volt, misét, ha protestáns, prédikácziót tartottak; s míg a temetéshez készültek, valamely arravaló boltba letevék.

Letévén, az ország kathalogusa szerént, az ország rendéihez meghívó leveleket küldtek, melyben az urakat és asszonyokat meghívák. Addig is a harangot mindennap kétszer meghúzták, meg minden Muban, hol a megholtnak bár mi kevés részjószága volt; otthon pedig minden vasárnap a templomban könyörgés, a háznál pedig zsoltárt énekeltek, vagy ha katholikus volt, misét tartottak.

Ami kis városokban s falukon most is megvan, nagy divatban volt a nők részéről a halott látni menés, körülülték a koporsót, s a meghalt érdemeit emlegetve, siraták.

Az özvegy valamíg férjét el nem temették, azon jószágából másba nem mozdult, sőt otthon sem ment ki szobájából, sem udvari embereivel nem ebédelt.

A temetés intézésére, mint a lakodalmaknál láttuk, fő és algazdákat kértek fel. Az udvarra nagyszerű szint építettek, azt belől bevonták posztóval; bele prédikálószéket, vagy oltárt, mit szintén gyászba borítottak; közepére magas emelvényt, melyre a koporsó jött; a szín ajtaja körét szintén posztó takará, s mindenikre és mindenüvé a megholt czímereit reászegezék.

A temetés előtt néhány nappal a gazdák megjelentek, s a temetéshez készültek. A meghívottaknak szállásról gondoskodtak; ha az udvarban nem fértek, a faluban; s miként lakodalmi alkalmakkor, minden ember szállását kiczédulázák.

A temetés előtti napokban a rokonok is megjelentek. Sőt azelőtti napon a meghívott idegenek egy része is.

A temetésnap hajnalán a testet kihozák, s feltették az emelvényre, s földig érő posztóval takarák. Valamivel később, a szín elé, két fegy vernök állott, fekete bakacsinba vont lován, pánczélba öltözve, leeresztettél sisakkal, az egyik kezében buzogány, másikéban fekete lobogó; a halott fejéhez fényesen felöltözött férfi állott, kezében a megholt ezüst czímere, ennek nem létében, aranyos zászló, melynek egyik felén czímer, másikon sírirat. Ε mellett ha tanácsúr volt, tizenkét, ha nem volt, értéke szerént kevesebb s drágán felszerelt paripát állítottak fel a szín előtt.

Közelgetvén a temetés órája, a harang megkondult. A gyülekezet megjelent. Kisasszonyokat a temetésre vinni nem volt szokás, ha mentek is, szállásukon maradtak, kivéve ha a háznak közel rokonai valának. Az egész gyülekezet lehető legegyszerűbben volt öltözve. A férfiak setét dolmányban, mentében, szőr zsinórral és gombbal, selyem övvel, nyestes fekete durva posztó süvegben; a nők szederjes vagy viola szín posztó szoknyában, fekete csipkével, selyem zsinórzattal, fejőkön hosszú fekete fátyol, vállukon bársony palást, s nyakukon igen apró gyöngy, derekukon fekete kláris öv, A keserves férfiak viselete borzos fekete posztó, de a korunkban gyászt jelelő fátyolról semmi emlékezet, azt úgy látszik, németektől vettük át. A nőkeservesek, a főkötő és fátyol helyett, lenszövetből burkot illesztettek fejökre, melyről hátul, fátyolszerűleg, hosszú vég csüngött a földig, vállukon egyszer ványolt durva posztó palást.

Felgyűlvén, a papok elfoglalák gyászba vont székeiket, hat ifjú, égő szövétnekkel a koporsó mellé állt; a czímereket, melyek selyemre és papírra voltak rajzolva, osztani kezdek, igen a gyászversezeteket.

A keservesek jöttét egy gazda nyitá meg, szép lassan; utána jöttek a férfiak azon renddel, hogy a legtávolabbi rokon legtávolabb esett az özvegytől. Eszerént legelsők voltak a sógorok, utánok a távolabbi s közelebbi rokonok, ezek után a vők, végre a megholt fiai, szülői, testvérei; a férfiak után vezeték a nőket, két felől karon fogva, úgy miként a főgazda elrendezte volt.

A színbe érve, a keservesek a koporsó körüli székeket foglalák el, a legközelebbi rokonok ülvén legközelebb; ha atyát temettek, fiai fejéhez álltak meg; s bár kit temettek, nő és férfi cselédei, gyászba öltöztetve, lábaihoz voltak felállítva.

Kezdődött a szertartás. Ha protestáns volt, a könyörgést és prédikácziót, magyar vagy deák oratio, ezt búcsúztató-vers követte.

Végezvén, kiindultak a testtel. Ha a halott katholikus volt, minden férfi gyertyát kapott kezébe.13 A menet élén a deákság és papság; utánok a trombitások, töröksíposok, kik a deákok éneklését zenéjökkel váltogaták, s ezeknek a temetésre oly keserves nótájok volt, hogy még a férfiakat is sírásra indították. Ezek után jöttek az urak, még pedig ha a temető távol volt, hintón, utánok a község gyalog; úgy a testet is az első esetben szekérre tevék, különben hat vagy nyolcz férfi emelte. Nyomában a keserves nők, ezekében az úri asszonyok hintói mentek, s az egészet a népbeli asszonyok rekesztek be.

Némelyek a temetőben is szint emeltettek, s a szertartás ott másodszor kezdődött. Onnan a koporsót a sírra a legközelebbi rokonok tették le. A fekete zászlót és kardot a fegyvernökök összetörték, s a koporsóra vetették; némelyek, római szokás szerént, egy göröngyöt is vetettek utána; az ezüst czímert, aranyos zászlót a templom oldalára tűzék fel.

A nők temetése szintén hasonló, csakhogy trombitások s felszerelt paripák nem voltak.

Vége lévén a temetésnek, torhoz ültek, még pedig minden nem és osztály külön teremben, külön a keserves férfiak, külön a keserves nők; de sehol két fogásnál több nem volt, gyümölcs nem rekeszté be, s pohárköszöntésnek helye nem volt.

A kárhoztatásig költséges, de gazdag lévén a kor, csak annyiban volt káros, mennyiben a tehetlenebbek is utánozni erőlködtek. Némelyek minden jószágaikban elprédikáltaták halottjaikat, egész templomokat vonattak gyászba, cselédségek légióját feketébe öltöztetek, fáklya gyertya égetésnek vége hossza nem volt; némely halott után egész kötet prédikátió, vers és orátió maradt nyomtatásban, mely utolsóknak a volt feladata, hogy a megholt családfáját minél felébb vigye Noé felé.14

Kővári Magy. Csal. Közél. Vis. és Szók. 101-110.

Farsang eltemetése.

Több helyt a farsangot hamvazó szerda délutánján el szokták temetni, mely szertartás következőképen megy véghez: Egy férfialakot kitömnek szalmával, s a korcsma asztalára terítik ki, mint valami holtat, mire egy leginkább bor-ivásról nevezetes egyén, hosszú ingbe öltözve, beszédet tart a mulandóságról, melybe különféle ízetlen tréfák szövetnek, s ezt az ájtatos hallgatóság féktelen hahotája követi. Befejeztetvén a beszéd, az alakot fölemelik, s a falu végére viszik, mit nagy csoport bámész nép szokott kikísérni, hol azután még néhány versezet szavaltatik valamely régi bordalból, s végre az alakot levetkőztetve, a korcsmába visszatérnek, s ott a múlt évben elásott boros palaczkot előveszik, sorba kóstolgatják, s az utolsó termésből ismét másikat ásnak el. Ezután tánczra kerekednek, melynek többnyire csak a reggel szakítja végét.

Honderű 1847, I. 93.

13 Mikes Kelemen temetése, volt az első, hol a protestánsoknak adni nem kezdettek. Bethlen M. Élete II. 49. 14 Ε szokás még a múlt században is annyira tartá magát, hogy némelyek temetése 10-12,000 frtba bele került. Minek következtében egy 1747.ápr. 16-ánkelt felsőbb rendelet a temetési fényűzést, igen okosan, korlátok közé veté. így estünk át aztán a másik szélsőségbe, miszerént ma már csak is egy könyörgés, s csendes kíséret teszi egy-hangúvá vált temetéseinket.

Felsőbányai (Szatmármegye) kakasütés.

Ez itt leginkább a nősülési ünnepélyeknél fordul elő. A lakoma előtt ugyanis vagy két héttel, sőt néha egy hóval, a leendő menyasszony, ha saját házuknál nincs, a piaczon is bármi áron szerez egy jóravaló kakast, melyet hizlalnak a lakoma napjáig. Ε napon az esketési szertartás után ebédjöket végezve, a násznép s önmaguk mulatságául rendezik a kakasütést.

Téres helyen, de többnyire az utczán, hosszú zsinórra fűzik a kakast, s azután egy czölöphöz erősítik meg. Míg ez kívül történik, addig benn a házban a vőlegény szemeit kendővel bekötik, és zene s kiabálások között kivezetik a czölöphöz, hol a násznép közöl egyik kilép, s a vőlegény kezébe egy oly hosszúságú rudat ad, melylyel a kakast azon helyről elérheti. Most arczczal a kakas felé fordítják, azután az adott jelre néhányszor meg kell fordulnia azon helyen, mit ha megtett, kezdődik a valódi kakasütés, s azalatt a zene folytonosan szól. A körülálló násznép feszült figyelemmel nézi a bekötött szemmel hadonázó vőlegényt, kinek sikertelen ütésein kedvtelve mulatnak; de ha sikerült leütni a vergődő állatot, leoldják szeméről a köteléket, s az elszédült kakas nyakát elszakítva, a főt a rúd végére tűzik; az eddig halk zene erősebbé válik, vegyülve a jókedvű násznép kiáltozásával, s így vonulnak be a lakba. A megölt kakas húsa este adatik fel, midőn már a táncz némileg kifárasztá őket, mely étkezésnél leginkább az elvérzett kakas története, s a vőlegény ügyes vagy ügyetlen ütései képezik a beszéd tárgyát.

Vas. újs. 1864. 506.

Garan szt. benedeki lapáttáncz.

Élt vagy 100 év előtt Garan Szt. Benedeken egy Szentiványi Raphael nevű jókedvű apát, ki a közel szliácsi, szklenói és vihnyei fördőkbe utazó, hozzá beforduló vendégeket mindenkor szívesen látta ebédre, mulatságra, lapáttánczra.

A protoculum, melybe minden vendég az egyik oldalán veres, másikon fekete lapáttal a magáét kikapta, s a kapottat maga a fél, vagy az apát nyugtatta, 1761-től 1799-ig vezetve, máig is látható az ottani apátságnál, magyar, német, tót, sőt franczia nyelven irt ily forma nyugtákkal:

1) Lapáttánczczal szokták a farsangot végezni, Benedek várában pedig legelső jövetellel lapáttánczot jártak, velem is eljáratták, ezzel bizonyítom, die 7. martii 1794. Sz. A.

  1. Bebotlott Botlik Pál Benedek várába, Vélvén szerencsés lesz prókátorságában, Meg is nyerte pőrét, melynek jó bérére, Három fapecsétet nyomtak . . felére.
  2. Harmadnapos menyasszonynak kérésére, Szent Benedeken személye mentségére, Kegyelem nem használt esedezésére, Most lapát üttetett neki jobb felére. Nem fordulhatott máskép kegyelem sorsa, Mert megcsípte a lapátnak borsa, így emlékeznek Szent Benedekről, . . . Julianna menyasszony, ... és Zsuzsanna kisasszony.

Üstökös 1862. Jan. 11.2. sz.

Gergely és Balásnapja.

Némely kisebb faluban Gergely és Bálás napján az iskolás gyermekek, amint ők nevezik „kassatumot” járnak, azaz mesterük részére dudaszó mellett házról házra kéregetnek; különféle bakugrások közt belépvén a házba, így kezdik az éneket:

Ma vagyon sz. Balás püspök napja, S azt ami régi szokásunk tartja, Hogy a szegény diákok házanként járjanak, Adjatok gyermekecskét,

Hadd tanuljon a-b-c-ét, Totus campus debitorum,Forum terminere!

Adjatok leánykát,
Hadd seperjen iskolát,
Totus etc. etc.

Adjatok pókát
Hadd vakarjon póturát,
Totus etc. etc.

Adjatok kakaskát,
Hadd vakarjon garaskát,
Totus etc. etc.

Adjatok szalonnát,
Hadd tartsuk jól Ilonát,
Totus etc. etc.

Adjatok sonkát,
Majd megesszük a húsát,
Visszaadjuk a csontját,
Totus etc etc.

Adjatok, adjatok amit Isten adott, Mert ha nekünk nem adtok, Fazekakban kárt valltok, Majd úgy fogunk tánczolni, Mint a molnár tyúkjai, Kik jól laktak búzával, Az ellopott sok vámmal.

Eszerént bejárván a falut, este kántornéasszony a deákoknak vacsorát készít, s miután tánczoltak is keveset, haza bocsáttatnak.

Honderű 1847. 1. 94.

Giostra.

Ez a morlakoknak, vagy mint ők magukat nevezni szokták és szeretik, montanaroknak oly igen kedvelt népünnepe, mely nem egyéb ama lándzsaviadaloknál, melyet a mi őseink is annyira szerettek, s melyben Mátyás sem egyszer vett részt, és tűzött borostyánt fejedelmi homlokára. Az ünnepély napján tele vannak az ablakok lobogók, kendők, szőnyegek és virágkoszorúkkal, alig múlt el a dél, már hemzseg a nép mindenütt, különösen ott, hol a tournírozók haladnak szép csendesen a küzdtér felé. Legelői díszöltönyös poroszlók haladnak, hogy az utánok jövőknek utat készítsenek, azután egy viadalmas lovat vezető két szolga, s a paizs hordozó jön, majd az u. n. maestro del campo, kit segédei és a zászlóvivők környeznek, ezeket követik a lándzsalovagok, kik 12-ten vannak, s ruházatjok a török magyar nemzeti viseletnek vegyülete. A menetet egy csoport poroszló zárja be. Azonban oda nézzünk, már megkezdték a viaskodást, mely karika szúrásból áll. Minden szerencsés szúrást pisztollövéssel üdvözölnek a nézők, aki pedig több karikát is tudott leszúrni, azt a poroszlók örömújongatás közt vállukra emelik, s úgy hordják körül a pályakörben. A díjt azonban csak az nyeri el, ki mind a három ízben, mind a három összecsapásban a legtöbb karikát szúrta le. A győzőt a nép vállaira veszi, utczáról utczára hordozza, s a lövések s a nép örömzajától csak úgy remeg minden. így viszik őt egy darabig, azután arra alkalmas helyen leteszik, s ott vendégeskednek míg meg nem unják.

Bilder aus Ungarn 2. 123-12Ί.

Göcseji virrasztó.

A göcsejiek halottjok felett borral virrasztanak. Az ily virrasztótársaságnak három negyed részét majd mindig vén banyák teszik, kiknek egy részét míg a borszesz földre teríti, más része a holt lelkeért énekel és imádkozik:

Azon a környéken az a nép szokása,

Hogyha valakinek esik kimúlása,

Síró asszonyokat vagy pénzért fogadnak,

Avagy a sírásért nekik málét adnak.

Énekelve sírnak, de ha könnyük nem hull,

Hamar az egyházfi a korbácshoz is nyúl.

A siralmas házhoz mihelyt megérkeznek,

Mintegy fél óráig ott ők megpihennek,

A test mellé ülnek, azután két felöl,

Egyike secundál, más énekel elöl.

Honderű 1845. 1. 242. Gvadányi „A falusi nótáriusnak elmélkedései” 1796. 233. I.

Gölniczbányai szokás.

Itt szt. Mihály napján a bányászok ünnepélyes menetben kegyajándékot visznek az egyháznak. Ε menet, mely feldíszített vas rudakat, gazdag ércztufákat, viaszgyertyákat és pénzajándékokat viszen, sokszor órahosszat is eltart. A menethez minden bányabirtokos egész munkás személyzetével és önkénytes áldozatokkal szokott járulni.

Vas. újs. 1858. 503.

Gömörmegyei lakodalmi szokások.

A szülök rendesen keveset ügyelnek gyermekeik ismeretségére és hajlandóságára, akit ők választanak, azzal kellőmegelégedni s egybeházasulni. Kinézik ők, melyik lesz házi állapotjok növekedésére, vagy egyéb haszon előmozdítására a legjobb házastárs, azután, ha hatodik faluban lakik is az Ő ínyök szerént való leány, elmennek oda egy-két jó emberükkel a legény nélkül, s előadván, mint hatott nekik is fülökbe ez s ez becsületes leány híre, s a magok házi állapotját is dicsérve leírván, a szokott bibliai hasonlatosságokkal megkérik a leányt. Ha a másik félnek tetszik az ajánlás, szintén hosszú beszéddel válaszol, s elfogadja azt. A leány ekkor nincs jelen, hanem az anyjával együtt a kamrában van, s ott hallgatja az örvendetes hírt és buzdítást. Ott benn a szobában, csak férfiak közt, elvégezik az egybekelést. Haza menvén a szüle, tudtára adja fiának, milyen jó s alkalmas személyt választott neki jövendő házastársul, s mint fog ezáltal gazdagságuk gyarapodni; ezek ellen a fiúnak nem szabad szólni, mivel annak meg kell lennie, mit az öregek magok közt elvégeztek. Gyakran a menyasszony sírva, s a vőlegény búsan, kedvetlenül mennek a szent hitre, de erre a szülők csak mosolyogva azt felelik: „Én is úgy voltam, mikor elvettem a feleségemet, mégis összetörődtünk.” S valóban lassanként összetörődnek a házasok, s nem élnek roszabbul, mint azok, kik kölcsönös szerelemből házasodtak meg. A kézfogás előtt a leány atyja is egy két jó emberével elmegyen a vőlegényes házhoz „háztűzlátni.” Ekkor megvizsgálják úgy van e a dolog, mint a legény atyja elbeszélte, megnézik még a legkisebb baromfiát is, s jó karban találván mindeneket, tudósítják, s neki biztatják otthon a leányt. A kézfogásra kitűzött napon a szülők a legénynyel együtt elmennek a leányos házhoz: „Kedves jó uraim! nekünk egy igen kedves galambunk elrepült, és egyenesen a kigyelmetek becsületes házába repült, nem látták-e kigyelmetek?” Ily vagy más képes szólással beköszönnek. Azonban a vendégeket egyszerre el nem fogadják, mert a leánynak egyszerre kiadását felette gyalázatos dolognak tartanák. Ha alkalmatos a szószóló, ötször hatszor is kiküldi őket egymásután, s a fentebbi kérdésre így felel: „Kedves jó barátim, mi nem láttuk a kigyelmetek galambját, nekünk magunknak is van galambunk, de az a mienk, kigyelmetek pedig menjenek Isten hírével, és keressék a magokét.” Ekkor a kérőfélnek minden további szó nélkül ki kell mennie a házból. Kevés idő múlva ismét visszamennek és jelentik, hogy épen az idevaló galambot kívánnák ők magokhoz venni, és szép gyönyörűséges kalitkába tenni, s ott táplálni. Erre a felelet: „Ez a dolog gondolkodástkivan, azért menjenek ki, míg felöle gondoskodnak, s ekkor újra ki kell menniök. Így foly ez, míg csak lehet, az a legderekabb szószóló, ki a kérőket legtöbbször kiidézheti. Végre kifogyván a kiadó a mentségekből, a kérőket nagy becsülettel leültetik. De a legény kalapját le nem veszi, s állva marad, s ekkor először lesi oldalt jövendőbeli mátkáját, ki ekkor szintén előáll, s a kiadótól nagy szertartással ily módon szólíttatik meg: „No kedves húgom asszony, hát tetszik e kigyelmednek az ö kigyelme becsületes személye?” Erre a leány kijelenti tetszését, a legény leveszi kalapját s kezet fognak. Ekkor mindnyájan letelepedvén, a kérők a leánytól vizet kérnek, amikor hátulról, azután ismét tüzet, amikor elölről nagy gonddal megnézik, ha elég gyors e, s nincs e valami hiba testében. Az egész dolog késő este kezdődik, és sok hosszas beszédekkel és szertartásokkal jár, miértis maga a kézfogás éjfélnél előbb meg nem esik. Altaljában azon megkérést tartják díszesnek, amely mellett egy száll gyertya elég, míg a leányt kiadják. Tehát éjfél után felvervén mindent, valakit meghíni akarnak, meghíják a vendégeket. Míg ezek egymásután gyülekeznek, szüntelen foly az égettborozás; hol zenész van, tánczolnak, hol pedig nincs, ott dalolnak. Begyülekezvén a vendégek, a menyasszony tehetségéhez képest vékonyabb vagy vastagabb kendőket osztogattat ki a körülötte forgott és fáradott személyeknek. Ez így történik: a menyasszony anyja átadja a kendőket a szószólónak, az ölébe veszi, s azután egyenként elővévén, ily beszéddel adja át az illetőnek: „Kedves . . . uram, íme a mi menyasszonyunk nem kívánja hiába a kigyelmed fáradságát, hanem ezzel a kendővel kivan kedveskedni, hanem azt tudakoztatja általam, hogy inkább örül e kigyelmed az ő kigyelme nevének, becsületének, világban való életének, mint ennek a csekély világi mulandójószágnak?” Erre a megajándékozott elvévén a kendőt, a legnagyobb komolysággal így felel: „Inkább örülök az ő kigyelme jó hírének, nevének, böcsületének, világban való életének, mint ennek a csekély mulandó világi jószágnak.” Míg a kendőosztogatás ekképen foly, mindnyájan mély csendben fülelnek, mintha templomban volnának. Hajnal tájban vendégeskednek, a legény a mátkájával külön a kamarában, s azzal szétoszlának.

Ezek után a jegyeseket bejelentik a papnál, s a lakodalomhoz készülnek. Az esketés a protestánsoknál rendesen a harmadik hirdetést követő szerdán van. De már az előtt való pénteken marhát vágnak s feltisztítják; az asszonyok pedig egybegyűlvén, a hurkáját kimossák és megtöltik, mert ezek a paczallal együtt tejben főzve, a lakadalomnak múlhatlan tál étkét teszik. Szombaton ugyancsak az asszonyok gyertyát mártanak; vasárnap tanakodnak holmi csekélységek iránt; hétfőn fáért mennek, s a vőfél a leányos házhoz megyén, a menyasszonyt haza kérendő, s annak képében a guzsalyát el is viszi a vőlegényes házhoz: kedden a konyhakészítéshez fognak. Mindezen idő alatt a pálinkázás éjjel nappal foly, beszerzett égettbort az úgynevezett kócsár sáfárkodására bízzák. Ugyancsak kedden a leányos házaknál felállítják az ügynevezett kendőfát, azaz egyenes és mentől fiatalabb fát, melynek tetejére kendőt kötnek szalagokkal s néhány pereczczel, s úgy ássák a földbe. Minthogy a lakadalmakat rendesen egyszerre tartják, azért a házak felett messze kilátszó ezen kendőfákról meglehet tudni, hány menyasszonyos ház van a faluban. Szerdán reggel eligazítván a ház táját, és házi bajokat, a menyasszony kikéréséhez fognak, ki ha más faluban lakik, több szekerén és zenészekkel mennek oda. A menyasszonyos háznál a szószóló újra elkezdi a kötődést, tartóztatást, ittatást, úgy hogy kétszer háromszor is elkeli menni a vőfélnek, míg a menyasszonyt a szent hitre kinyerheti. Mihelyt a vőfél a menyasszonynyal eltávozott, valamelyik elővesz egy hosszú írást, s elkezdi versekkel a menyasszonyt szüleitől, testvéreitől, atyjafiaitól, minden jó akaróitól, barátnéitól, komáitól búcsúztatni, mintha végkép ki kellene a világból mennie, mire a szülők, testvérek nagy jajszót ütnek, s egész torokkal siratják az elköltöző menyasszonyt. De a búcsúztatónak utolsó szavával a sírás egyszerre megszakad, és ismét vigadozni kezdenek. Azalatt a vőlegényes háznál elkészülvén, jel adatik harangszóval, s ekkor a menyasszonyos háznál levők is kiindulván, mindkét rész külön seregben a templomba megy. Esketés után ismét mind a két fél külön a maga szállására indul. A vendégség végeztével a vőlegény pártjával együtt a menyasszonyos házhoz megyén, hol darab ideig tánczolnak; estefelé a menyasszony holmiját szedik össze, amikor is annak minden portékájáért, ládájáért, ágyáért stb. fizetni kell a vőfélnek, különben ki nem adják a nyo-szolyók. Ezek ilyenkor a vőlegény szószólójának és vőfélének téli zöldből s holmi száraz virágokból kötött bokrétát adnak, s azért is fizetni kell. Miután felrakodtak, mindenik kocsis lovára kendőt tartozik adni a menyasszony. A legelői menő kocsist illeti az, hogy a kendőfát fejszével kivágja, mintha élőfa volna, s a tetején levő kendőt a szalagokkal együtt elvegye, de nagyon gyorsnak is kell lennie, mivel már akkor tíz húsz gyermek készen lesi, merre dűl a fa, s oda rohanván, egymásra omolva igyekszik mindenik a fára kötött perczeket elkapni. Elkapván a kocsis a maga illetményét, sebesen vágtatva zene, daliás, újongatás közt megindulnak, egyszer kétszer megkerülik a falut, s úgy viszik haza a menyasszonyt. Itt a ház ajtajában már készen várják az asszonyok egy tányérral, melyen méz van egy késsel, s az új házasokat be nem eresztik, míg abból mindenik egy-egy kés hegygyel nem vészen, melylyel jelentik, hogy oly édes legyen házassági szerelmek, mint a méz. Ez meglévén, bemennek, a holmit a kamrában lerakják, s elkezdődik a tulajdonképeni lakodalmi mulatság. Az esteli rendesen tíz óra után hordatik fel. Erre különösen meghívnak minden vendéget ily beszéddel: „Ilyen becsületes embernek postája és követe, mint. . . általam hivatja kigyelmeteket az őkigyelme királyi házához, az ő kigyelme kedves magzatjának középső tisztesség tételére, egy tál ételre, egy korsó italra. Ha azokat az ételeket és italokat az Isten megáldja, megszaporítja, költeni, közleni kívánja kigyelmetekkel is, mint több hivatalos vendégeivel is. Ez szóm és mondásom.” A lakodalmas házat átaljában királyi háznak hívják. A lakomát égettborral kezdik, melyet elsőbben tisztán, azután mézesen isznak. Elkészülvén az esteli, a szakácsnék tálalnak, a vő fél felhordja az ételeket. Utolsó étel tejben főtt kása, melyet midőn megettek, a szakácsné kezét bekötvén, nagy főző kanállal és tányérral sorban jár, panaszkodván, hogy kezét a kása megégette, és kéregetvén annak gyógyítására. Minden vendég tartozik valami pénzt tányérjára tenni, különben a főző kanál fenyegeti.

Egyik szakácsasszony kezét bekötötte, A főző kanalat kásával töltötte; Megforrázta, úgymond, a kezét a kása, Az asztal körül járt, hogy azt minden lássa. Hogy meggyógyíthassa, arra kéregetett, Ki poltrát, ki húszast adott, mint telhetett.

Azután azok ülnek le, akik addig felszolgáltak volt. Erre az asztalok kihordatván, világos virradtig tánczolnak és mulatnak. De éjfél előtt a vőfél bevezeti a vőlegényt a halókamarába, s lefekteti, azután visszatér, s hallgatást kérvén, előadja versekben a vőlegény forró kívánságát az ő menyasszonya után. Azzal meggyújtván egy épen ez alkalomra készített három ágú gyertyát, s ugyan olyat a menyasszonynak is adván, a zenészek az úgy nevezett lefektető dalt kezdik el, s a vőfél megindul, utána a menyasszony, ezután meg sorban a jelenlevő leányok, s különös tánczmozdulatokkal megkerülik néhányszor a szobát, hangosan danolván zene mellett a lefektető dalt. Azután egyszerre a vőfél kiszalad az ajtón, utána a menyasszony s leányok egyenest a hálókamarába. Itt a vőfél szép szerivel, vagy erőszakkal is ki ragadja a szűz koszorút a menyasszony fejéből, s a vőlegény mellé fektetik. Azután magukra hagyják az új házasokat. Reggeli szürkületben kimennek a hajnal tánczot járni, azaz a falu közepére kimenvén, szalmából nagy tüzet raknak, s körül tánczolják, a menyasszonynyal pedig, kit oda magokkal kivisznek, több ízben egymásután keresztül ugráltatják, ha rést találva haza nem futamodik, s itt a vőlegényes háznál pénzért bebocsáttatást nem nyer. Ε hajnali tüzelést perselésnek is mondják. Beeresztetvén a menyasszony, azonnal átöltözik, s kontyot tesznek a fejére.

Azalatt a leányos háznál is foly a lakodalom, ép úgy mint a vőlegényes háznál. Az ottani vendégek nagyobb része másnap, akár a helységbe, akár messze földre vitetett a menyasszony, az úgynevezett hőrészbe indul a vőlegényes házhoz. Itt a menyasszonyt, egész fejét kendövei bekötvén, az ajtóba állítják, hogy ott a hőrészeseknek kötőjét tartsa, melybe azok pénzt vetni tartoznak, különben meg nem mutatják nekik a menyasszonyt. A hőrészesek rendesen a zenészeket is kénytelenek megfizetni, máskép nem játszanak nekik, hanem a pitvarban maradnak. Miután a hőrészesek magukat kimulatták, estelihez ültettetnek, s megvendégeltetnek. De még el sem költhetik az estelit, midőn holmi pajkosok a házban levőtűzre paprikát hintenek, vagy azt pipából szívják, minek folytán igen erős, fojtogató, köhögtető s prüszköltető füst támad. Emellett ajtón, ablakon dobolni, dörömbözni kezdenek, annak jelentésére, hogy a hőrészesek már takarodjanak el, s ezek végre is akarva nem akarva a nagy füst és dobolás elől eltávoznak. Elmentök után ismét foly a mulatság, mintha semmi sem történt volna. A táncz és vendégeskedés rendesen folyvást tart vasárnap reggelig; ekkor eljönnek a menyasszony szülei s közelebbi atyjafiai a kárlátóba, hogy meglássák nem esett e valami kár a menyasszonyban, vagy holmijában. Azután mindnyájan a templomba mennek, hogy az új asszonyt az Isten színe előtt bemutassák; az isteni tisztelet után ismét vendégeskednek, s ezzel berekesztetik a lakodalmi mulatság.

Minthogy a faluban rendesen egyszerre tartják lakodalmaikat az illető jegyesek, tehát az egyik félnek vendégei a másik félnek lakodalmát is meglátogatják. A látogató borral vagy pálinkával megtöltött edényt szokott magával vinni, melyet tőle szép szavakkal elfogadnak, de azután, ha magát kimulatta és távozni készül, ismét frissel és jobbal megtöltenék.

Magy. Erd. Kép. I. köt. 277. Tud. Gyűjt. 1827. .7. 38-48. Gvadányi ..Bontó Pál 13. lap.

Gyermekkeresztelés.

A gyermekkeresztelések szintén különböző szertartásokkal járnak. Különösen az elsőlebetegedés, s az első gyermek keresztelése nagy teketóriával ünnepeltetik. Némely vidéken a következő szokások divatoznak: A gyermekágyat a szoba sarkában vetik meg, de vajúdáskor a gyermekágyast a szoba közepére terített zsúpágyra fektetik, hogy a születés ott történjék meg. Azután a csecsemőt az asztal alá viszik, melyen megszegett kenyér van, annak jelentéséül, hogy az újdonszülött soha ki ne fogyjon a kenyérből, azután az apa ölébe teszik, s végre a szoba zugolyába viszik.

Emellett nagyon vigyáznak arra, hogy midőn a csecsemőt ide oda hordozzák, lábával ne essék az ajtó felé, mi azt jelentené, hogy nem sokára lábánál fogva, azaz halottan fogják kivinni. A komákat, keresztapát és keresztanyát a bába hívja meg. Mikor a csecsemőt kereszteltetés végett a templomba viszik, azt a komaasszony előbb karjaiban háromszor szokta a ház küszöbe fölött meghintáztatni. A keresztelő után a komák, atyafiak és szomszédok lakomára gyülekesznek, ezt paszitának, poszréknak nevezik. Minden vendégnek minden ételből kell valamit ennie, hogy a gyermek majdan ha fölserdülend, ételben italban finyás és válogatós ne legyen. Mikor a gyermeket először fürdetik meg, akkor a fürdőbe néhány pénzdarabot vetnek, melyek a bábát illetik, hogy a felserdülendő gyermeknek ne legyen fogyatkozása a pénzben; tollat is vetnek a fürdőbe, hogy jól tanuljon. A bölcsőbe kulcsot, bibliát, az apa ingét, mellényét stb. szokták tenni, hogy a gonosz be folyásokat, boszorkányságokat tőle eltávoztathassák. A gyermekágyast a koma, a szomszédasszonyok 11 -14 napig jó ételekkel tartják, melyeket természetesen az apa költ el leginkább. A keresztelőlakomával jár.

Hajdudorogi menyasszonyágy.

Sajnálatra méltó azon nő, ki e vidékre talál férjhez menni; mert oly kemény menyasszonyi ágyba vezeti őt férje, milyenről csak nem is álmodott. Ugyanis itt ha nem is átalában minden háznál, de mégis legtöbb helyen faagy helyett sártéglából épült ágy divatozik.

Vas. Újs. 1858. 108.

Határhányás emlékezetessé tétele.

Hogy a községek, vagy azok egyes szomszédos lakosai földjeik határvonalai iránt tisztába jöjjenek, a határakon magas hányásokat szoktak földből vagy kövekből vetni, a községek kirendelik az ásókat, kik közt suhanczok is vannak, a földhányás kellő magasságot és takarítást érvén, az elöljáróság a néppel együtt a hely színére megy, s a hányat emlékezetére az azzal bajoskodott fiatalabbak a dombra fektettetvén, megcsapatnak e szavakkal: „Emlékezzetek meg, hogy ekkor s ekkor stb. a határt itt hánytátok.” Néhol pedig a megcsapottak jutalmul s emlékül is egyszersmind ezüst húszasokat és tallérokat kapnak, zene bönög azután, s mulatság rendeztetik.

A dömsödi jegyzőkönyv így jegyzett fel egy határhányást: 1755. Karácsonhó 11-én a dabi és dömsödi szigethatár megállapításánál .... egy határocska hányatott két sor fűzfák között, s megemlékezés okáért megverettek Bödi Ferencz és András dömsödiek.

Ez oly szokás, mint a vadászoknál, ha az újoncz puskázó az első vadat leteríti, ennek emlékezetére társai puskavesszővel felcsapják, vagy adásvevésnél az áldomás ivás, annak bizonyságára, hogy igaz jószág adatott el, s vetetett meg, vagy halottas házaknál a tor, annak jelére, hogy a jelenlevők látták a halottat, s annak mikénti kimúlásáról bármikor bizonylatot tehetnek.

Hátszegyidéki oláhság Nedeja ünnepe.

A hátszegi nép életének s kedélyének legtisztább tükre a nedéjának nevezett piros pünköst ünnepe, mely alkalmasint a régi nejadok-najadoktól, a források, folyók, kutak lakói és nemtőitöl veszi eredetét, kiket sassal koszorúzott fővel ábrázoltak, amint hamvedren nyugosznak, s a belőle ömlő vízre túlvilági szépséggel mosolyognak. Ezzel a Hátszegen a tavasz megérkeztének örömét ülik. Ez ünnepet régenten a földes urak tartották fenn most többnyire közköltségen esik Összegyűl ilyenkor legény, leány s az öregek is a vidékből, s tilinkó és csimpolya mellett naphosszat zsupálnak (tánczolnak) és isznak; közben a rögtönzéseknek, helybentermő népdaloknak végehossza nincsen:

A telegraf oszlopára,

Oszlopáról sodronyára,

Fölteszem az ízenetet,

S elhozom a szeretömet . . . Nedejára.

Ezt pedig összefogódzva mindig éneklik: Zöld levél és vendégség,

Szívem szerelmétől ég,

Hej Nedeja Nedeja,

Üres pipa tarisznya.

Selyemkendő nyakadba,

Enyémbe juhászbunda,

Ezüstpénz a hajadba,

Szép orczádat csókolja,

Hej Nedeja, Nedeja,

Gyerünk be a lúgosba.

Vas. újs. 1859. 591.

Hegyaljai szüret.

Hegyalján, hol a bölcs IV. Béla áldásos intézkedése folytán ültettek munkás kezek szőllővesszőket, mindig kedélyesen és vígan foly le a szüret. Alig van viskó, hol legalább egy dudás ne hangoztatná a felvidék kedvelt nótája „a pozabucski pozahlatot” s a bérczek többszörösen visszaverve a szedők egyszerű dalai és örömújongatását, már meszünnen hirdetik, hogy itt ma a nép nagy ünnepet tart. Ha az est félbeszakítá a munkát, szanaszerte meggyújtják a tüzet a tavalyi rőzsékből, s aztán csoportosan körülveszik a gyermekek és öregek, míg a fiatalság távolabb heveredik le a gyepesen, s beszélgetnek sok szóval a szép jövőről. Amoda tűzijátékkal bajoskodnak az atyafiak, meglátszik rajtok, hogy tavalóta nem próbálták, mert csak minden 4-5 vergődik fel magasabban közölök az égre. Azonban hagyjuk a tarkabarka csoportozatokat s az élénk sürgés forgást, nézzünk ide hol most készítik épen a szőllőhegy birtokosának a koszorút nagy gazdag gerezdekből, van közte dinka és gahér, meg egy-két mezei virág is. Mikor aztán elkészült, két fehérbe öltözött piros arczú leányka czifra rúdon vállára emeli, s úgy viszi, a czigányok és szedők csoportjától kísérve, végig az utczákon. Itt ott megállnak, hogy a körülöttük levő legénység megkínálhassa a tavaliból az elejökjötteket, s midőn haza érnek, felfüggesztik ott valamelyik szobában a koszorút, s tiszteletére reggelig esznek, isznak és tánczolnak.

Bilder aus Ungarn 1. 68.

Hérész.

Ez alatt a menyasszony szülei házától a vőlegény házáig tartó menetet értjük. Kik abban részt vesznek, hérészeknek neveztetnek. Ezek mindegyike visz valami ajándékot, melyet azután a násznagy előtt szoktak lerakni, ki őket azután különösen megdicséri, s míg az ételeket beadja a konyhába, a többit felaggatja az úgynevezett paradicsomfára.

Hétfalusi kakasünnep.

A kakasünnepet Hétfaluban húsvét harmadik napján szokták volt megtartani. A tanító megjelent mind a két nembeli iskolás gyermekekkel a helység játszó helyén, ahol őket a kíváncsi és mulatni vágyó néptömeg fogadta. Itt a leánykák és legénykék két táborra szakadtak. A leánykák közöl mindenik egy koszttal (bottal), a legénykék ívvel és nyilakkal voltak ellátva. Mind a két tábor részére egy-egy czövek veretett a földbe; a leánykák számára egy hizlalt tyúk, a legénykék számára pedig egy hizlalt kakas lőn a czövekhez kötve. Ezekután a leánykák bekötözték egymás szemeit kendövei, míg a fiúk illő távolságban a kakastól, rendbe állottak, miként azon katonák, kik egy elitélt főbelövésére rendeltettek ki. A leánykák föladata volt, bekötött szemmel a tyúkot felkeresni, és megütni; a fiúké, a kakast

nyíllal lelőni. Ki leghamarabb találta az áldozatot, azé volt a dicsőség Ezen eljárás alatt megzendült aztán az iskolás gyermekek ajkán az úgy nevezett

„kakasének” melynek szövege így hangzik:

Jaj szomorú gyászos óra, Ki provokálsz koczkázásra, Szívdobbantó viadalra, Diákgyermeki játékra.

Mért vigasságos életem, Éjjeli szép éneklésem,Időkort megjelentésem,Lőn én keserves életem.

Mert midőn meg se gondoltam,Halál mérgével tartoztam,Mire volt hizlaltatásom,Nem tudtam, de csak most tudom.

Anyám mikor melegetett, Szárnyaival fedegetett, Hogy hozhatna ez életre, Lett volna bár vészesemre.

Kétszer születtem világra, Voltam sokaknak hasznára, Időkornak megmondója, Éjjel mindenkori óra.

Ily hasznos voltom nem nézték, Hanem értem adták pénzek, Meghízlalván az ő ívjek, Megronta s nyilval megöltek.

Nyilak miatt lőn halálom,Ε világból kimúlásom,Mire volt hizlaltatásom,Tyúkok között kodácslásom.

Bőrömet úgy megliggatták, Mint a rostát úgy csinálták, Szegény fejemet nem szánták, De nyilokat mind rám szórták.

Íjj ereje s nyilak mérge, Bőrömet megfeszegette, Fejemet földhöz szegezte Erőmet is mind elvette.

No borbát15 fonó asszonyok, Kik csak kakas szóra vártok,Én többet nem kenternálok, Mert engem pénzért adatok.

Ti kakasok vigyázzatok, Diákokat ahol láttok, Magatokat elvonjátok, Velők szembe ne szálljatok.

Kikiriki az utczákon,
Kikiriki a tyúkokon,
Kikiriki a hivukon
16
Kikiriki a pajtákon.

Hallod e te kakas koma, A szomszédnak jó kántora, Nincsen nálad melódia, Oda lett a hangos nóta.

Immár többet nem szólhatok, Mert nyilak mérge elfojtott, Azért rólam tanuljatok, Élők, hogy így ne járjatok.

A kakasünnep azzal végződött, hogy a diadalmas lánykát, ki a tyúkot agyonütötte, lánykatársai; a diadalmas fiút pedig, ki a kakast lőtte agyon, fiútársai kísérték nagy zajjal a szülői házhoz, hol a lánykák tyúk-hússal, a fiúk meg kakashússal csaptak világraszóló vendégséget.

Vas. újs 1861 500.

Holdmezővásárhelyi lakodalom.

Itt újborkor tömeges a házasság, néha egy nap 10 pár is esküszik, és pedig szerdai napon. Módosabbak kocsin mennek templomba, s az új párt lovaslegények kísérik, szalag és zsebkendőkkel czifrázva. Vőfélek zászlóval vezetik a zenét. Vígan mennek, vígan jönnek. Visszajövet a rokonság és vendégség, kik templomba nem mentek, a háznál várják a lakodalmasokat. Néha 2-300 vendég is együtt van, mert a meghívásoknál nem csak a ház, de a föld szomszédokra is figyelemmel vannak. Nyáron sátor alatt tartják a lakodalmat, mely oly nagy, hogy nem csak a mulatóknak, de a nézőknek is helyt ad. Csárdás a fő táncza a lakadalmasoknak, melyet czifrán járnak. A vacsoránál első ételök a tyúkleves, kiválóan szeretik csinálni a borkorcsoját és túróslepényt. A lakodalmat a leány apja tartja ki, s ekkor a legroszabb borokat adják fel, mert sok kell, de meg részegséget sem akarnak, innét nevezik el ők a rosz bort „lakodalmas bor”-nak.

Táncz kezdetekor, a menyasszony viszi a nőknek a tánczost, egy tánczos pedig (úgynevezett tánczmester) a férfiaknak szerez tánczosnőket. A menyasszonytáncz mindig abból áll, hogy a lakodalmas ebéd végeztével, kivezetik a menyasszonyt közel rokonai, és felfejkötőzik, majd legszebb ruhájába öltözve vezetik a vendégekhez vissza, hol a vőfél jőelőttük, az asztalfőre vezetve Őket. Bemutatja násznagy uramnak, s elmondja, hogy kezdődik

15 Serény gyors, ügyes. 16 Padlás.

a menyasszonytáncz, s hogy legyenek szívesek a vendégek az új pár háztartásához egy kevés pénzbeli ajándékot adni. Ekkor a menyasszony az asztalfőn ülő vendégeket megcsókolgatja, az asztalra egy rostát tesznek, melybe 5-6 krt perdit bele egy nő s egy férfi. A férfi forgatja a menyasszonyt, a nő a vőlegényt, míg nem ismét más férfi és nő váltja fel a tánczolókat, midőn ismét pénz gördül a rostába. Ha a tánczos nem akarja egyhamar kiereszteni keze közöl a menyasszonyt, mindenkor pénzt vet a ros lába; de ellenfele szintén nem akar hátralépni, ez is ugyan zörögteti a rostát pénzével, mígnem egyik vagy másik kifogy apró pénzébe, s a pénzesebb marad a táncztéren. Így megy a nő tánczosok között is, kik a vőlegényt tánczoltatják. Ez alatt a többi vendégek kört képeznek a két pár tánczos körül, s midőn már az egész vendégsereg részt vett a menyasszony és vőlegénytánczba, az asztalnál ülő vendégek megszámlálják a pénzt, mi rendesen 10-15 pengőre megy. Ami a kerekszámon felülmarad, az a zenészeké és vőfélé, a többit a menyasszonynak adják, jó áldás kívánatok mellett, ki azt zsebbelijébe szedi, és szemérmesen megköszöni, majd távozik, hogy átöltözködjék.

Vacsorakor a köszöntéseket maguk rögtönzik, és csemegeadáskor az új párra ürítenek poharat, többnyire e szavakkal: „Adjon isten az új párnak bort, búzát és békességet.”

Kárlátókor, mely nem egyéb egy vendégségnél, mely azon alkalomra adatik, midőn a férjhez adott leány, mint új asszony először megy haza szülei házához, a nőnek feje szépen be van kötve, neki kell fogadni a vendégeket, minden érkezőt, férfit úgy mint nőt megcsókol. Ekkor kezdik megítélni az új asszonyt, s ha ügyes megdicsérik, ha hiányai vannak megszólják. Innen ered a kárlátó név. Ez a kárlátó nagyobb ünnepély, mint maga a lakodalom, mert ha ez csendben ment is véghez, a kárlátó annál zajosabb mulatság.

Más vidéken a szülők mennek gyermekeik, az új házasok látogatására.

Vas. újs. 1858. 96. Nefelejts 1862. 147. 92.

Hódmezővásárhelyi mesteremberek lakozása.

Itt a mesteremberek tartják a bált, de a legények adják össze a szükséges pénzt zenére, borra; az ételeket pedig a mesternők sütik és főzik össze. A kitűzött napra szalagos ifjonczok mennek vendéghívogatónak.

Vendégségnél külön asztalnál ül a czéh és atyamester, ezekhez vezetik a rendezők a vendégeket, bemutatják, s a vendégek ilyenkor, az előttök lévő asztalon kitett tálczába, rangjokhoz illőleg, a czéh javára áldoznak, és pedig mindig készpénzt.

A lakozás 2-3 napig is szokott tartani, kivált a kovács és csizmadia-czéhbelieknél.

Horvát határőrvidéki házassági szokások Károlyvár vidékén.

A megkérések rendesen aratás után történnek. Előbb két gügyü,17 azután maga a vőlegény értekezik és alkuszik a leány szülőivel, azután mindkét ház barátai híják meg a vendégeket.

A meghívottak (szvali), kik között egy zászlóvivő (zástovnik) és kettő násznagy (kumi) a nászvezetőnek (starashina) vannak alárendelve.

A várt estén18 a vendégek a vőlegénynyel együtt lóháton mennek a menyasszony házához, hol a koszorúleányokkal együtt segítik az arakoszorút fűzni, mit bevégezve, vacsorálnak s haza térnek.

Másnap a nászvezető által rendezve ismét lóra ülnek · elöl megy a zászlóvivő, utána jönnek a násznagyok, s így páronkint minden vendég. így megy az egész népség a menyasszonyhoz. Az utón többször megállnak, s italt és ételt vesznek magukhoz. A legjobb lovas előre ugrat, és a menyasszonynak egy kendőt ad át (marama), mit ez rendesen a nászvezetőnek szokott ajándékozni. Majd a leányok egyike egy koszorúzott almát tűz a zászló tetejére. Ekkor a jegyesek a szülők előtt leborulnak, és térden fogadják ezeknek áldását, és az

17 Alföldi tájszó, a kérő násznagyok. 18 Alföldi tájszó, esküvő előtti est.

új életre való oktatását. Ekkor befátyoloztatik a menyasszony és lóra ül, két vendég szintén lóháton oldala mellett kíséri; a koszorúleányok, néha négy is, a férfiak mögött ülnek lovon; a menetet egy eleséggel terhelt ló zárja be.

Így érnek a templomhoz, hol végbe megy az esküvő, azután előbbeni rendben elindulnak a vőlegény házához, a menyasszony oda érve, háza födelét dióval és fügével dobálja meg.

A lakománál a menyasszony ül legfölül, a vőlegény a vendégeket szolgálja ki. Ε közben a menyasszony vagyonát (ripovade) a vőlegény házába hozzák; lakoma bevégeztével kezdődik a füzértáncz, mely népdalok kísérete mellett járatik; az estét ismét egy gazdag vacsora fejezi be.

Éjfélkor a násznagyok az új házasokat hálókamrájokba kísérik, hol (amint ők nevezik) lovagja által a menyasszonyi koszorú egy karddal leüttetik.

Másnap az új menyecske az első, ki megjelen, ő készíti a vendégeknek a reggelit, s őtakarítja össze a lakást, ezután fris forrás-vizet hoz kézmosásra, mely alkalommal egy-egy darab pénzt kap.

A gazdagabbaknál e vendégségek néhány napig szoktak tartani.19

Több különbség mutatkozik már a szláv vidéken. A kérők előbb a szülőknek adják tudtokra szándékukat, ez rendesen este történik, mert vacsorához ülve, a menyasszony itt adja beleegyezését, ha elfogadja a kérőt, ráköszönt és iszik vele. De jellemző e nép óvatossága, nehogy egy kérőnek vacsorát kellessék adni, kit elfogadni nem szándékoznak, azt a szokást vették föl, hogy a vacsorához szükségeseket a kérő adja, de oly annyira mindent, hogy még a kenyeret, mit esznek, sőt mi több, még a gyertyát is ő hozza, a szerdai napokat legszerencsésebbeknek hiszik a lakodalmakra.

A nászmenet egészen elválik a leírttól. A menyasszony egy szánon, vagy kocsin, csak egy idősb nő kíséretében jön a templomhoz; ellenben annál lármásabb s nagyobbszerűbb a vőlegény kísérete, kik mind lóháton szoktak jönni, esnem egy kéz visz el szomorú emléket azon szokásnál fogva, hogy pisztolyból lövöldöznek, mert tudni való, hogy e népnek több rozsdás és rosz, mint jó lőfegyvere van.

A bohócz (csaush) a menet vezetője, ki a faluban található legroszabb lovon ül.

Kalapját egy lúdszárny díszíti, derékig mint férfi, alább mint nő van öltözve, s így ül a nyeregtelen rosz gebén; a legnagyobb lármát ő csinálja, s habár néha tréfái igen nyersek és szögletesek, de míg e hivatalban van, addig senki sem érezheti magát általa megsértve.

A vőlegénynek a menyasszony egy kendőt ad, melyet hátára kötnek, a kalapjára pedig egy nagy virágcsokort tűz; a menyasszony a násznagytól (debelkum) egy vég kelmét kap, melyet a nyoszolyó-asszony átvesz.

Amint a templomba érnek, ennek közepén megállnak, a menyasszonyt a nyert kelmével beterítik, és most az esküvés megy véghez, ezalatt a koszorúleányok két koronát tartanak az esküvők fölött, melyek szent képekkel vannak ékesítve, és azért a görög templomban az esküvést „házassági koronázásnak” is szokták nevezni.

Az ima után a pap a koronát átveszi, és e szavakkal: „Isten szolgája, én koronázlak téged e tisztes nő urává” a koronát fejére teszi: „Isten szolgálója én koronázlak téged e férfi nejévé, légy kísérője és társa ez élten át.”

Ha a menyasszony koszorúját félti, akkor csak érintik a fejét, de sokszor a koronák oly ékesek s drágák, hogy büszkén hordják fejőkön. Eredetileg zöld galyból vagy virágokból fűzték e koronákat, a még hervadatlan ifjúság jeléül, de később a fényűzéssel ez is megváltozott, most a gazdagoknál arany vagy ezüstből, a szegényeknél más érczből szoktak e koronák készíttetni.

De mennyi bajjal jár az, míg egy fiatal ember, ha csak nem nagyon gazdag, odáig jut, mint előbb leírtuk.

Rendesen a szülék választanak gyermekeiknek házaspárt, a fiút apja előhíja és kijelenti

19 Így írja le Haquet is a bán és varazsd-vidéki szokásokat, melyek csak kevéssé térnek el a fenn leírtaktól.

neki, hogy házasodni fog. Jövő héten leány nézőbe mennek, ezt vagy amazt már kinézte neki.

A fiú egész alázatossággal felel rá, hogy majd elmegy vele. Ekkor történik a leirt megkérés és eljegyzés; ha kész az alku, a fiú apja vesz mindent a legközelebbi vásáron a leánynak, u. m. csizmát, ködmönt, kendőt, fülbe függőt, ládát, gyűrűt, nyoszolyát. De történik, hogy egy gazdagabb kérő jön, akkor amannak lemondanak, persze kerül ebből azután perpatvar, van szaladgálás a bíróhoz, és csak ha mindent megbír téríteni a vőlegénynek, kapja meg a menyasszonyt, ha ez szép, úgy öröme nem tart sokáig, mert egy harmadik és negyedik is jelentkezik ugyané szándékkal, és akkor kezdődik a többet ígérés. A legtöbbet ígérő kapja meg a menyasszonyt.

Ha ily kérők között aztán olyan van, ki érzi magában, hogy habár szegényebb, de többet ér a gazdagabbnál, sokszor igen érzékeny boszút vesz. Nem egyszer történtek már e végett gyilkolások, de még többször verekedések, s ebből az illető leányok sincsenek kivéve, úgy hogy nem egy menyaszszony ment már kék szemmel az oltárhoz.

A jegyváltás idejétől egész az esküvés napjáig, a vőlegény úgy kerüli a menyasszonyt, mint a bűnt, emez viszont; s ha a leány a fiút meglátja, lesüti szemét és nem szól hozzá. Ha a leány nagyon szemérmes, még a jegyváltáson sem tűri meg a legény jelenlétét, és csak a násznagy által történik meg.

Ez alkalommal az eljegyzett leány egy nagy almát (jabluka) kap, melybe a legény vagyonához mérve egy vagy több darab arany, vagy ezüstpénz van dugva; erről neveznek aztán minden araajándékot jablukának.

A menyasszony gospodarjának legalább tizenkét forint, az apának tíz forint, az anyának két forint, minden fivérnek nadrágra hat forint, a többi házi népnek hét forint jár, mely ajándékok mint minimum tekinthetők, mert gazdagabbnál sokkal nevezetesebbek. De gondoljunk most egy 25-30 tagból álló családot, s nem fogjuk csodálni, hogy egypár lakadalom sokszor koldussá tesz egy szegény embert.

De a szegény ember is akar ám házasodni! mitévő legyen tehát, habár a nőrablások a törvények által igen szigorúan büntettetnek, és most ritkábbak, azért máig is fordulnak elő.

Ha a falu ifjúsága a korcsmában tánczra össze van gyűlve, 5-6 jó barát egy leányt körülvesz és elrabolja, ha a nő egyetért velők, ez könnyű, de alig is hihető, hogy egy rablás történjék anélkül, hogy a nő félig ne egyezzék bele. A rablók az erdőségekbe vonulnak, ott 6-8 nap maradnak, hol minden papot a környéken fölkérnek, esketné meg őket: ez persze nem teszi, akkor egyik haza megy az illetők családjához, és tudósítja a történtekről ha a leány szereti a férfit, és csak szegénység szülte e tettet, szép csöndesen összeesketik; de ha nem akarják neki adni, és inkább haza viszik „a gyászhét után” azzal vigasztalják magukat, később majd kerül, ki elveszi.

Ha ily rablás oly nővel történik, kit egy férfi megkért, de kosarat adott neki, vagy ki eljegyezve volt, és többet-ígérés miatt elvált, az ily esetnél rendesen per szokott támadni; mert a szülők törvényesen keresik gyermeköket, és szigorúan kívánják a rabló megbüntetését. Vájjon nem bánja e a vőlegény ilyenkor, hogy visszanyeri aráját? vagy hogy azelőtt ő ütötte el emennek kezéről, mert a sok ajándékot odahagyni nem akarja, s ha pedig visszalép, ez mind ott marad, és így inkább elvállalja a nőt; ha a rablás nem önakarata által történt, ezért szemrehányást nem nyer, de nem ritka, hogy ily esetben vérboszú éri a vetélytárst.

Egy család bár hány tagból álljon is, ritkán vál el egymástól; az apa, nagyapa és unokái minden gyermekeivel együtt maradnak; a leányokat elviszik férjhez, a fiúk pedig haza házasodnak. Csak oly család, hol egyetlen gyermek a leány, ott vőt vesznek a házhoz.

Az esküvő után egy hétre kezdődnek a rokonok látogatásai az új házaspárnál, melyek három nap alatt megtörténnek, mert ez idő alatt folytonosan tart a lakomázás. Ez időn át mindig szól a duda, általában ez a legkedveltebb zenéjök; ha e sivító rikító eszközt zenének lehet nevezni, ez izgatja és vidítja kedvöket, s ezen hangok ragadják az ifjúságot csodálatos tánczokra.

Horvátok harczi esküje a múlt időiben.

Mikor a horvátok harczra készültek, minden faluban máglya égett az egyház kapuja előtt. A fenfobogó tűz körül aztán összegyűlt a harczképes fiatalság, s megesküdtek mindnyájan az élő nagy Istenre, boldogságos szűzre, és községök saját védszentjére, hogy a közbizalom által választandó vezéreket követve, mint dicsőőseik fognak hazájok és tűzhelyeikért küzdeni.

A lelkész ezután egyenként befecskendezte az esküt tett férfiakat szentelt vízzel, a nők pedig egy kitömött babát hozván elő, bedobták azt a lángok közé, s arra az egész népség így kiáltott: „Ilykép égjen a pokolban az,ki ha megkezdődött a harcz, nem lesz méltó utódja a dicsőősöknek. Ezt követte a védcsapat vezérének megválasztása.

Bemellay G. Ker. Fé. 1. 46.

Horvát hősök eltemettetése.

A horvát hősöket ha elestek, a csatatérről bajtársaik hozták haza, köntösét ereklyeként oszták szélyel, s ahelyett a rokonság, vagy a hős kedvese, vörös szegélyű fehér ruhát, vagy fekete zubonyt ajándékozott a holttestre, mely aztán az egész község kísérete mellett temettetett el. A pizmákat, melyekben a hajdankor bajnokaink hőstetteit örökíté meg a hagyományos népköltészet, ilyenkor nagyban dallá a gyászoló csoportozat.

Remellay G. Ver. és Fél. 1861. 1. 51.

Húsvéthétfői szent-gellérthegyi népünnep.

Pesttel szemközt, a Duna partján, szaggatott sziklafalaival, meredekül emelkedik föl Gellérthegye, mely egyébként annyira elhagyatott, hogy csak szelek s egy két eltévedt madár, vagy a bogarakat és ásványokat gyűjtő tanulógyermekek látogatják meg olykor-olykor; de egészen máskép van ez húsvéthétfőjén, mikor is szakadatlan sokaság kapaszkodik föl a kígyódzó ösvényeken, s a hegy alig képes a feltóduló tömegnek elegendő helyet adni. Itt bor és sörhordókkal megrakodt szekerek vannak, körülöttök száz siirge kéz és száz szomjas torok foglalatoskodik; ott sátrak alatt mézes kalácsért czívódnak; emitt ponyvákon olvasót, képeket, játékszert és gombot árulnák. A sihederek is megkeresik szerepöket, és tűzműveket szórnak a légbe, míg körülöttük labdáznak, bújócskáznak, kergetőznek a többiek, s hogy a koldusok tarka serege sem hiányzik ily alkalomkor, mely oly sokoldalúan támadja meg zsebeinket, azt talán mondanom is feleslegei!.

Magy. Era. Kép. I. fűzet 117.

Húsvéti határjárás Zala-Egerszegen.

Zala-Egerszeg egy egyszerű, kedves magyar város Zalamegyében, s főhelye e megyének, a Zala vize mellett, Budához 24 mértföldnyire, kies termékeny vidéken. Hajdan híres város volt.

Eredetét e népszokásnak századok sűrű homálya takarja. A találgatás: váljon hűn szokás-e, vagy a határcsapázásnak (metatio) évenként meg-megújuló összellemű magyar gyakorlata? kételyben hagy. Egyébiránt a zala-egerszegi határjárást a nép tudalma újabb történeti hagyományra alapítja.

Néphagyomány szerént, a nagy-kanizsai török basa e vár birtokára ásítozott. A nagyhét egyik éjjelén, húsvét virradóra, Besenyő alatt, egy jelentékeny török tábor nyúlt el. A basa sátra a halmon még most is épségben álló kápolna melletti óriás agg hársnak árnyékában vala kifeszítve. A várat lövette, de a védsereg keményen válaszolt, s elszánt kirohanásával az ellentábort megfutamította, mely Nagy-Kanizsáig meg sem állott. Ε hősiesség emlékére a városházban máig őriztetni szokott azon török zászló, mely a húsvéti határjárás díszjele. A bajnokősök ezen győzelmét ünnepli a monda szerént a zala-egerszegi nép a tábori portyázáshoz hasonló húsvéti határjárásban. Legyen bár minő alapja ezen érdekes népszokásnak, az minden esetre harczias jellemű Rajza ez:

Nagyszombat éjjelén, féltizenegy körül, keresztyén ájtatossággal, a város piaczára, hol a díszes szentegyház áll, gyűlöng férfi és némber. Az éj csendjét puskaropogás veri fel időszakonként. Balta és puskákkal ellátott egész serege alakul a harczos apák gyermekeinek. Az enyhe lég szárnyaira kel az ősi lobogó. Előáll a város dobosa, mellette az ósdi tárogatós. A templom ajtai kitárulnak, a nép beözönlik, élükön az énekvezető. A jámbor lelkész, egyházi mezbe öltözötten, feszülettel a kezében, a főoltárhoz járulván, térdre bocsátkozik. Rövid csendes ima után felemelkedik onnan, megfordul s indul. A nép rajként szállja meg a piaczot, sorakozik. A lobogó legelői, a két sor derekán dobos és tárogatós, a némbersereg előtt a lelkész, előtte a megváltás szent jelvényével. Az énekvezető ajkain felhangzik az egyházi ének, s a buzgó nép szívemelő harmóniája. A határjárás vallásos szellemű népe éji tizenegy órakor megindul.

A kíséret a városon kívül délnyugotra eső kálváriáig halad. Itt egyházi áldás után az ájtatos sereg feloszlik. A határjárók rendeltetésük irányában folytatják útjokat. A kíséret némberei, s a bon maradó férfiak részént haza, részént a kálváriái keresztállomásokhoz térnek ájtatoskodni.

Az útra kelt határjárók fegyveres serege, saját köréből egyet csendőrnek választ, ki rend sillemre ügyel. Útjok ének s ima közt halad. Itt a határjáró újonczok szigorú vizsgálat alá vétetnek, s ha kisül, hogy most először léptek e határvédelmi századba, a határdombra nyújtóztatva 6-12 pálczaütéssel illettetnek. Útközben az illedelmes beszélgetés nincs tiltva; de az eszemiszom ezen húsvéti szenteltre előkészítő éjjelen egészen szokatlan. Táborjáratuk harczias kifejezésére a puskalövések koronként megújulnak, pereg a dob, s a síp ütenyszerűleg kezeltetik.

Hasad a hajnal, a puskák mind közelebb durrognak. A város népe ébred, öltözik, szenteltet. A családok asztalhoz települnek. Beáll a reggelizés. Már ekkor a határjáró nép, a kálvária mellett elvonulván, ünnepélyes tisztelgése jeléül, rendtartólag „a fehér képet” megkerüli, a város felé közelgvén a „veres keresztig.” Ezután a népájtatosság egyházi dísz-menetben mutatkozik, mely a városból a kálváriához tart. Ha az idő kedvez, lélekemelő látvány ez. A gazdag czéhlobogók pompás hullámai, a csinos öltözetű népsokaság tisztes sorai, az öszhangzatos énekben olvadozó szívek áhítata, egyaránt édesen hatnak szívre s lélekre. Mialatt a kálváriához érkeznék az egyházi menet, a határjárók a tavasz zsenge hajtásaival, főleg puszpángágakkal elborítva, a közelgők felé haladnak, az érkezőket puskalövésekkel, dob és sípszóval üdvözlik, s megfordulván, illő rendben a kálváriához vezetik őket. Itt kezdődik a szent mise, mialatt puska s taraczklövések egymást váltogatják. Végződvén az ájtatosság, az egyházmenet, a határjárókkal együtt, a nagy templomba visszatér, honnan áldásvétel után, kiki lakába tart az ízletes ebédhez.

Napkelet 1857. 401. 1.

Húsvéti határkerülés Székelyföldön.

Húsvét szombatján estve, mintegy ösztönszerűleg össze szoktak gyülekezni a legények és ifjabb házasok a templomikerítések közé, az ügynevezett czinterembe. Semmi más nem hívja őket meg, mint ősapáik hagyománya, senki nem adja tudtokra a nevezetes ünnepélyt, mint a kebleikben élő s fiúról fiúra szálló emlékezés. Amint a vacsorának vége, s éji csend száll a falu fölébe, egy otczából két-három ifjú vonul a templom felé, a másik utczából jövő három-négy egyénnel találkoznak, néhányat, kik szintén hasonló czélból azon helyre igyekeznek, utolérnek, sokan már helyt vannak, s lassú beszélgetés közt várják a gyülekezőket; beszédük tárgya: a tavaszi vetés, szentgyörgynap, az időjárás, némi előkészületek stb

Egy óra telhetik bele, míg a gyülekezés foly, s a szervezés azonnal megkezdődik. Egyike az értelmesebbeknek, tisztes férfi vagy mívelt osztálybeli ifjú, előadja, miszerént husvétszombat lévén, ősi székely szokás szerént, a határt megkerülni, a határhalmokat megújítani, forrásokat megtisztítni, a mezőre áldást s az égi csapások eltávozását kérni összegyülekezénk; válaszszunk azért úgymond tiszteket, kik az ünnepély folyamát vezessék, minket rendben tartsanak, a határkerülésre újonnan felavatandókat beigtassák, a megállítandó szabályok ellen vétőket megfenyítsék stb.

A választások röviden, egyszerűen mennek végbe. Egy főkirálybíró, dűlők, bírák, kém, káplár, pap, énekvezető választatnak. A főkirálybíró intézi az ünnepély menetét, formáját, őhozza alkirálybíróival a törvényt, s végrehajtatja dulóival és a káplárral. A kém vigyáz a hibázókra, határkerülési újonczokra, magokat illetlenül viselőkre. A pap elmondja az imádságokat, az énekvezető kezdi az éneklést. A tisztviselőség megalakulásától az ünnepély végéig, a tisztek czímzete: nemzetes fő− vagy alkirálybíró, dúló úr, vitézlő bíró és káplár uram; a gyülekezeté pedig: öcsémuram, bátyámuram, egyéb czímezés nincs. Például ha a kém észreveszi, hogy valaki illetlenül beszél, nevet, nem énekel, nem imádkozik, most van először határkerülni, elfeledte a határdombok hollétét, így teszi jelentését: „Jelentem egész alázatossággal, nemzetes főkirálybíró úr! hogy ez s ez öcsém vagy bátyámuram ezt meg ezt hibázta, tessék reá ítéletet mondani.”

Megalakulván a tisztviselői kar, a főbíró éneklésre szólítja fel a gyülekezetet, mely mindig zsoltári ének szokott lenni, mi alatt a templomot megkerülik, s visszaérvén az előbbi helyre, a választott pap hozzá fog az imádkozáshoz, s rövid, a nép sajátságos eszejárásához mért imádságának minden egyes tételeit külön-külön utána mondja a gyülekezet. Ez imák körülbelül így hangzanak: „Úr Isten! áldd meg határunkat, szőlőhegyeinket, kerteinket; álld meg falunkat, hajlékainkat; áldd meg hazánkat, nemzetünket; küldd el hozzánk az igazságot, a törvényt, adj jó előjárókat; távoztass el mezeinkről jégesőt, sáskát, árvizeket, falunktól a tüzet, idegeneket; adj bő termő esztendőt s békességet. Úr Isten! halld meg imádságunkat.”

Ezután következik a menet· Halk éneklés közt a falun végigvonulnak, s épen szélére azon határrésznek, melyben van a búzavetés. Ott mindazokra, kik már többször voltak határkerülni, s a határhalmokat még sem tudják kijelölni, akik későn érkeztek az ünnepélyre, s végre akiknetalán az úton rendetlenkedtek, nem énekeltek stb. Ítéletet mondanak, mely a felhányt és megújított határhalmokon 6-12 pálczaütésig végre is hajtatik.

Megjegyzendő, hogy menet közben az útjokba eső mezei forrásokat kitakarítják, felköpűzik, s mellettök egy-egy rövid imát mondanak, hogy az Isten bő forrással Jó ivóvízzel áldja meg stb.

Így mennek mindenütt a határszélen, éneklés közt halomról-halomra, mindeniket megújítván; a bérezek tetőin meg-megállnak, s helyszerű imákat mondanak, minőket fellebb közlénk.

Ha az idő kedvező, egész határt megkerülik; hanem csak a vetéskertet, az úgynevezett búzahatárt, és azzal hazatérnek a templomkerítésbe. Ott éneklést és imát ismételnek, s a pap áldása és főkirálybíró intései közt, hogy az ősmeneti szokást tiszteletben tartsák, a falu határait el ne felejtsék, az elhányt vagy felejtett halmokat mindannyiszor megújítsák, a község igazait védjék, ótalmazzák stb, egymástól szíves búcsú közt eltávoznak.

Míg az ünnepély lefoly, rendesen pitymallani kezd. A reggelig hátra lévő időt az ifjúság a szeretet és emlékezés egy kedves cselekedetére szokta fordítani; tudniillik már húsvét hetében fenyőágat szokott szerezni, azt színes szalagokkal, czifra papirosokkal, piros tojással feldíszitni s választottjainak kaputetejére felhelyezni. Egy ily reggelen a vagyonosabb falvak utczáin végig nézni a leggyönyörűbb látvány. Majd minden kapuról egykét fenyőág hajlik ki az utczára, melynek tarkaságaival lengedező szél játszik. Láthatod, hol hány férjhez adó leány van, s azoknak milyen szeretöjök. Sőt magok a leányok is korán vízért mentőkben végignézik az utczákat, beszélgetik, ki kinek minő virágot tesz; kinek van legszebb fenyőága, tehát leghívebb szeretője. Kisded gyermekek, kíváncsi asszonyok szokott falusi pongyolájukban fut nak ki az utczákra s álmélkodnak közhit szerént a falu legügyesebb legénye a legszebb virágot kell hogy tegye. Imitt amott a fenyőágak mellé fagyöngyöt is szoktak tenni Amely leánynak húsvét reggelén nincs virága, vagy azt jelenti, hogy rosz magaviseletű, vagy hogy szeretője nincs, mi egyaránt lealázza.

Ünnep másod napján korán a virágtevő legények szeretőiket meglátogatják, leöntik, s váltság fejében piros tojást és más emlékeket kapnak, mit harmadnapon a leányok viszonoznak, s váltságul szintagy piros tojást és egyéb szerelmi zálogokat vesznek.

A határkerülésnek van még egy kiegészítő része; azon fiatal házasok tudniillik, kik ott jelen voltak, ünnep másodnapján virradóra a falut csoportosan bejárják. Van egy vajdájuk, beszédeikben a sátorosokat utánozzák; elmennek a házak ablakai alá, s ott fázékonyan dideregve kéredzenek be; mondják, hogy messze földről, hideg tartományokból jőnek, el vannak fázódva, éhezve, bocsássák be; vannak áru-czikkeik, orvos és szépítőszerök, gazdasági eszközök, könyveik; a lelkésznek bibliát, a nőtlennek féleséget, a jegyzőnek tentât, pennát, az úrihölgyeknek kocsit, selyemkelméket ajánlanak; elbeszélik a falusi életben, a nép között forgó kisszerű pletykákat; felfödözik minden háznak és egyénnek tudott titkait, leányok és legények kalandjait; óvatosságra intenek egy s más iránt, feddnek ezért vagy amazért stb. Ez eljárás neve a nép nyelvén: didergés, akik követik, didergők; ideje húsvét másod éjszakája; a jutalom: szép szó, piros tojás, bor, kalács.

Érdekes őket hallani, midőn vezetőjök elmés, s olykor egy-egy leleményes székely emberre akadnak; ilyenkor éleznek, és csipős vagdalózásnak vége hossza nincs. Itt tűnik ki? mily ép humora, mennyi természetes éleze van az irni és olvasni nem tudó székelynek is; minő dolgokat tud meg a nép, s mégis elhallgatja; mint kikémleli mindenki házi életét, magán titkait és cselédi dolgait!

Napkelet 1857. 399. l.

Ipolysági régi czéh szokás.

Ipolyságon, a hontmegyei becsületes czéh, farsang végén szokta tartani lakozását, s a tanítványok fölszabadulásának ünnepélyét. A mészáros czéhtagok összejönnek este a kitűzött helyen, két oldalt rendben ülvén, a felszabadulandó ifjak előttök egymásután sorba állanak. Az atyamester előveszi a czéh fegyvertárából az őslapátot, s ezzel a felszabadítandó ifjú testének azon részét, melyen ülni szokott, háromszor érzékenyen megilleti. A harmadik ütésnél a legénykét két kamasz két kezénél fogva odább előre lódítja, s így sorban mindegyik hasonló manipulation, lapátoláson és tovább lóditáson megy keresztül. Az ellódítás 20 év előtt egy nagy vizes kádba történt, de e szokás azóta eltöröltetett. 1862-ik évben ez ünnepély ismét megtartatott, s valakinek azon indítványa, hogy a lapátütések eltöröltessenek, leszavaztatott, s a tisztes ős szokás mentve maradt. A fölszabadítást ünnepélyes vacsora és reggelig tartó dáridó követte.

Sürgöny 1862. 59. sz.

Ipolysági virágvasárnap.

Ipolymentében virágvasárnap délután, a hajadon pórleányok egy nőalakot szalagok és kendőkkel felczifrázva öltöztetnek fel. s azt egy póznára illesztvén, a folyóhoz viszik, mit énekszó mellett nagy, többnyire leányok és apró gyermekekből álló kíséret követ. Az ez alkalomra készült ének körülbelül így hangzik: „Haj ki kisze! Haj jöjj be sodar, gömbőcze! mi csakugyan nem hangzik roszul. A folyóhoz érvén, az alakról leszedik a ruházatot, vázát pedig a vízbe dobják, s örömkiáltások között térnek haza.

Honderű 1847. 1. 94.

Juhászok dömötörje.

A juhászok országszerte ezen a napon tartanak ünnepélyes összeseregléseket vidékenként, bizonyos helyen, mint ezt nagyban láthatni például a székesfehérvári főpiaczon. Ε napon változtatják helyöket, szegődnek és vándorolnak. Ilyenkor messze állomásokról és pusztákról a juhászok egész czéhje együtt levén, történnek sok titkos összebeszélések és határozások, minő például, hogy a juhászságból kilépni, s bérességet vagy más alávaló sorsot válalni nem szabad. A czéh rendelései ellen vétők ilyenkor fenyíttetnek, s pedig ugyancsak vastag demonstratiókkal, sőt néha vérengzőkkel is. Végre következnek a zajos mulatozások juhász modorban, pajkos pénzföcsérlés mellett. A juhász ilyenkor visz vásárfiát szeretője számára, vagy otthon más valakinek, s különösen a naptároknak van ez időben nálok nagy keletje.

Vas. újs. 1856. 371.

Kaláka.

I. A székelyeknél.

Ősi szokása a székelyeknek a kaláka, mely abból áll, hogy az arrai meghívás után az atyafiak, szomszédok, sőt az egész falu, valakinek egyszerre minden fizetés nélkül dolgozni mennek, s így a meghívó dolgát egyszerre elvégzik. Ezen kalákák a gazdasági szakosztályok szerént többfélék, házfa” hordó, arató, kaszáló, gyűjtő, szántó, kendernyüvő, háztöltő, trágyázó, kőhordó, s télben a nőknél fonókalákák. A dolog végével a nehezebb munkáknál 3 féle étellel, s természetesen mézes pálinkával vendégeltetnek meg a segítők; könnyebb munkájú kalákában, mint fonó, háztöltő, szénagyűjtő, kendernyűvő, csak lágy kenyér, pálinka és tánczczal.

Az aratáskori kalákáknál így danolnak a férfiak:

Kévét kötünk még vastagot,

Hogy rakjunk csinos asztagot,

A nagy asztag s a szép leány,

Segít hazán és a pártán.

A kalákárai meghívás vagy követek által történik, vagy ha tánczos a kaláka, némely faluban az utczákon fel s alá muzsikussal járnak, s úgy kiáltozzák, hogy kinek hol s miféle kalákája lesz?

Némely falvakban, midőn a kaláka meg van már híva, egy ember elmegyen a kiáltó hegyre, mely a falu mellett van, vagy ha az nincs, a falu tornyába, s nyáron a mezőnek azon dombjára, hol a munkások vannak, s ottan a kalákát megkiáltja ily módon: „Uh hó! aki eligérkezett Véső Tamás uramnak kalákába aratni, mindjárt minden ember elmenjen hollós mezőbe, ho uh!” Az ily kalákába főleg az ifjúság vágyik, mert itt egy kis időtöltés, tánczolgatás s új ismeretségek esnek, barát barátjával, szerető szeretőjével összejő, mondani valóját közli, új terveket készítenek stb. Az ily kalákából mindég víg ének és zeneszóval oszlanak haza.

II. A szlavóniai magyaroknál.

Ezeknél az u. n. építkezési kaláka, egyike a legszokásosabbaknak. Ugyanis ha valaki egyik, vagy másik helységben új házat építtet, ez esetben a helység népe átváltozik darázsokká és kasztorokká; nemcsak annyiban pedig, hogy közösen építenek; hanem annyiban is, hogy házaikra a legmesterségesebb czifrázatokat vésik. Mint a darazsoknál, egyik ássa és hordja a földet; másik az épületre való anyagot czipeli rakásra, s a boltozatot valami ragadós anyaggal ragasztja össze mesterségesen; míg a másik alapját veti meg a csudálatos laktanyának, s mint a kasztoroknál egynek egyet, másnak mást kell csinálni; mert rendszerént egy házon tizen, harminczan dolgoznak együtt egyenlő akarattal. Egyik hordja a földet, másik veti a vályogot, a harmadik égeti a téglát, egyik vágja a fat, s faragja a gerendákat, s vési az oszlopokat, másik gyalulja a deszkákat, egyik állítja össze a tetőt, másik nádaz vagy zsindelyez, egyik tapaszt, másik meszel, s így néhány nap alatt. egy oly épületet készitnek el, melyen csak bámulni lehet.

Magy. Erdl Kép. 1854. 4. 103. Van. újs. 1854. 135.

Kalotaszegi házassági szokások.

A kalotaszegiek házassági szertartása századok tisztes nyomait hordja magán, s mintegy képlete az ős magyar családi élet folyamának.

Az atya mintegy patriarcha; maga határozza el, mikor lett alkalmassá fia család alkotásra. Miután tehát az év áldásait betakaríták, őszszel az apa fiának egy tallért ad, s ez által tudtára adja mintegy, hogy magának nőt vehet.

A házasulandó tehát most már nem csak guzsalyosba, de leánynézni jár, s a kiszemelt leánynak a tallért megmutatja, mely annyit tesz, hogy ha kosarat nem adnál, elvennélek.

Λ fiú kiválaszt, s felhív egy tisztes férfiút, hogy a leányt megkérje. A leánykérő egyedül jelen meg, s egész ünnepélyességgel kijelenti, hogy ez s ez fiatal házasodni kívánván, keresi a házigazda ilyen s ilyen nevű leányát. A házigazda, kinél e jelenet nem volt váratlan, egy csinosan öltöztetett, de sánta vagy sántító nőt vezet elé. s oda ajánlja. Mire a leánykérő szól: „Házi gazda uramat ép egészséges leánynyal áldotta meg az Isten; .....fiatal gazda a leányt kéreti, kérem tehát gazdnramat, a leányát mutassa elé.” Ε szavakra a sánta nőt elviszik, helyébe mást állítanak, ki hasonlóan béna, vagy legalább azt játszik. A leánykérőtermészetesen ezt is visszautasítja, s újból kéri a valódi házileányt.

Most harmadszor csinosan öltözve maga lép be a kérdéses leány. Mire egy eddig észre sem vett személy is a szertartás színterére lép. Az ifjú t. i. ki a játék alatt magát az ajtó mögé vonta, amint a leány előlépett, kiugrik, kedvese nyakába borul, s az apa áldást mond reájok.

Erre néhány rokon jelenlétében megtartják a marhaságot, vagy jegyváltást, mi gyűrűből, vagy pedig a fönebb említett tallérból áll.

A legény vőfélt választ magának, ifjakat vesz fel, és zene kíséretében a leányos házhoz mennek, hol a szószóló szokott beszéddel a leányt újra megkéri, mit kézadás követ, és lakoma; ezt ott kézfogásnak nevezik.

Kitűzetik a kézfogás határideje, mi rendesen farsang-elejére esik. A lakmározás kedden kezdődik, mi abból áll, hogy a násznagy e nap megjár minden hivatalos vendéget, hogy a lakodalomra fát hozni segítsenek; mire minden meghívott befog, és sajátjából egy szekér fát hoz be az erdőről a lakoma számára. Az estét a vőlegény és vőfél a leánynál töltik, s ezt sirató estének nevezik.

Szerdán reggel, mind a vőlegény, mind a menyasszonynál megkezdődik a lakmározás. Az ajándékok folytonosan gyűlnek, s többek közt a nők egy lakadalmi fát hoznak ajándékba. Ez egy csöbörbe illesztett fenyő bokor, melyet nő hoz fején, mint egy kis tornyot, mely szalag és csörögeszerű süteménynyel van felczifrázva.

Tíz óra tájt mind a két fél külön-külön megindul a paphoz. A vőlegény három kakast, három kalácsot, három kancsó bort hoz; a menyasszony három tyúkot, s az említett kalács és bormennyiséget. S ekkor történik meg a kikérdezés. Innen haza mennek, mindenik fél úgy amint jött, saját vendégei és muzsikusaival.

Tizenegy órakor a harang megszólal esketőre. Mindkét fél templomba indul, hol az esketés véghez megy. Innen-is mindenik saját lakába tér meg, s estefeléig honn mulatnak, vagy zeneszó mellett az utczákon járkálva, az atyafiakat látogatják.

Esteli harangozáskor a leányos háznál a leány hozományát kezdik az udvaron kirakni. Εhozomány rendesen hat párna, két derekalj, egy festett láda, egy hordó s több effélék. A hordóra fenyőágat állítanak föl, s arra fejkötőt, pántlikát, tükröt, korsót, s mindenféle apróságot aggatnak fel.

Ekkor a vőlegény felkendőzött, pántlikázott és felgalyazott ökrökkel, ostorcsattogtatások között oda megy, felrakják a hozományt, rendesen minden darabot egyenként szállítva ki, még pedig egy szekérre teszik az ágyneműt, s ugyanerre ül fel több nők közé a menyasszony, más szekérre a ládát, hordót rakják, s ide a vőlegény ül fel férfiakkal. Az ökrök előtt a nyüszőleány20 megy, fején vive a lakodalmi fát, apró hozományokkal rakottan. így viszik a leányt haza, hol terített asztal vár reájok.

Leülnek, még pedig az asztal-főre a vőlegény és arája, melléjek a rokonok, legvégül a vendégek. Amint az ételt felhozzák, minden tál ételt bizonyos megszokott mondatokkal fogadnak. Az első tál után a násznagy feláll és szól: „ . . . . házigazduram férjhez adván leányát, a fiatal párnak, hogy életeiket megkezdhessék, minden vendég ajándékozzon pénzt.” Erre az asztal közepére tányért tesz, melléje bicsakot üt fel, s az adakozás a tányérba befolyván, ezt azután az örömapák teszik el. A második tál ételre nem pénzt, hanem marhát kér, s rendesen apró marhákat ígérnek. A harmadik tál ételnél házi bútorokat, edényeket, s így rendre. Tizenkét órakor a menyasszonyt családja fölveszi, s ismét haza viszi, s azon nap vége a lakomának.

Harmadik nap csötörtökön, a nászba tartozó nők, férfiak, szekereken, muzsika szó mellett, újongatás közben megindulnak, kezökben boros kancsó, s tizenegy óráig az utczákat járják. Ekkor következik a kontyoló, s egy igen eredeti jelenet. Míg a menyasszonyt kontyolják, a vőlegény násznépe egy közel eső atyjafiához veszi be magát, hol a vőlegényt rokonai beeresztik a kútba, s ott tartják mindaddig, míg a leány oda nem fut, s nem kér érette, és „uram őkemének” nem nevezi.

Ez aztán a hűség próba, miből az is bekövetkezett már, hogy a kancsó fenekére mélyeben pillantott pajtások, kissé be találták a vízbe mártani; valamint az is, hogy a leány meg nem jelent, s így a legényt még is ki kelle húzni.

Innen a leányt haza kísérik apjához, s mint hü nőt bemutatják. Erre kitör a lakzi és táncz, foly egész éjji 12 óráig, mikor is az ökrös szekér újra előáll, s most vőlegény és menyasszony egy szekérre ül, s a vőlegény házához hajtanak. Itt a leányt anyja, a vőlegénynek, mint férjének hatalmába adja, s azzal ott hagyja.

Negyed nap pénteken, a násznagy hat ökrös szekérrel megindul a faluban, az ígért ajándékokat összegyűjti, mit herisnek neveznek.

Szombaton az ifjú pár nem mozdul ki honról. Hatodik nap, vasárnap, templomba mennek, hol könyörögnek érette; még pedig a nő hóna alatt kalácscsal jelen meg, mire áldást kér, s azt ismét baza viszi. Ε jelenéssel vége a lakodalomnak, s e percztől nő és férj lett belölök.

Magy. Erd. Kép. 18öü. 2. 136-7. Vas. újs. 1856. 144.

Kalotaszegi keresztelő.

A tehetősbek, született gyermekek keresztelője alkalmával, közelebbi rokonaikat, jó barátaikat költségesen megvendégelik. A növendékek keresztszülőiket mindenkor nagy tiszteletben tartják. A keresztelőn megjelent vendégek, a koma czímet és barátságot híven megtartják. Régebben megvolt azon furcsa szokás, hogy ha a keresztkomák valahogy összeháborodtak, a megbántott fél egy darab forgácsra pökött, s azt, mint a megszűnt komaság jelét, a bántó félnek küldötte.

Vas. Újs. 1856. 143.

Kalotaszegi gyász.

A temetéseket nagy szertartással viszik véghez, nem ritkán két halotti beszédet is tartanak, mely alkalommal minden közeli távoli rokonuktól, barátjuktól, sőt még a harangozótól és sírásótól is elbúcsúztatják a halottat. A temetésért a lelkésznek férfitól egy kakast, nőtől egy tyúkot, néha varrottas kendőt és párnát adnak. A fiatal nők és leányok kedvesebb halottjukat pártájukon és hajfonadékukban fekete szalagokkal, fekete csizmával gyászolják, mert rendesen piros kordován csizmát viselnek.

Vas. újs. 1856. 143. 144.

20 Nyoszolyóleány.

Kalotaszegi apróbb szokások.

Minden háznál az eladó leány kötelessége, ahol csak vagyon, korán reggel ivó vizet hordani.

A nagy leánynak ebéd és vacsora felett leülni illetlen, valamint bármely csikorgó télben, csizmában mosni a kútnál vagy folyamnál.

A kalotaszegi leány, naplemente után, nem marad a tánczvigalomban, különben vége a szalagos pártának, s innen van az a közmondás, hogy „szemérmes, mint a kalotaszegi leány.

Az ifjú legények a legkorosabb legényt megválasztják „legénybíró” név alatt, mellé esküdtekkel, kik minden vasár napi templomozás után gyűlést tartván, káromkodáson, vagy más erkölcsiség elleni kihágáson talált hibás ifjú legényekre ítéletet hoznak, s azt érdeme szerént egy kifúrt falapiczkával megveretik.

Miklós napján a leányos házakat az ifjú legények rendre járják, megvizsgálják a darab fonalakat, s azon leányt, ki nov. lső napjától kezdve minden héten egy darab fonalat nem mutathat, hamuval tömött zacskóval megütögetik.

Vas. újs. 1800. 144.

Kamóhúzás.

Először is tudnunk kell, hogy mi az a „kamó”, mert ezt minden faluban másként híják. Túl a Dunán „kampó”, Pest mellékén „gajmó”, az alföldön „horog”, a székelyeknél „kankó”, tulajdonképen pedig valami bot, melynek a vége befelé görbül.

A székely faluvégeken pünkösd napján összegyűl a szomszéd falvak népessége a mezőre.

Mert tudni kell, hogy a székely falvak nincsenek oly messze egymáshoz, mint az alföldi városok, hanem egyik falu kakasának átfelelget a másik falué hajnalban.

Tehát mindegyik falu legénysége elhozza magával a hosszú görbe kamót, mely alatt nem kell érteni valami kurta nádpálczát, amilyet az úrfiak hordanak a városban, hanem egy három négy öles jó fiatal töriilvágott bükkfát, aminek a vége horgasnak van hagyva-

Két ilyen kamót aztán horgas végeinél fogva egymásba akasztanak, egyikbe belekapaszkodik az egyik falu fiatalsága, másikba a másiké, néha ötven is egy sorban. Akkor azután megkérdik egymástól, hogy „fogod-e már komé?”

„Ha fogod, hát húzd rá!”

Erre elkezdődik az erős mulatság, mind a két falu legénysége neki feszíti erejét, hogy saját kamójával a másikat kihúzhassa helyéből. Néha ki sem bírják mozdítani egymást egy álló helyükből, mind a két fél úgy megállja helyét, mintha oda volna nőve, s ha egy-két lépést tágított is előre, másik perczben megint visszaszerzi. De ha aztán sikerül valamelyiknek a másik falut kihúzni helyéből, van azon kaczagás.

Mondják, hogy az oláhfalusiak egyszer egész a városuk kapujáig elhúztak egy szomszéd helységet, amelyiknek nevét nem mondjuk meg, mert megharagudnának érte.

Vannak emberek, kik mindennek szeretik az okát tudni, s ezek azt állítják, hogy e pünkösdi mulatság onnan eredt a székelyeknél, miszerént sokszor levén határvillongásaik, ezen pereknek úgy szakíták végét, hogy amelyik helység el tudta a másikat vonczolni kamóval a vitatott határról, s ameddig eltudta, ottan volt a határ. Természetesen mindenik fél a másik földén állt, különben maga ellen erőködött volna.

Kas. újs. 1856. 166.

Kecskemétieknél a húsvét.

Húsvét más napján a kecskeméti lakosság minden osztályának legnagyobb része a város nyugati részén, szabad mezőn álló, hajdan remete lak, jelenleg az ájtatos r. katholicus hívek gyakori imahelye, az úgynevezett „Mária Kápolnához” gyűl, hol zene melletti tánczsátorok alatt, sör, bor, mezei játék, czikázás, s többnyire a magyarhoz annyira illő, nemesebb élvezetűlóverseny mulattatja a több ezernyi megjelenőket, déltől alkonyig. Neve a mulatságnak „Emmaus” húsvét másnapi evangeliomban foglalt szent történet helynevéről, midőn a feltámadt megváltó, Emmausba menő két tanítványának megjelent.

Magy. Erd. Kép. 1854. I. köt. 101.

Pünkösd más napján ugyanily népmulatság tartatik a város éjszaknyugoti részén, szőllőkön kívül fekvő „Talfája” nevű szép tölgyes erdőben.

Kecskeméti disznótor.

Régi jó szokás Kecskeméten az úgynevezett disznótor, midőn t. i. a gazda télen sertéseit leöli, vagy leöleti, mi nagyobb moduaknál nem egyszerre történik, atyafiait, jó barattait összehívja, s kedvök csucsorodván, esttől nem ritkán reggelig, s többnyire zene mellett derekasan, mulatnak. Megjegyzendő, hogy az ily torokban nem csupán sertés húst tálalnak fel, hanem mindenféle sültet, pörkölt húst, túrus csuszát, juhczobákot, tarhonyás rétest, foszlós kalácsot, omlós pogácsát, tarhót és több ily ízletes magyar ételt, roppant mennyiségben, melynek tetejébe jóféle öreghegyi és széktói borocskát szoktak öntögetni. Ilyenkor aztán megesik, hogy komám és ángyomasszonyoméknak is félreáll kissé a kontyuk, s összevissza tánczolnak és dalolnak mindent.

Magy. Erd. Kép. 1851. 1. 102.

Koloniak Sz. György napja.

Az iskolamesterek és tanítványok védszentjének emez ünnepén, utóbbiak csinosan felöltözve, pörge kalapokban járják be a gyermekes házakat legidősb tanulótársuk vezénylete alatt, amidőn is illedelmes jelentésre nyert bebocsáttatás után házanként elzengik következőismeretes dalukat:

Szent Gergely doctornak, híres tanítónak az ő napján,

Régi szokás szerént menjünk Isten szerént iskolába,

Lám a madárkák is gyönyörű tavasznak zengedeznek,

Úgy a deákocskák házanként eljárnak s énekelnek.

Szerelmes öcséink, ti lesztek társaink, jertek el már,

Jó mesterünk vagyon, kit Isten megáldjon, ő minket vár.

Ide mostan tehát kiki maga fiát elküldheti,

Itt ö szent ihletben és jó nevelésben mívelheti,

Mert ilyetén helyben, mint gyümölcsös kertben, a fiatal

Növekesznek ifjak, gyermekek, jó fiak Isten által,

Ily helyen királyok, úrfiak s császárok taníttatnak,

A szegény árvák is, elhagyott ifjak oktattatnak.

Jó atyák magzati és jámbor rajzati örüljetek,

Kik itt az erkölcsben, mint gyümölcsös kertben növeltettek.

Ti is ezenképen, jertek el hát szépen iskolába,

Holott majd tudományt, vegyetek adományt idvességre.

Hogyha nem adhattok minekünk diákot házatokból, Papirosra valót adjatok és más jót vagyonotokból. Most azért hozzatok, sok tojást rakjatok e kasunkba, Mi azt megköszönjük, el sem is felejtjük, hű hálánkba, Az Isten áldása s ezért áldomása házatokon Maradjon mindétig, világ végzetéig jószágtokon. Mert ki ajándékot nyújt nekünk, mint szokott ez órában, Díját voszi annak ő, nagy jutalmának menyországban.

(Ezt elénekelvén, mondatnak utána íme versek is.)

Az úr minden jókkal e házat szeresse,

A benne lakókat sokáig éltesse,Éltöket mindvégig szerencse kövesse, Holtuk után az úr magához vezesse.

Én e házhoz követ nem egyébért vagyok, Minthogy seregünket minap a hadnagyok, Megszámlálván, látták, hogy hiányi nagyok, Azért katonákat verbuválni hagyok.

Egy hete múlt épen, hogy mustránk kezdődött, Mely is szerencsésen az nap végződött, Ott sokféle dolog elővetődött, Diák verbunkra is pakszus engedődött.

Ε pakszussal azért mostan elindultunk, Levelünk mutatja, mi az akaratunk, Az hogy diákokat mostan verbuváljunk, Kiket seregünkhöz így hívunk, kiáltunk:

Jöjj el s légy katona, adj minekünk kezet, Nem bánjuk, ha holnap ismét visszaveszed, Ha borunkból iszol, pogácsánkat eszed, Azért még katona nem lészen a neved.

Az A. B. C. D. E. F. a mi ellenségünk, Sületlen pogácsa a mi eleségünk, Kis diákok vagyunk, nincsen feleségünk, Könyv, papiros, tenta a mi mesterségünk.

Szállásod, ha tetszik, minden helyen lészen, De legbizonyosabb szüléidnél lészen, Csak mustrára jársz föl, ha az végbe mégyen, Az ebéd s vacsora már otthon vár készen.

Mondért akár milyent akarsz, olyant hozhatsz, Akár minden héten mást-mást csináltathatsz, Ha egyéb nincs, egy szűrt nyakadba akaszthatsz, Nyáron, ha úgy tetszik mezítláb is járhatsz.

Ha kedvelitek hát szülők ez életet, Ha van magzatokhoz bennetek szeretet, Mivel megérték már a szép kikeletet: Bocsássátok hát el velünk gyermekieket

Hogyha nem adhattok minekünk diákot, Üresen tántán csak el nem bocsátatok, Elveszünk örömest penészes petákot, Melyért áldást mondunk mindnyájan reátok.

Ε kedves mondókájukat végezvén, diák

alamizsnát kérnek, mely végett az

adakozmányokra van velők kosár, és szalonnának, kolbásznak, nyárs, melyet a kapott szalonnadarabokkal teledugdosván, feltartanak. így meglévén a házról házrai kalandozás, visszatérnek iskolájukba, hol reájok mesterük lakában vendégség vár; midőn így mesterasszonyuk asztalánál kényelmesen lakmároztak, és a tanulástól szünet-kezest kaplak volna, hazaoszlanak.

Magy. Erd. Kép. 1851. 3. 27.

Ezt a mesterek részére dudaszó mellett házról házra menve szokásos kéregetést „cassatumot járni” műszóval fejezik ők ki.

Honderű 1847. 1. 94.

Koloni apróbb szokások.

Farsang utolsó napjaiban a legényes czéhbe már beavatott füzéres ifjak lobogós gyolcs ingeket öltvén, a vagyonosabbak ezüst, a szegényebbek ólom gombos kék magyar ruhában, czigány zene mellett járják be a falut, s népdalokkal felváltva lejtik az úgynevezett „botostánczot” minthogy bot van ekkor kezökben, s miután azon házaknál, hol szívesen látott vendégek, a reggelit vagy harmadebédet elkölték, a csapszékbe térnek be, s ez harmadnapig így tart. Az abban résztvettek banduroknak neveztetnek, s az ez alkalommal ajándékba kapott szalonnadarabokat minden czéhnél egy-egy suhanczra bizott nyársra tűzdelik fel. Megelőzi e kedvtöltést a még gyengébb iskolás gyerkőczök táncza kövér csötörtökön dudaszó mellett, miről azt tartják, hogy a „duda nem is muzsika.1

Magy. Erd. Kép. 1854, 3. 26.

Virág vasárnapján a virágzó kis leánykák énekkel elegy járásukkal, egy szalma bábot menyasszonyilag felpiperézve, mit kiczeviczének neveznek, házról házra körülhordoznak, s énekszóval a faluban így zengedeznek:

Villő! Villő! faluvégén selyemsátor,

Zengjünk ott most úgy mint máskor,

Villö! Villő! kivisszük a kiczeviczét,

S behozzuk a konczmesternét. Villö! Villő!

stb. stb.

(Végre a kiczeviczét beledobják a falu patakjába s eldanolják:)

Vígan szenteljük meg majd őt, S énekszóval a pünkösdöt, Villö! Villö ! stb. stb. Vagy csak egyszerűen a virágvasárnapi lányok fűzfa-ágat felszalagozván, az ablakok alatt megállapodnak s villóznék:

Villö! Villö! ki hazája?

Biz az a jámbor ember háza.

Falu végén selyem sátor. Villö! Villö!

Adjon keétek tyuktojást.

(Tréfásan némelyek odamondják:)

Ha még nem tojott a kakas,

Egye meg a farkas.

Magy. Erd. Kép. 1854. 3. 28.

Húsvét másod napján szokásban van a falusi lányok leöntözése is, kiket a pajkos legények a kúthoz vonszolván, vödörrel leöntenek, vagy egy ingre vetkőztetve, őket a váluban

megfürösztik mire kölcsön fejében a vízre vittek suhogó kedden nyolcz szál hajlékony fűzfa vesszőből készült suhogőval jól megverik ő keméket. Magy. Erd. Kép. 1854 3. 28.

Szőlőkötözéskor a leányok nagy énekszóval hojedáznak: Hője, hője, hojeda, hoj hoj! (Itt valami nevet említenek) Jó barátom régen, Szép szeretőm szívem,(Ismét név) lelkem, Majd meghalok érted.

(Hangot változtatva:) Meghalok, meghalok még beteg sem vagyok, Kolonyi temetőn nyugodni akarok

(Erre következik más helyről a köszönet:) Köszönjük az éneket, Százszorta jobban magát Az édes csillagomat. (Nevet említ) kaszáljon keé, Vastag rendet ne vágjon keé. Vastag a rend,, vékony vella, (Nevet említ) el nem bírja stb.

Magy. Erd. Kép. 1854. 3. 29.

Koloniak sz. Balás napja.

A koloni iskolás gyermekek sajátságosan ünneplik meg e napot, midőn mesterük meghagyásából, gondos felügyelők kíséretében, régi szokás szerént, minden házba különféle ug-rándozás közt beköszöntének, mikor is ünnepiesen fel vannak öltözködve, bokrétázva és szalagozva, s a szoba közepén egyik közölök letűzi a vas nyársat, ezt a többiek karikába veszik, s mint fürge méhecskék szende hangon egész szabatossággal éneklik a mesterök által betanított következő dalocskát:

Szent Balásnak napján. Szabadságunkban van, Hogy házanként járjunk, Segítséget várjunk; S énekeljünk: Omne dignumlíeverendum. Campes. Adjatok gyermekecskét, Hallja abéczécskét, Omne dignum, Reverendum, Laudes. Adjatok leánykát, Söpörjön iskolát, Adjatok egy ludat, Hogy mutasson utat,

Iskolába.

Adjatok egy kakast,

Hadd kaparjon garast,

Papirosra,

Most úgy fogunk tánczolni!

És ekkor a szalonna darabokkal tűzött nyárs körül, melyet egyik közölök a padlás mestergerendájába szúr, körben tánczolnak.

Mint a molnár tyúkjai,

Ha jól laktak búzával,

S az ellopott árpával,

S gazdánk embersége,

Gazdasszony tisztessége;

Adjon darab szalonnát,

Vérest, májust, nagy hurkát.

(Most egyik felemeli kezét s mutatva felkiált:)

Ekkorát!

Mert ha nekünk nem adtok,

Fazekakban kárt valltok;

Mind lehulnak a polczról,

Es a tyúkok a pántról,

Ha nem akarja keétek azt,

Hogy kárt tegyünk,

Vagy pedig mást,

Nézze keétek meg a padlást.

S hozzon keétek le egy kolbászt.

(Ekkor szerényen ezt mondja egyik:) Macska van a szalonnán, Kergessétek el onnan, Szegjetek egy falatot, Nekünk is egy darabot.

Ennek végeztével a ház gazdasszonyától szalonnát, kolbászt, tojást, vagy néhány karajczárt kapnak ajándékba, s ekkor ismét bakugrások közt hagyják el a házat, s a nyert ajándékokat iskola mesteröknek adják át, ki házánál megvendégeli a neki szép hasznot csinált csürhéket. Innen neveztetnek aztán e gyermekek sok helyt Balás vitézeinek.

Magy. Erd. Kép, 1854. 3. 27. M agynyelv. Szol. 2. füzet 395.

Koloni sz. Ivánnapi tűzugrások.

Virágos sz. János napján a kolóniák úrnapi párlos füvekkel vegyített szalmarakásokat gyújtanak meg a négyszögű tűzhelyeken, örömriadozó daliás és ugrós táncz között, s a fellobogó lángokat egyenként átugrálják. A tűzre tett illatos füvekkel a sárkányokat, ördögöket vélik elűzni, hogy ártalmas förgeteggel a vetésben kárt ne tegyenek, s a kutakat, forrásokat meg ne mérgesítsék. Néhol e czélra csontból, szemétből; ringyrongyból büdös füstöt is támasztanak, mintha csak az ördögnek akarnának tömjénezni. Mások a mező szélén tüzet raknak, s égő üszökkel kerülik meg a vetéseket. Mások ismét nagy tüzet raknak az erdővagy a hegy tövében s danolnak, tánczolnak körülötte, az égő üszköt elviszik a házakhoz, s a kertbe tűzik, hogy a hernyó el ne pusztítsa gyümölcseit, vagy a vetések közé, hogy az élet meg ne üszögösödjék stb. Abból, hogy a leányzók mikép ugorják át sz. Iván tüzét, jósolni szoktak a férjhez menésre. ... Az ezen szertartással egybekapcsolt sz. Iván tűzéneke pedig így hangzik:

Tüzét megrakáljuk, Négyszögre rakáljuk, Egyik szögén ülnek Szép öreg emberek; Másik szögén ülnek Szép öreg asszonyok; Harmadikon ülnek, Szép ifjú legények; Negyediken ülnek Szép hajadon lányok.

Ki lovai vannak
A nagy hegyek alatt,
De ott is ott vannak,

A.....é
Selyem sár hajó,

... nak, Hajó félő gyöngy, Koszorú gyöngy, Térítsd elő Orzsi Az én lovaimat, Én is megtérítemA te ludaidat.

(S itt ismét rákezdik „Ki lovai vannak a nagy hegyek alatt” mindig más névvel p. o. Balkó Istváné, Hertédy Jánosé stb. mint fönebb, míg valamennyiét kiénekelték s összepárosították a dalban. S midőn már a szalmatüzet meggyújtották:)

Világolj, világolj, világolj szent János, Csak most légy világos, osztán légy homályos, Meggyuladandó........nak, Kőháza, Ojtsuk, ojtsuk, jaj ne hagyjuk szegényeket.

(Mikor a tüzet keresztül ugrálják:)

Mely magas rút a fa, ága elágozik, A tengeren által hajlongik, Selyem sár hajó . . . . nak, Hajó felö gyöngy, koszorú gyöngy.

Egyik ága hajlik (a legény nevét dalolják) Udvarába, Másik ága hajlik (a lány nevét mondják) Udvarába. Selyem sár hajó .... . nak, Hajó felö gyöngy, gyöngy, koszorú gyöngy.

Vetekedik velem háromféle virág, Virágom véled elmegyek, Virágom tőled el sem maradok, Egyik féle virág a szőlő szép virág, Ne vetekedj vélem te búza szép virág, Mert bizony én vélem széles e világ él, Virágom véled elmének, Virágom tőled el sem maradok, Szóval a szót mondja a búza szép virág, Ne vetekedj velem te rózsa szép virág, Mert bizony te vélem szent misét szolgálnak, Virágom véled elmének, Virágom tőled el sem maradok. Ne vetekedj vélem ivola szép virág, Mert bizony én velem lányok dicsekednek, Virágom veled elmegyek, Virágom tőled el sem maradok.

Hajtsad rózsám hajtsad A cseresznye ágát; Hadd szakéjjak szépéből. Magamnak javából, Szeret